Atıf Yılmaz Batıbeki (Mersin, 1925. december 9. – Isztambul, 2006. május 5.) török filmrendező, forgatókönyvíró és filmproducer. 1951-től haláláig 119 filmet rendezett, 53 forgatókönyvet írt és 28 film producere volt; a török filmipar legendás alakja. A török film szinte minden korszakában aktív volt; filmjei mennyisége ellenére legtöbbjük minőségi alkotás és üzenete is van.

Élete Atıf Yılmaz 1925. december 9-én született Mersinben, egy Paluból származó kurd családba. Mersinben végezte el a középiskolát, majd az Isztambuli Egyetem jogi karára járt, de mivel már ekkor is a művészetek iránt érdeklődött, abbahagyta és az Isztambuli Szépművészeti Akadémia festészet szakára ment. Miután elvégezte, egy ideig festett. Később megjegyezte, hogy ez a képzés nagyban segítette filmjei rendezésében.

Filmes pályafutását kritikusként kezdte, emellett festésből és forgatókönyvírásból élt meg. Miután 1950-ben Semih Evin rendező társaként két filmet rendezett, a Kanlı Feryat („Véres sikoly”) című filmmel indult rendezői pályafutása. 1960-ban saját filmes céget alapított Orhan Günşıray színésszel együtt, Yerli Film néven.

Legfontosabb filmjei: Hıçkırık („Zokogás”), Alageyik („A világos őz”), Suçlu („A bűnös”), Seni Kaybedersem („Ha elveszítelek), Yaban Gülü („Vadrózsa”), Keşanlı Ali Destanı („Kesanli Ali története”), Taçsız Kral („Király korona nélkül”), Toprağın Kanı („A föld vére”), Ölüm Tarlası („A halál mezeje”), Utanç („Szégyen”), Zavallılar („Szegények”), Selvi Boylum, Al Yazmalım („A piros kendős lány”), Baskin („A rajtaütés”), Adak („Az áldozat”), Bir Yudum Sevgi („Egy korty szerelem”), Adı Vasfiye („A neve Vasfiye”), Berdel, Düş Gezginleri („Séta éjfél után”), Eylül Fırtınası („Szeptember után”) és a Mine.

Számos filmje társadalmi tabukat feszegetett, különösen a Mine és A neve Vasfiye, melyek forradalminak számítottak abban az időben azzal, ahogyan a szexualitást és a társadalom reakcióját ábrázolták.

Atıf Yılmaz haláláig nem hagyta abba a filmkészítést, még akkor sem, amikor a filmipar anyagi nehézségektől szenvedett. Fontos szerepet játszott számos jelentős török rendező, például Halit Refiğ, Yılmaz Güney, Şerif Gören, Zeki Ökten és Ali Özgentürk karrierjében is.

2005 szeptemberében, az Antalyai Filmfesztivál alatt gyomor- és bélrendszeri problémákkal került kórházba. Isztambulban hunyt el, 2006. május 5-én.

Magánélete Atıf Yılmaz háromszor nősült. Első felesége Nurhan Nur színésznő volt, ebből a házasságából született Kezban nevű lánya. Miután elvált második feleségétől, Ayşe Şasa drámaírótól, utolsó házasságát Deniz Türkalival, Vedat Türkali regényíró, forgatókönyvíró és filmrendező lányával kötötte.

