Lucas Pérez Martínez (A Coruña, 1988. szeptember 10.) spanyol labdarúgó, a PSV Eindhoven játékosa.

Pályafutása Kezdetek Lucas A Coruñában született Galicia régióban. Pályafutása korai éveiben több csapat utánpótláscsapatainál is megfordult, végül 2009-ben a Rayo Vallecano szerződtette. A 2010-11-es szezonban hét bajnoki mérkőzésen egy gólt szerzett), a Rayo pedig feljutott a La Ligába.

Karpati Lviv

Miután lejárt a szerződése, ingyen szerződött az ukrán élvonalbeli Karpati Lviv csapatához. 2013 januárjában kölcsönben a Dinamo Kijivhez került, de fél év alatt egy bajnokin sem lépett pályára.

PAÓK 2013. július 5-én a görög PAÓK szerződtette, 700. 000 euróért, három évre. Augusztus 17-én, a Xánthi ellen szerezte első gólját, majd ő egyenlített az észak-görög rangadón az Árisz ellen. Első fél szezonja végén bejutottak a nemzeti kupa döntőjébe, ott azonban a Panathinaikósz jobbnak bizonyult. 2014. július 18-án a Deportivo La Coruña egy évre kölcsönvette. A spanyol élvonalban október 19-én a Valencia ellen debütált. Kisebb sérülése miatt több mérkőzést is ki kellett hagynia.

Deportivo 2015 augusztus 12-én négyéves szerződést kötött a Deporral. Nagyszerű szezont produkált, az első 15 bajnoki után 11 gólnál járt, egymaga mentette döntetlenre a Barcelona elleni mérkőzést (2-2). A bajnokságot végül 18 góllal zárta, erre pedig több nagy csapat is felfigyelt. Arsenal 2016 augusztus 27-én Arsène Wenger úgy nyilatkozott, hogy Lucas orvosi vizsgálatra érkezett a klubhoz, és bármikor szerződtethetik. Végül hivatalosan augusztus 30-án jelentették be a megszerzését, Lucasért 17 millió eurót fizetett a londoni csapat a Depornak. Újra Deportivo 2017. augusztus 31-én a Deportivo egy évre kölcsönvette az Arsenáltól.

West Ham United 2018. augusztus 9-én a szintén angol West Ham United csapatába szerződött.Arsenal: Wilshere új klubjában folytatja a BL-ben triplázó csatár

Alavés 2019 nyarán a spanyol Alavés csapatához szerződött.

Elche 2021. augusztus 31-én aláírt az Elche csapatához egy évre.

Ismét Deportivo 2022. december 31-én jelentették be, hogy 2023. január 1-től a Deportivo La Coruña játékosa lett. 2025. január 22-én személyes okokra hivatkozva felbontotta a klubbal a szerződését.

PSV Eindhoven 2025. február 23-ánjelentették be, hogy a holland PSV Eindhoven szerződtette.Transfer | PSV contracteert spits Lucas Pérez

Klub statisztika 2018. május 5. szerint KlubIdényBajnokságKupaNemzetköziÖsszesenPályára lépésGólokPályára lépésGólokPályára lépésGólokPályára lépésGólokRayo2009–102000—202010–115100—51 Összesen7100—71Karpaty Lviv2010–118000—802011–1226640413472012–1317810—188 Összesen511450416015Dinamo Kijiv2012–1300000000 Összesen00000000PAÓK2013–143296012150102015–1600002222Összesen329601435212Deportivo La Coruña2014–1521600—2162015–16361710—37172016–171100—11 Összesen582410—5924Arsenal2016–171117333217Deportivo La Coruña2017–183372100358 Karrier összes2056021421724770

Sikerei, díjai PAÓK Görög kupa: Döntős 2013-14

Arsenal Angol kupa: 2016–17

Deportivo La Coruña Primera Federación: 2023–24

Jegyzetek

Fordítás

Források

További információk

Kategória:1988-ban született személyek Kategória:Spanyol labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A Rayo Vallecano labdarúgói Kategória:A Karpati Lviv labdarúgói Kategória:A Dinamo Kijev labdarúgói Kategória:A PAOK Szaloniki labdarúgói Kategória:A Deportivo de La Coruña labdarúgói Kategória:Az Arsenal labdarúgói Kategória:A West Ham labdarúgói Kategória:A Deportivo Alavés labdarúgói Kategória:Az Elche labdarúgói Kategória:A PSV Eindhoven labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:A Premjer Liha labdarúgói Kategória:A Segunda División labdarúgói Kategória:Az Eredivisie labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:FA-kupa győztes labdarúgók Kategória:Élő személyek Kategória:Holland bajnok labdarúgók