A Ferencvárosi TC egy magyar férfi kézilabdacsapat, amelynek székhelye Budapesten van. Jelenleg a magyar élvonalban szerepel.
Története
A kezdetek A Ferencvárosi Torna Club férfi kézilabda szakosztályát, csakúgy mint a női kézilabda csapatot 1950-ben alapították. Az NB I-es történelme 1954-től indult, jelentős kezdeti sikerekkel. A TF 1953-as bajnoki bronzérmes csapatának több játékosát elcsábítva 1955-ben ezüstérmet szereztek. 1956-ban utólagosan megosztott bajnoki címet ünnepelhettek, bár aranyérmet a nem osztottak, mivel az 1956 októberében a Vörös Meteorral elleni politikai nyomásra elcsalt döntő eredményhirdetését előbb a szurkolói népharag mosta el, majd az óvás után újrajátszásra kiírt meccset a forradalom hiúsította meg. A döntést, miszerint a Ferencváros is bajnok, hónapokkal később, 1957-ben hozták meg. 1957-ben ezüstérmet 1958-ban és 1962-ben pedig bronzérmet szereztek, 1963-ban pedig Magyar Népköztársaság-kupát nyertek. Az ezt követő évtizedekben az első-és a másodosztály közt ingázott az együttes, melyek alatt egy nagyobb sikert könyvelhettek el, az 1980-as bajnoki ezüstérmet.
Meghatározó szerep az NB-ben, a Vladan Matic éra A 2008–2009-es idény végén bajnoki címet szereztek az NB I/B-ben, így újra a legmagasabb osztályban kaptak besorolást. Edzőnek a Pick Szeged volt játékosát és edzőjét, Vladan Matićot nevezték ki, azzal a céllal, hogy harcolják ki a bent maradást. Mint ez később kiderült, sikerült is. Az alapszakaszban sokáig harcban volt a Fradi a biztos bennmaradást jelentő 8. hely megszerzéséért, de több döntetlennel és vereséggel végződő mérkőzés után, az sajnos nem sikerült. A rájátszásban kellett kiharcolni a legfelső osztályban maradást. Az alapszakaszbeli 9. helynek köszönhetően az FTC 4 plusz-pontot szerzett a rájátszásra, ami nagy előnyt jelentett a többi riválissal szemben. A rájátszás 4 győzelemmel és 2 vereséggel zárult a ferencvárosiak számára, így bennmaradt a budapesti gárda a 12 csapatos magyar bajnokságban. Összességében Matić csapata a 9. helyen végzett, s így 3 csapatnál bizonyult jobbnak az NB1-ben. A magyar csapat a 2009–2010-es szezonban nemzetközi kupában is indulhatott, a KEK-ben, mivel a 2009-es Magyar Kupa döntőn Fradi előtt bronzérmet szerző Gyöngyös, anyagi okokból, nem vállalta e nemzetközi sorozatban való indulást. A pestiek a 3. körben kapcsolódtak be a kupa-sorozatban, ahol az ellenfél egy igen erős alakulat, a szlovén RK Cimos Koper volt. A ferencvárosiak 2 vereséget szenvedtek, s búcsúztak a nemzetközi kupa-szerepléstől. A budapesti csapat vezetői összességében elégedettek voltak a csapat 2009–2010-es idényben mutatott teljesítményével, így Matić a következő idényben is vezetőedzőként irányíthatta a ferencvárosiakat. A 2010-2011-es bajnoki évad még sikeresebb volt, mint az azt megelőző szezon. A Fradi az 1980-as bajnoki idényt követően ismét dobogóra állhatott. Az év eleji igazolások (Buday Dániel, Igor Kos, Bakos György, Paul Teodor) előrevetítették annak a lehetőségét, hogy a fővárosi alakulat eredményesebben szerepeljen az új szezonban. Az alapszakaszban, a Veszprém kivételével, hazai pályán valamennyi a megelőző bajnoki évben érmes helyezést elérő csapatot legyőzött vagy megszorongatott az FTC csapata (FTC-Tatabánya: 28: 21; FTC-MKB Veszprém: 22:34; FTC: Pick Szeged: 24:25). Ezen eredmények mellett, természetesen a magyar bajnokság többi csapata ellen is helytállt a ferencvárosi gárda, így a 3. helyen végzett az alapszakaszban a „Matić-legénység”. Az elődöntőben a Budapestiek ezzel elkerülték