Czukor József (Győr, 1958. január 28. –) magyar jogász, hírszerző, az Információs Hivatal korábbi főigazgatója, vezérőrnagy, Orbán Viktor főtanácsadója, nagykövet.

Életpályája Czukor 1982-ben végzett Szegeden, a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Édesapja határőr ezredes volt, ő 1986-tól a külügyminisztérium munkatársa, a bécsi magyar nagykövetségen kezdte meg hírszerző tevékenységét, 1988-1993 között a bonni nagykövetségen írja nagy mennyiségben a jelentéseket (a rendszerváltásig a hírszerzés a Belügyminisztérium III/I. Csoportfőnöksége alá tartozott). 1992-1993 között a bonni nagykövetség politikai osztályának vezetője. 1993-ban is a hírszerzéshez tért vissza, amit ekkor Információs Hivatalnak neveztek, bár hivatalos életrajza szerint 1993-1997 között a Miniszterelnöki Hivatal főosztályvezetője.Dull Szabolcs - Dezső András: A kém, aki jól fekszik Orbánnál. Index.hu. 2015. július 22. Titkosszolgálati karrierjét állítólag Kocsis Kálmán egyengette.HVG: Végletes vonzerő, 2016. 36. szám 1997-2002 között első beosztott Balázs Péter alatt, követ a bonni, majd a berlini nagykövetségen. 2002-2004 között az Információs Hivatal főigazgatója vezérőrnagyi rendfokozatban. 2005-2009 között ljubljanai nagykövet, 2009. június 2-ától a Külügyminisztériumban az EU kétoldalú kapcsolatokért és külpolitikai tervezésért felelős szakállamtitkár. 2010-ben kinevezik berlini nagykövetnek, 2015 őszétől pedig Orbán Viktor külpolitikai főtanácsadója. 2018 februárjában ebben a minőségében Izraelben tárgyalt, Benjámín Netanjáhú miniszterelnök is fogadta.

2018. október 1., újra az Információs Hivatal főigazgatója lett.Támogatják Czukor kinevezését főhírszerzőnek. Index.hu. 2018. szeptember 25. 2020 őszétől Magyarország berni nagykövete lett.Haszán Zoltán: Véletlen egybeesés, vagy Orbán kedvenc kémje tárgyalt az izraeli kémszoftver megszerzéséről?. 444.hu. 2021. július 20.

Magánélet Nős, két gyermeke van.

Jegyzetek

Források Közigazgatás - Czukor József . Kozigazgatas.magyarorszag.hu Dull Szabolcs - Dezső András: A kém, aki jól fekszik Orbánnál. Index.hu. 2015. július 22.

Kategória:Magyarország hírszerzői Kategória:1958-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyarország követei és nagykövetei Szlovéniában Kategória:Magyarország követei és nagykövetei Németországban Kategória:Győriek Kategória:Magyarország követei és nagykövetei Svájcban