bélyegkép|Palio dei Micci, 2010 A palio olaszországi, középkori eredetű sportverseny, amit az egyes települések, községek különböző kerületei, szomszédos falvak képviselői vívnak meg évente egy vagy néhány alkalommal. A középkorban ezek a helyi rivalizálás ünnepei voltak, ma leginkább turistacsalogató látványosságok, amiket középkori viseletben, a hagyományokat ápolva rendeznek meg.
A szó eredete Az olasz palio szó a latin palliumból ered, ami köpenyt jelent. Ez a versenyek díjára utal, ami általában bársony, vagy selyemszövet volt. A szövet helyett később gyakran ebből készült díszes kendőket adományoztak a győztesnek. A palio kifejezés az évszázadok során áthúzódott magára a versenyre, sőt annak pályájára – innen ered a magyar pálya szó is.
A versenyek története A versenyek a középkori itáliai szabad városállamok, községek lakosainak csoportjai közötti ünnepi sporteseményekből erednek. A legrégebbi a ferrarai palio a 13. század második feléből, de a leghíresebb, a legtöbb látogatót vonzó ilyen esemény a sienai palio. A versenyek legtöbbször lóháton zajlottak, de sokfelé voltak – és vannak – szamárháton, kocsival, csónakon megrendezett futamok, illetve fegyverrel vívott küzdelmek, íjászat, számszeríjászat is.
Egyes ismertebb olaszországi palio-versenyek Anghiari, június 29., Palio della Vittoria Asti, szeptember harmadik vasárnapja Castel del Piano, szeptember 8., Palio der Maria Santissima delle Grazie, lóverseny Castiglion Fiorentino, június, Palio dei Rioni Cividale del Friuli, augusztus, Palio di San Donato Faenza, június negyedik vasárnapja, Palio del Niballo Fagagna, szeptember első vasárnapja Fermo, augusztus 15. Ferrara, május vége, a legrégebbi palio La Spezia, augusztus eleje, Palio del Golfo, evezősverseny Legnano, május Lugo, május 22., zászlólengetés Montebelluna, Europalio, szénásszekerek versenye Piancastagnaio, augusztus 18., lóverseny Pisa, június 17. Palio di San Ranieri Porto Santo Stefano, augusztus 15., Palio dell'Argentario csónakverseny San Marino, augusztus vége, szeptember eleje: középkori napok és Palio delle Balestre Grandi Siena: Sienai palio, július 2. Palio di Provenzano és augusztus 16. Palio dell'Assunta, lóverseny Torrita di Siena, március 19. vagy az azt követő vasárnap, Palio dei somari, szamárverseny
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Il Palio Di Siena Official Site Palio of Asti Palio of Siena Palio of Ferrara Palio dei Rioni, Castiglion Fiorentino Palio Madama Margarita Palio of Legnano Certame della Contea di Popoli Palio of San Rufino Palio dei 10 Comuni Ottava di S. Egidio - Palio of archery
Kategória:Olasz kultúra