A budapesti a 32-esek tere és a Pestszentlőrinc, Fedezék utca között közlekedett. A vonalat a Budapesti Közlekedési Zrt. üzemeltette.
Története
1961. február 6-ától 117-es jelzéssel gyorsjárat közlekedett a 32-esek tere és a Gyömrői úti régi vám épülete között munkanapokon csúcsidőben. 1968. január 3-ától már az Erdész utcáig közlekedett, korábbi vonalán pedig 117A jelzéssel betétjáratot indítottak a megszűnő 17A busz helyett. 1972. január 31-én a 117A gyorsjárat megszűnt. 1977. január 3-án a 117-es a -es jelzést kapta. Külső végállomását 1977. december 1-jén a Fedezék utcához helyezték át. 1996. március 1-jétől már csak a reggeli csúcsban közlekedett.
A 2008-as paraméterkönyv első ütemének bevezetésével augusztus 19-én a -es busz megszűnt, majd 21-én elindult helyette a 217E a Blaha Lujza tér és a Szarvas csárda tér között, a 32-esek terét kivéve a korábbi gyorsjárat kimaradó megállóit pótolva.
Útvonala Pestszentlőrinc, Fedezék utca felé 32-esek tere felé32-esek tere vá. – Baross utca – Kőbányai út – Liget tér – Vaspálya utca – Gyömrői út – Ráday Gedeon utca – Pestszentlőrinc, Fedezék utca vá.Pestszentlőrinc, Fedezék utca vá. – Ráday Gedeon utca – Gyömrői út – Vaspálya utca – Liget tér – Kőbányai út – Baross utca – Futó utca – Kis stáció utca – 32-esek tere vá.
Megállóhelyei
!Perc (↓) !Megállóhely !Perc (↑) !Átszállási kapcsolatok a járat megszűnésekor |- |0||32-esek terevégállomás||27 |align=left| |- |4||Orczy tér||22 |align=left| |- |7||Könyves Kálmán körút||19 |align=left| |- |10||Mázsa tér||∫ |align=left| |- |11||Vaspálya utca (↓)Mázsa tér (↑)||16 |align=left| |- |14||Gyógyszergyár||12 |align=left| |- |15||Diósgyőri utca||11 |align=left| |- |16||Sibrik Miklós út (↓)Sibrik Miklós út (Gyömrői út) (↑)||9 |align=left| |- |18||Újhegyi út||8 |align=left| |- |18||Gyömrői út, Start Auto (↓)Gyömrői út 105., Start Auto (↑)||7 |align=left| |- |19||Hangár utca||6 |align=left| |- |20||Gépjármű Javító Főműhely||∫ |align=left| |- |21||Felsőcsatári út||5 |align=left| |- |22||Lőrinci Fonó (↓)Attila utca (↑)||4 |align=left| |- |23||Vajk utca||3 |align=left| |- |∫||Csaba utca||2 |align=left| |- |25||Pestszentlőrinc, Fedezék utcavégállomás||0 |align=left|
Jegyzetek
Források
Kategória:Budapest megszűnt autóbuszvonalai