Marko Šćepović (Belgrád, 1991. május 23. –) szerb válogatott labdarúgó, az Omónia Nicosia játékosa.
Pályafutása Klubcsapatokban Marko Šćepović Belgrádban született, kisebb helyi csapatokban futballozott, majd a Partizanhoz került. Az első csapatban 2010 szeptember 3-án szerezte első gólját, majd a Crvena zvezda ellen 3-1-re megnyert belgrádi derbi után a meccs emberének választották. A mérkőzés után kisebb balhéba keveredett miután csendre intette a ellenfél elkeseredett, és ezáltal feldúlt szurkolóit. Nem ez volt az egyetlen balhés ügye, 2013 augusztusában a belgrádiakkal BL-selejtezőt játszottak, és buktak el a bolgár PFK Ludogorec Razgrad ellen. A hazai visszavágó után a Grobari szurkolói csoport vezéralakja beugrott a pályára és lerángatta Šćepovićról a mezt és a kapitányi karszalagot. Az ügy később a bíróságon folytatódott. A történések után szeptemberben már a görög Olimbiakósz játékosa volt, akikkel bajnoki címet nyert ugyan, de kevés lehetőséget, mindössze hét bajnokit kapott a bizonyításra. A következő három évben a pireusziak kölcsönadták a Mallorcának és a Tyerek Groznijnak, de megfordult a belga bajnokságban is. 2016. augusztus 30-án hároméves szerződést kötött a Videotonnal. Három szezont töltött a székesfehérvári csapatnál, ez idő alatt 114 tétmérkőzésen lépett pályára. Bajnokságot nyert a klubbal és a 2018-2019-es szezonban az Európa-liga csoportkörében szerepelt az együttessel. 2019. augusztus 30-án a török Çaykur Rizespor szerződtette. 2021 januárjában, rövid thaiföldi kitérőt követően, a ciprusi élvonalban szereplő Omónia játékosa lett.
Családja Édesapja, Slađan Šćepović, és testvére, Stefan Šćepović is labdarúgók voltak. Utóbbival együtt játszott a MOL Vidiben.
Mérkőzései a szerb válogatottban
#DátumEllenfélEredményKiírásEsemény1.2012. október 12. Belgium0 – 3Vb-selejtező2.2012. november 14. Chile3 – 1barátságos mérkőzés3.2013. március 22. Horvátország0 – 2Vb-selejtező4.2013. június 7. Belgium1 – 2Vb-selejtező5.2013. augusztus 14. Kolumbia0 – 1barátságos mérkőzés
Sikerei, díjai
FK Partizan: Szerb labdarúgó-bajnokság: 2010–11, 2011–12, 2012–13 PAE Olimbiakósz SZFP: Görög labdarúgó-bajnokság: 2013–14
Videoton Magyar bajnok (1) : 2017-18 ezüstérmes (1) : 2016-17
További információk
Jegyzetek
Források
Kategória:Szerb labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Videoton labdarúgói Kategória:Az Olimbiakósz labdarúgói Kategória:Az RCD Mallorca labdarúgói Kategória:A Çaykur Rizespor labdarúgói Kategória:Belgrádiak Kategória:1991-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar bajnok labdarúgók