József Balogh (Pécs, 1956. november 24. –) klarinétművész, zeneszerző, tanár, több mint 30 éves zenekari, szóló, kamarazenei, oktatási és szervezési gyakorlattal és háttérrel. A hazai és nemzetközi zenei életben aktívan közreműködik koncertekkel, lemezekkel, oktatási tevékenységével, és a különböző zenei szervezetekben végzett tevékenységével. A komolyzene mellett sok más zenei stílus – jazz, klezmer, világzene kitűnő ismerője és művelője.
Tanulmányai Balogh József zenei tanulmányait 9 éves korában, Pécsen kezdte, itt végezte el a Konzervatóriumot is. 1979-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerzett diplomát Kovács Béla tanítványaként, majd 1988 és 1992 között az Akadémia tanára. 1976-tól a Magyar Állami Operaház szólóklarinétosa, 1985-től a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának szólóklarinétosa. 1989-ben elnyerte Solti György ösztöndíjjal a Chicagói Szimfonikus Zenekarhoz kerül, ahol a zenekar első klarinétosánál, Larry Combsnál tanult.
Együttesek Alapító tagja több együttesnek: Budapesti Koncertfúvósok Ózón Fúvósötös ClarSix Ale Brider Band Interclarinet Judrom
Díjak 1974 – "Concertino Praga" 2. helyezett 1988 – a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának tagjaként Bartók Béla – Pásztory Ditta díj 1988 – grazi Nemzetközi Kamarazenei Verseny 1. helyezett a Danubius Quartettel 1988 – Magyar Rádió Fafúvós Verseny első helyezett 1991- a Magyar Rádió Elnöksége – Nívódíjjal 2009- a Magyar Arany Érdemkereszt
Tehetségén és szakmai felkészültségén túl nem mindennapi sokoldalúságát bizonyítja, hogy a zene szinte valamennyi stílusában otthonos, repertoárja a barokktól a kortárs zenéig terjed, minden stílus és korszak kitűnő ismerője,a komolyzene mellett jazzt, klezmert, népzenét játszik, és tárogatón is közreműködik.
Hangfelvételek/CDk Adagio Boxed Set, Naxos 8.504011 Meditation (Swedish Edition), Naxos 8.503163 The Very Best Of, Naxos 8.502020 Great Chamber Music (10-CD Box Set), Naxos 8.501064 Warme Rote Stunden, Romantische Klassische Musik (3CD set), Naxos 8.503038 Music for Comfort Naxos 8.503158 Brahms: Clarinet Trio, Op. 114 / Clarinet Quintet, Op. 115, Naxos 8.550391 Mozart: Piano Trio, K. 498, 'Kegelstatt' / Violin Sonata No. 26 (arr. für Klarinette und Streichtrio), Naxos 8.550439 Hören, Lernen, Wachsen: Musik für Babies und Kinder, Naxos 8.551218 Beethoven: Adagio, Naxos 8.552240 (1997) Beethoven: Kammermusik für Hörner, Holzbläser und Streicher, Naxos 8.553090, (1995) Mozart: Clarinet Quintet, K. 581 / String Quintet, K. 515 Naxos 8.553254, 8.550390 Brahms: Clarinet Quintet in B Minor / DVORAK: String Quartet No. 12, "American" Naxos 8.553256 Sarabande: Classical Favourites for Relaxing and Dreaming, Naxos 8.556613 Liebesleid: Classical Favourites for Relaxing and Dreaming, Naxos 8.556615 Donizetti: Double Concerto / Flute Concertino / Clarinet Concertino, Naxos 8.557492 A-Z der klassischen Musik (3rd Expanded Edition, 2009) Naxos Educational 8.558212-13 The Genius of Beethoven Naxos 8.578194 My First Mozart Album, Naxos, 8.578204, 8.578233 My First Beethoven Album, Naxos 8.578206, 8.578235 Harp Recital: Vigh, Andrea, Händel, G.F., Dittersdorf, C.D. von, Debussy, C., Ravel, M. Capriccio C10485 Klassische Meisterwerke: Maurice Ravel, Capriccio C49038 Contrasts – Hungarian Clarinet Music, with various artists. 1990 Music for the Mozart Effect, with various artists. Spring Hill Music, 1998 Mozart Effect: Music for Little Ones, with various artists. Children's Group, 2000 Interclarinet, with various artists. Farao Classics, 2000 Interclarinet 2, Farao Classics, 2002
Oktatási tevékenység University of Oklahoma Idaho State University University of North Texas
Források
Ki kicsoda a magyar zeneéletben? Szerk. Székely András. Bp., Zeneműkiadó, 1979, 1988 Ki kicsoda 2000. Magyar és nemzetközi életrajzi lexikon, csaknem 20000 kortársunk életrajza. Főszerk. Hermann Péter, vál., szerk. A. Gergely András et al. Bp., Biográf Kiadó–Greger Média Kft., 1999 Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-
Kategória:1956-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Pécsi zenészek Kategória:Magyar klarinétosok