Filmográfia Rendezőként

Kanlı Feryad („Véres sikoly”) – 1951 Mezarımı Taştan Oyun – 1951 İki Kafadar Deliler Pansiyonunda – 1952 Aşk Izdırabtır – 1953 Hıçkırık („Zokogás”) – 1953 Şimal Yıldızı („Sarkcsillag”) – 1954 Kadın Severse („Ha egy nő szeret”) – 1955 Dağları Bekleyen Kız („A lány, aki a hegyeket nézte”) – 1955 İlk Ve Son („Az első és az utolsó”) – 1955 Beş Hasta Var („Öt páciens van”) – 1956 Gelinin Muradı – 1957 Bir Şoförün Gizli Defteri – 1958 Yaşamak Hakkımdır – 1958 Kumpanya – 1958 Karacaoğlan'ın Kara Sevdası – 1959 Bu Vatanın Çocukları („E föld gyermekei”) – 1959 Ala Geyik („A világos színű őz”) – 1959 Ayşecik Şeytan Çekici – 1960 Suçlu („A bűnös”) – 1960 Dolandırıcılar Şahı („A csalók királya”) – 1960 Ölüm Perdesi („A halál függönye”) – 1960 Seni Kaybedersem („Ha elveszítelek”) – 1961 Tatlı Bela („Édes baj”) – 1961 Kızıl Vazo („A vörös váza”) – 1961 Allah Cezanı Versin Osman Bey – 1961 Battı Balık – 1962 Beş Kardeştiler – 1962 Bir Gecelik Gelin – 1962 Cengiz Han'ın Hazineleri („Dzsingisz kán kincsei”) – 1962 İki Gemi Yanyana („Két hajó egymás mellett”) – 1963 Azrailin Habercisi („A halál hírnöke”) – 1963 Yarın Bizimdir – 1963 Kalbe Vuran Düşman – 1964 Keşanlı Ali Destanı („Kesanli Ali története”) – 1964 Erkek Ali – 1964 Sayılı Dakikalar – 1965 Hep O Şarkı – 1965 Taçsız Kral („Király korona nélkül”) – 1965 Murat'ın Türküsü – 1965 Sevgilim Bir Artistti – 1966 Toprağın Kanı („A föld vére”) – 1966 Ah Güzel İstanbul („Ó, gyönyörű Isztambul”) – 1966 Ölüm Tarlası („A halál mezeje”) – 1966] Pembe Kadın – 1966 Harun Reşid'ın Gözdesi – 1967 Balatlı Arif – 1967 Kozanoğlu – 1967 Yasemin'ın Tatlı Aşkı – 1968 Cemile – 1968 Köroğlu – 1968 Kızıl Vazo – 1969 Kölen Olayım – 1969 Menekşe Gözler – 1969 Aşktan da Üstün – 1970 Zeyno – 1970 Kara Gözlüm – 1970 Darıldın Mı Cicim Bana – 1970 Battal Gazi Destanı – 1971 Ateş Parçası – 1971 Güllü – 1971 Unutulan Kadın – 1971

Yedi Kocalı Hürmüz – 1971 Cemo – 1972 Utanç (Shame) – 1972 Köle – 1972 Zulüm – 1972 Gelinlik Kızlar – 1972 Günahsızlar – 1972 Kambur – 973 Güllü Geliyor Güllü – 1973 Mevlana – 1973 Zavallılar („Szegények”) – 1974 Kuma – 1974 Salako – 1974 İşte Hayat – 1975 Çapkın Hırsız – 1975 Deli Yusuf – 1975 Hasip İle Nasip – 1976 Baş Belası – 1976 Tuzak – 1976 Mağlup Edilemeyenler – 1976 Baskın („A rajtaütés”) – 1977 Yangın – 1977 Selvi Boylum, Al Yazmalım („A piros kendős lány”) – 1977 Acı Hatıralar – 1977 Güllüşah İle İbo – 1977 Seyahatname – 1977 Kibar Feyzo – 1978] Minik Serçe („A kis fecske”) – 1978 Köşeyi Dönen Adam – 1978 İnsan Avcısı – 1979 Adak („Az áldozat”) – 1979 N'Olacak Şimdi – 1979 Talihli Amele – 1980 Deli Kan – 1981 Dolap Beygiri – 1982 Mine – 1982 Seni Seviyorum – 1983 Şekerpare – 1983 Bir Yudum Sevgi („Egy korty szerelem”) – 1984 Dağınık Yatak – 1984 Adı Vasfiye („A neve Vasfiye”) – 1985 Dul Bir Kadın – 1985 Asiye Nasıl Kurtulur – 1986 (The Windmill) – 1986 Aaahh Belinda – 1986 Kadının Adı Yok – 1987 Hayallerim, Aşkım Ve Sen – 1987 Arkadaşım Şeytan („Ördög, barátom”) – 1988 Ölü Bir Deniz – 1989 Berdel – 1990 Bekle Dedim Gölgeye – 1990 Safiyedir Kızın Adı – 1991 Düş Gezginleri („Séta éjfél után”) – 1992 Tatlı Betüş – 1993 Gece, Melek Ve Bizim Çocuklar – 1993 Yer Çekimli Aşklar – 1995 Nihavend Mucize – 1997 Eylül Fırtınası („Szeptember után”) – 1999 Eğreti Gelin – 2004

Producerként

Dolandırıcılar Şahı („A csalók királya”) – 1960 Seni Kaybedersem („Ha elveszítelek”) – 1961 Allah Cezanı Versin Osman Bey – 1961 Cengiz Han'ın Hazineleri („Dzsingisz kán kincsei”) – 1962 Azrailin Habercisi („A halál hírnöke”) – 1963] Yarın Bizimdir – 1963 Toprağın Kanı („A föld vére”) – 1966 Maden – 1978 Minik Serçe – 1978 Adak – 1979 Talihli Amele – 1980 Deli Kan – 1981 Göl – 1982 Mine – 1982

