A Poretti egy ismert olasz sörmárka. Nevét alapítójáról, Angelo Porettiről kapta.
Története Az 1829-ben Vedano Olonában született Angelo Poretti fiatalon külföldre vándorolt, és Ausztriában, Bajorországban és Csehországban dolgozott, eközben pedig megismerkedett a sörfőzéssel is. Amikor hazatért Olaszországba, azon belül is Induno Olonába, magával hozta kint „szerzett” feleségét, Franziska Peterzilkát, valamint egy pilzeni sörfőzőmestert, Emanuel Angert, akinek segítségével 1876-ban saját sörgyárat alapított. Megvásárolt egy 25 000 m²-es területet, és az akkorra már bezárt Dones keményítőgyárat alakította át sörfőzdévé. Eleinte a berendezést, a dolgozókat és az alapanyagokat (a víz kivételével) is külföldről hozatta, a komlót például Csehországból. A vizet a gyárhoz közeli, úgynevezett Betegek kútja nevű forrásból szerezte, amelynek olyan jó vize volt, hogy híre még Milánóba is eljutott.
1877. december 26-án készült el a főzdében Olaszország első pilzeni típusú söre. Az új terméket értékesíteni kezdték, népszerűsége egyre növekedett. 1884-ben az alapító Poretti a Comitato Permanente dell’Associazione dei Birrai (A Sörfőzők Szövetségének állandó bizottsága) elnöke is lett, majd 1901-ben bekövetkezett halála után unokái (Angelo és Tranquillo Magnani, Francesco Bianchi és Edoardo Chiesa) a német Jugendstil építészeti stílust alkalmazva 1905 és 1912 között bővítették és átépítették a gyárat, amely azóta is viseli ezt a jellegzetes kinézetet. 1922-ben a Poretti úgynevezett anonim társaság típusú vállalattá alakult, hogy még több tőkét tudjon magához vonzani az újabb bővítés érdekében. Az 1929-es gazdasági világválságtól kezdve azonban a gyár hanyatlani kezdett, és 1939-re a bezárás szélére került.
1939-ben azonban a chiavennai Spluga főzde tulajdonosa, a Bassetti család felvásárolta, és ezzel megmentette a Porettit is. A termelés rögtön a második világháború után újraindult, majd a termékek skálája 1950-ben kibővült a Splugától megörökölt Splügen nevű márkával is. A termelés hamarosan évi 500 000 hektoliterre emelkedett, ekkor összesen mintegy 200 munkás dolgozott a gyárban. 1973-ban megvásárolták a ceccanói Henmed sörgyárat is, ám az olajválság miatt emelkedő árak ismét a csőd szélére sodorták a gyárat. 1975-ben a Bassettik aláírtak egy szerződést a dán United Breweries Copenhagennel (a későbbi Carlsberggel), hogy az itteni gyárban fog zajlani a Tuborg és a Carlsberg sörök olasz gyártása, majd 1982-ben a gyár részvényeinek 50%-át is megvásárolta a Carlsberg. 1998-ban újabb 25%-ot vásárolt meg a külföldi cég, egyúttal a gyár nevét is Carlsberg Italiára változtatták, végül 2002-ben az utolsó 25% is a multinacionális vállalat kezébe került.
Típusai
A Poretti többféle sört is gyárt, amelyeket meg is számoznak aszerint, hogy hányféle komlót használtak fel készítésükhöz: NévDomináns komlófajtaAlkohol3 LuppoliZeus4,8%4 Luppoli OriginaleColumbus5,5%5 Luppoli Bock ChiaraSaaz6,5%6 Luppoli Bock RossaSaaz7,0%7 Luppoli L’AmbrataSaaz7,0%7 Luppoli La FioritaMounthood5,3%7 Luppoli L’EstivaGolding5,6%7 Luppoli La MieliziaEast Kent Golding6,3%8 Luppoli Saison ChiaraStrisselspalt6,0%9 Luppoli India Pale AleCascade5,9%9 Luppoli PorterStyrian Golding5,5%9 Luppoli WitbierSorachi Ace5,2%10 Luppoli Le Bollicine–6,0%10 Luppoli Le Bollicine Rosé–6,0%Angelo Pale Ale–6,5%Angelo Brown Ale–6,5%Angelo Blanche–6,0%
Jegyzetek
Kategória:Olasz sörök