a bajnoki címvédő Veszprém csapatát, s a Pick Szeged ellen vívhatták a 2 győzelemig tartó rájátszást. Óriási lehetőség mutatkozott a bajnoki döntőbe kerülésre, mivel a szegediek az egész év során hullámzó teljesítményt nyújtottak. A csongrádi megyeszékhelyen megvívott első mérkőzést a szegediek nyerték 10 góllal (35:25), s a második, a fővárosban megrendezett összecsapást is az alföldiek nyerték, 1 góllal (27:28), habár az 59. perc végéig csak az FTC vezetett ez utóbbi meccsen. Matić tanítványainak így a bajnoki bronzért kellett harcba szállniuk a Tatabánya ellen. A 3 győzelemig tartó párharcban 5 mérkőzésen dőlt el bajnoki dobogó legalsó fokának sorsa, a Fradi javára. Öt rendkívül szoros viadalt vívott egymással a pest megyei és komárom-esztergom megyei székhely csapata, de a hazai pálya előnye, a fővárosiak számára kedvezett. Több, mint három évtizedet követően szerzett újból érmes helyezést a Ferencváros csapata, a szerb trénernek köszönhetően. A magyar kupában is szép eredményeket ért el csapatával a délszláv mester. A 4. fordulóban, a legjobb 8 közé jutásért FTC-Pick Szeged mérkőzést rendeztek. A Fradi sikerrel vette az akadályt, s elbúcsúztatta edzője korábbi munkaadóját e verseny-sorozattól. A Ferencváros, hazai pályán, 25:24-es győzelmet aratva ejtette ki a csongrádiakat. A kupa következő körében, az elődöntőbe jutásért, a Veszprém ellen kellett volna pályára lépnie a fővárosiaknak, de a kiemelés körülményeit vitatva, ezt végül nem tették meg. Összességében a 2010-2011-es idény siker volt a fővárosi kézilabda-csapat számára. Fúzió a PLER-rel A bajnoki bronzéremnek köszönhetően, a kézilabdázók a nemzetközi kupaszereplésben, az EHF-kupában való indulás jogát is kiharcolták. Igaz, mint később kiderült a Ferencváros egyesülni fog a PLER KC csapatával, így az EHF-kupagyőztesek Európa-kupájában indulhat majd a nemzetközi megmérettetésben (a PLER KC Magyar Kupa-döntőt játszott, és így szerzett jogot az előbb említett sorozatban való indulásra. Két évig szerepelt PLER-FTC néven az együttes, az első közös idényben a hetedik, majd az ötödik helyen zárták a bajnokságot. 2013 nyarán a két klub különvált, a Fradi azóta a másodosztályban szerepel.
Újra a másodosztályban A 2013–14-es idénytől ismét az NB I/B-ben szerepelt a zöld-fehér csapat, előbb Zsiga Gyula, majd Adorján Gábor vezetésével, az élvonalbeli szereplést célul kitűzve. A 2016–17-es idényben veretlenül nyerte meg a másodosztályú bajnokságot a csapat, így a következő szezontól újra a legjobbak között szerepelhetett.
Sikerek Nemzeti Bajnokság I: Aranyérmes: 1956 Ezüstérmes: 1955, 1957, 1980, Bronzérmes: 1958, 1962 Nemzeti Bajnokság I/B: Aranyérmes: 2009, 2017 Magyar Kupa: 1963
Jelenlegi keret 2018–2019-es szezon
Kapusok 1 Rade Mijatović 12 Merkovszki Pál 67 Marián Žernovič
Szélsők 3 Holdosi Bence 8 Szakály Benedek 14 Pálos Gábor 94 Bujdosó Bendegúz 99 Kovacsics Péter
Beállók 5 Schuch Timuzsin 22 Pordán Bálint 23 Debreczeni Dávid
Átlövők 9 Oláh Tamás 19 Teimuraz Orjonikidze 27 Ancsin Gábor 30 Bali Richárd 32 Božo Anđelić 97 Mikita Bence
Szakmai stáb Vezetőedző: Pásztor István Másodedző: Márkus Béla Kapusedző: Horváth Zsolt Csapatorvos: dr. Pavlik Attila Masszőr: Varga Máté
Korábbi híres játékosok Buday Dániel Székely Márton Teodor Paul Lendvay Péter Perger Zsolt Marinko Kelečević
Korábbi híres edzők Zsiga Gyula Vladan Matić
Jegyzetek
További információk Hivatalos honlap
Kapcsolódó szócikkek Ferencvárosi TC (női kézilabda) Kézilabda
Kategória:Ferencvárosi TC Kategória:Magyar kézilabdacsapatok