Seni Seviyorum – 1983 Bir Yudum Sevgi – 1984 Asiye Nasıl Kurtulur – 1986 Ölü Bir Deniz – 1989 İçimizden Biri: Yunus Emre (TV) – 1989 Safiyedir Kızın Adı – 1991 Düş Gezginleri – 1992 Mozaik – 1992 Gece, Melek Ve Bizim Çocuklar – 1993 Nihavend Mucize – 1997 Eylül Fırtınası („Ősz után”) – 1999 Sıdıka – 2000 Şıh Senem – 2003

Forgatókönyvíróként

Kanlı Feryad – 1951 İki Kafadar Deliler Pansiyonunda – 1952 Aşk Izdırabtır – 1953 Hıçkırık – 1953 Dağları Bekleyen Kız – 1955 İlk Ve Son – 1955 Kadın Severse – 1955 Beş Hasta Var – 1956 Gelinin Muradı – 1957 Bir Şoförün Gizli Defteri – 1958 Çoban Kızı – 1958 Kumpanya – 1958 Yaşamak Hakkımdır – 1958 Üç Arkadaş – 1958 Bu Vatanın Çocukları – 1959] Ala Geyik – 1959 Karacaoğlan'ın Kara Sevdası – 1959 Şoför Nebahat – 1960 Ateşten Damla – 1960] Suçlu – 1960 Seni Kaybedersem – 1961 Yaban Gülü – 1961 İki Gemi Yanyana – 1963 Öp Annemin Elini – 1964 Keşanlı Ali Destanı – 1964 Murat'ın Türküsü – 1965

Yasemin'ın Tatlı Aşkı – 1968 Kızıl Vazo – 1969 Ateş Parçası – 1971 Battal Gazi Destanı – 1971 Zavallılar – 1974 Kuma – 1974 Deli Yusuf – 1975 Mağlup Edilemeyenler – 1976 Güllüşah İle İbo – 1977 Minik Serçe – 1978 N'Olacak Şimdi – 1979 Zübük – 1980 Deli Kan – 1981 Mine – 1982 Dolap Beygiri – 1982 Bir Yudum Sevgi – 1984 Dul Bir Kadın – 1985 Asiye Nasıl Kurtulur – 1986 Kadının Adı Yok – 1987 Arkadaşım Şeytan – 1988 Ölü Bir Deniz – 1989 Berdel – 1990 Safiyedir Kızın Adı – 1991 Düş Gezginleri – 1992 Tatlı Betüş – 1993 Eğreti Gelin – 2004

Könyvek Söylemek Güzeldir, Afa Yayınları, May 1995 Bir Sinemacının Anıları, Doğan Kitapçılık, January 2002

Kitüntetések Díjak Az Újságírók Szövetségének Török Filmfesztiválja, 1959, E föld gyermekei, legjobb rendező 2. Antalyai Nemzetközi Arany Narancs Filmfesztivál, 1965, Kesanli Ali története, legjobb rendező 2. Antalyai Nemzetközi Arany Narancs Filmfesztivál, 1965, Kesanli Ali története, dobogós helyezés 9. Antalyai Nemzetközi Arany Narancs Filmfesztivál, 1972, Zulüm, legjobb rendező 13. Antalyai Nemzetközi Arany Narancs Filmfesztivál, 1976, Deli Yusuf, legjobb rendező 15. Antalyai Nemzetközi Arany Narancs Filmfesztivál, 1978, A vörös kendős lány, legjobb rendező 21. Antalyai Nemzetközi Arany Narancs Filmfesztivál, 1984, Egy korty szerelem, legjobb rendező Isztambuli Nemzetközi Filmfesztivál, 1985, Egy korty szerelem, az év legjobb török filmje Isztambuli Nemzetközi Filmfesztivál, 1986, A neve Vasfiye, az év legjobb török filmje 23. Antalyai Nemzetközi Arany Narancs Filmfesztivál, 1986, Ah! Belinda, legjobb rendező 10. Isztambuli Nemzetközi Filmfesztivál, 1991, Honorary Award Valenciai Filmfesztivál, 1991, Berdel, Aranypálma a legjobb filmnek 6. Adana Altın Koza Filmfesztivál, 1992, Berdel, dobogós helyezés 33. Antalyai Nemzetközi Arany Narancs Filmfesztivál, 1996, életműdíj 14. Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál, 1985, Mine, Aranydíj-jelölés

Díszdoktori cím 1991 Hacettepei Egyetem

Külső hivatkozások

Sabancı University School of Languages Podcasts - Farewell to a filmmaker: Atıf Yılmaz Turkish Daily News - Farewell to Master of the Masters

Fordítás

Jegyzetek

Kategória:1925-ben született személyek Kategória:2006-ban elhunyt személyek Kategória:Török filmrendezők Kategória:Török forgatókönyvírók Kategória:Filmproducerek Kategória:Kurdok Kategória:Ateisták