Ryan Fraser (Aberdeen, Skócia, 1994. február 24. –) skót labdarúgó, 2020 óta a Newcastle United FC játékosa. Pályafutását az Aberdeenben kezdte, és bemutatkozott a skót U19-es és U21-es válogatottban is.

Pályafutása Aberdeen

Fraser 2010 májusában, 16 évesen írta alá első profi szerződését az Aberdeennel. 2010 októberében, a Heart of Midlothian ellen mutatkozott be az első csapatnál. Az igazi áttörést a 2012/13-as szezon első fele hozta meg a számára, 2012 szeptemberében és októberében a hónap legjobb fiataljának is megválasztották. A csapat akkori menedzsere, Craig Brown úgy érezte, hogy az ellenfelek akkora fenyegetést látnak a tehetséges fiatalban, hogy szándékosan megpróbálnak neki sérülést okozni kemény becsúszásokkal. 2012. december 7-én Fraser elutasította az Aberdeen szerződéshosszabbítási ajánlatát.

Bournemouth

2013. január 18-án három évre szóló szerződést kötött az akkor még az angol harmadosztályban szereplő Bournemouth-szal. A csapat 400 ezer fontot fizetett érte az Aberdeennek. Első szezonjában Fraser tevékenyen hozzájárult ahhoz, hogy a Bournemouth feljutott a másodosztályba.

2015. június 26-án Fraser egy egész szezonra szóló kölcsönszerződést írt alá az Ipswich Townnal.

Sikerei, díjai Bournemouth

A Football League Championship bajnoka: 2014/15

Jegyzetek

További információk

Statisztikái a Skót Labdarúgó-szövetség oldalán

Kategória:Skót labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:1994-ben született személyek Kategória:Az Aberdeen labdarúgói Kategória:A Bournemouth labdarúgói Kategória:Az Ipswich Town labdarúgói Kategória:A Newcastle United labdarúgói Kategória:Az English Football League labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:A 2020-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:Élő személyek