Jacob Harry Maguire (Sheffield, Anglia, 1993. március 5. –) angol válogatott labdarúgó, aki jelenleg a Manchester United játékosa, posztját tekintve hátvéd.

Pályafutása

Sheffield United

Maguire Sheffieldben született és a helyi csapatnál, a Sheffield Unitednél kezdett el futballozni. A 2010–11-es szezon második felében került fel az első csapat keretéhez, amikor klubja a másodosztályból való kiesés ellen harcolt. 2011 áprilisában, a Cardiff City ellen mutatkozott be, a félidőben csereként beállva. Teljesítményével kiérdemelte a meccs legjobbjának járó elismerést. Később még négy alkalommal játszott az idény során, de nem tudta megakadályozni csapata kiesését.

A következő szezonban, a harmadosztályban már alapembernek számított, és már az idény első napján, az Oldham Athletic ellen megszerezte profi pályafutása első gólját. Októberben új, 2015-ig szóló szerződést írt alá a csapattal. Remek teljesítményt nyújtott, ami miatt az év legjobb játékosának és a legjobb fiatalnak is megválasztották a Sheffieldnél a szezon végén, a harmadosztályban pedig bekerült az év csapatába.

A 2012–13-as szezonban is fontos tagja volt a piros-fehérek védelmének, 2012. október 17-én pályafutása során először duplázni tudott, egy Notts County elleni mérkőzésen a Football League Trophyban. 2013 februárjában, mindössze 19 évesen Maguire 100. alkalommal lépett pályára kezdőként a Sheffield Unitedben, a Leyton Orient elleni bajnokin. 2014. június 21-én nyilvánosságra került, hogy csapata új szerződést szeretne kötni vele, mivel a Hull City és a Wolverhampton Wanderers is élénken érdeklődött iránta, utóbbi két ajánlatot is tett érte.

Hull City

2014. július 29-én a Hull City 2,5 millió fontért leigazolta Maguire-t, aki három évre írt alá a klubhoz. A Premier League-ben december 20-án debütált, a sérült Curtis Davies helyére beállva a Swansea City elleni bajnoki találkozón. 2015. február 10-én a Wigan Athletic kölcsönvette. Egy héttel később mutatkozott be a csapatban. Február 28-án a Blackpool elleni 3–1-es győzelem alkalmával első gólját is megszerezte a Wiganben. Teljesítményével elégedettek voltak a klubnál, így az eredetileg egy hónapos kölcsönszerződését meghosszabbították a szezon végéig.Five appearances in UEFA Champions League, six in UEFA Europa League 16 bajnokin kapott lehetőséget.

Visszatérése után, a 2015-16-os idényben 22 bajnokin szerepelve járult hozzá ahhoz, hogy csapata feljutott a Premier League-be. A Sheffield Wednesday elleni play-off-mérkőzésen ő szerezte a Hull győztes gólját.

Mike Phelan menedzser a 2016–17-es szezonban alapemberként számolt Maguire-rel. 2016. október 25-én győztes gólt szerzett a Bristol City elleni Ligakupa-mérkőzésen. 2017. április 5-én, a Middlesbrough elleni bajnokin szerezte meg első gólját a Premier League-ben. 29 mérkőzésen kétszer volt eredményes a bajnokságban, az idény végén mind a szurkolók, mind pedig játékostársai a szezon legjobbjának választották.

Leicester City 2017. június 15-én a 24 éves hátvéd ötéves szerződést kötött a 2015–2016-os angol bajnokkal.

Augusztus 11-én debütált új csapatában az Arsenal ellen 4–3-ra elvesztett bajnoki mérkőzésen. Nyolc nappal később, a Brighton & Hove Albion ellen megszerezte első gólját is a Leicesterben, csapata 2–0-ra győzött. A 2017–18-as szezon minden mérkőzését végigjátszotta, az idény végén a klub szurkolói a szezon legjobb játékosának választották.

2018. augusztus 9-én, miközben egyre gyakrabban lehetett hallani arról, hogy a Manchester United szerződtetné, Claude Puel menedzser megerősítette, Maguire a következő szezont a csapatnál tölti. A 2018-2019-es bajnoki idényben is alapembere volt a klubnak, 31 találkozón lépett pályára a Premier League-ben. 2019 júliusában a Manchester United 70 millió font összegű ajánlatot tett a Maguire megvásárlására, azt követően, hogy egy évvel korábban túl soknak tartotta az érte kért összeget.

Manchester United 2019. augusztus 2-án 80 millió fontért szerződött a Manchester Unitedhez, ezzel ő lett a világ legdrágább védője.A futballtörténelem legdrágább hátvédjét igazolja le a Manchester United. 24.hu. 2019. aug. 2. Augusztus 11-én, a Premier League nyitó fordulójában debütált a Unitedben, a Chelsea elleni 4–0-s győzelem alkalmával.

