A Paralabis az emlősök (Mammalia) osztályának párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe, ezen belül a tevefélék (Camelidae) családjába tartozó fosszilis nem.

Tudnivalók A Paralabis az oligocén korban élt, körülbelül ezelőtt 33,3-30,8 millió évvel - 2,5 millió éven keresztül maradott fenn, ott ahol ma az észak-amerikai Nebraska keleti része, valamint Wyoming állam fekszenek. Ebből a fosszilis tevenemből eddig csak egy faj került elő, az úgynevezett Paralabis cedrensis.

1921-ben, Lull alnemként írta le a taxont; 1966-ban Malcolm McKenna amerikai paleontológus nemi szintre emelte és a tevefélék közé sorolta be. 1998-ban, Honey és társai megerősítették a besorolást.J. G. Honey, J. A. Harrison, D. R. Prothero and M. S. Stevens. 1998. Camelidae. In C. M. Janis, K. M. Scott, and L. L. Jacobs (eds.), Evolution of Tertiary Mammals of North America 1:439-462

M. Mendoza, C. M. Janis, és P. Palmqvist őslénykutatók, négy példánynak próbálták felbecsülni a testtömegét. Ezekre az adatokra jutottak:

1. példány: 92 kilogramm 2. példány: 49,7 kilogramm 3. példány: 37 kilogramm 4. példány: 33,8 kilogramm

Ezekből a becsült adatokból ítélve, a szóban forgó tevefaj kisméretű lehetett.M. Mendoza, C. M. Janis, and P. Palmqvist. 2006. Estimating the body mass of extinct ungulates: a study on the use of multiple regression. Journal of Zoology 270(1):90-101

Jegyzetek

Fordítás

Kategória:Camelini Kategória:Emlősnemek Kategória:Észak-Amerika állatvilága az oligocénben Kategória:Fosszilis párosujjú patások Kategória:Monotipikus taxonok