Mártonffy Károly (Petrovác (Bács megye), 1821 – Budapest, 1887. november 3.) főispán, országgyűlési képviselő.
Élete
Tanulmányait szülőhelyén kezdte s folytatta a verbászi, újvidéki, szarvasi és pozsonyi gimnáziumokban. A jogot a pápai jogakadémián végezte. Rövid ideig ügyvédi gyakornok volt; 1842-ben ügyvédi oklevelet nyert és ekkor Zomborban ügyvédi irodát nyitott. 1848-ban Bács megyében szolgabíróvá és még ugyanazon évben a petrováci kerületben országgyűlési képviselővé választották. Részt vett a szabadságharcban; jelen volt a világosi fegyverletételnél, majd Aradra ment, ahol az osztrákok elfogták és börtönbe vetették. Az aradi börtönt három hónap múlva az Újépülettel cserélte fel. De itt csak két hétig volt fogságban, mert kegyelem útján visszanyerte szabadságát, de ügyvédi gyakorlatának folytatására csak 1856-ban kapott engedélyt. 1860-ban tiszti főügyész volt Bács megyében, majd ismét az ügyvédséget folytatta 1871-ig. Ekkor kinevezték Bács megye főispánjává és mint ilyen 1876-ig működött, mikor ismét ügyvédi irodát nyitott. Képviselőnek 1884-ben választották meg Zomborban; a mérsékelt ellenzék tagja volt.
Országgyűlési beszédei az 1848. Közlönyben és az Országgyűlési Naplókban vannak.
Jegyzetek
Források
További információk
Országgyűlési almanach. Szerk. Halász Sándor. Bp., Athenaeum, 1886. Pálmány Béla: Az 1848-49. évi népképviselők névtára. = A magyar országgyűlés 1848/49-ben. Szerk. Szabad György. Bp., . Az 1848-1849. évi első népképviseleti országgyűlés történeti almanachja. Szerk. Pálmány Béla. Bp., Magyar Országgyűlés, 2002. Toth, Adalbert: Parteien und Reichstagswahlen in Ungarn 1848–1892. München, R. Oldenbourg Verlag, 1973.
Kategória:1821-ben született személyek Kategória:1887-ben elhunyt személyek Kategória:Bács vármegye főispánjai Kategória:Országgyűlési képviselők (1848–1849) Kategória:Országgyűlési képviselők (1884–1887) Kategória:Az Újépület foglyai Kategória:Magyar jogászok Kategória:Az 1848–49-es szabadságharc bebörtönzött katonái Kategória:Az 1848–49-es szabadságharc kegyelemben részesült katonái Kategória:Magyar szolgabírók Kategória:Baja főispánjai