2020 januárjában Ole Gunnar Solskjær őt nevezte ki csapatkapitánnyá, miután Ashley Young a 2019–2020-as szezon közben távozott a klubtól. Február 1-jén a Tranmere Rovers elleni FA-kupa-mérkőzésen megszerezte első gólját a csapatban, a United pedig 6–0-s győzelmet aratott. Első Premier League-gólját február 17-én szerezte a klub színeiben, a Chelsea elleni idegenbeli 2–0-s győzelem során. A Covid19-világjárvány miatt az Egyesült Királyságban három hónapon át nem rendeztek labdarúgó mérkőzést, majd a kényszerszünetet követően, június 27-én, a Norwich City elleni FA-kupa negyeddöntőben ő szerezte csapata győztes találatát a hosszabbításban. A manchester United a szezon végén a 3. helyen zárta a bajnokságot, Maguire pedig mind a 38 mérkőzést végigjátszotta. Ehhez hasonlót ezt megelőzően 1995-ben Gary Pallister mondhatott el magáról mezőnyjátékosként.

A 2020–21-es szezonban október 17-én, a Newcastle United ellen szerezte meg idénybeli első gólját. 2021. január 27-én betalált egykori klubja, a Sheffield United ellen is, ennek ellenére a 2–1 arányban a United vereséget szenvedett, ezzel 13 mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatától búcsúzva. Február 2-án végig a pályán volt a Southampton elleni új Premier League-rekordot jelentő 9–0-s hazai győzelem során.

Április 25-én beállította Gary Pallister klubrekordját, miután egymást követő 71. Premier League-mérkőzését játszotta le csere nélkül a Leeds United ellen, azonban a rekorddöntés már nem sikerült, miután a következő fordulóban bokasérülés miatt le kellett cserélni a 72. percben, az Aston Villa elleni 3–1-re megnyert bajnokin. Május 26-án sérülése miatt a Villarreal ellen sem léphetett pályára az Európa-liga-döntőben, amelyet 1–1-es döntetlent követően büntetőpárbajban bukott el United.

A Manchester United csak a 6. helyen zárta a 2020-2021-es Premier League-szezont, maguire teljesítményét pedig többször is érte kritika, mind a szurkolók, mind pedig a sjató irányából, miután többször előfordult, hogy az ő hibájából kapott sorsdöntő gólokat a csapat. A sajtóban maga a játékos is elismerte, hogy pályafutása nehéz időszakán ment keresztül.

A 2022–23-as szezonban, Erik ten Hag érkezése, valamint a Raphaël Varane, Lisandro Martínez védőpáros összeállása után Maguire teljesen háttérbe szorult a csapatnál, mindössze nyolc bajnokin lépett pályára kezdőként. 2023. júéius 16-án ten Haag bejelentette, hogy a továbbiakban már nem maguire lesz a klub csapatkapitánya.

2023. augusztus 11-én a West Ham United menedzsere, David Moyes bejelentette, hogy a Manchester United elfogadta csapata ajánlatát a hátvédért. Ennek ellenére Maguire nem egyezett meg a fővárosi csapattal és úgy döntött, hogy Manchesterben marad. Novemberben megnyerte a Premier League hónap játékosa díjat, miután csapata egyetlen gólt se kapott a hónapban.

A 2024–2025-ös szezonban Rúben Amorim érkezése után a United egy három védős rendszerre állt át, amelyben kulcsfontosságú szerepet kezdett játszani. 2025. január 3-án egy évvel meghosszabbította szerződését. Február 8-án az utolsó pillanatban megnyerte az FA-Kupa ötödik fordulójában játszott mérkőzést a Leicester City ellen egy fejes góllal, amelyet videóbíró hiányában megadtak, annak ellenére, hogy Maguire lesen volt. A hónap utolsó mérkőzésén ismét győztes gólt szerzett, mikor a United 3–2-re verte a Ipswich Townt.

A 2025–2026-os szezont kiemelkedő formában kezdte, szeptember 20-án gólpasszt adott a United második góljához a Chelsea ellen, majd október 19-én ő szerezte a győztes gólt a Liverpool ellen. Az utóbbit a csapat legjobb találatának választották a hónapban.

A válogatottban Maguire-t 2012 novemberében hívták meg először az U21-es angol válogatottba, egy Észak-Írország elleni barátságos meccsre. A Sheffield United akkori menedzsere, Danny Wilson így nyilatkozott: "Harry a korához képest elképesztően érett futballista, mindent megtesz a sikerért, és nem engedi, hogy bármi is megzavarja. Ez a válogatott mérkőzés sem fogja, hiszen mindig két lábbal a földön jár." A találkozón a 60. percben állt be, a Liverpool játékosát, Andre Wisdomot váltva.

Gareth Southgate 2017. augusztus 24-én hívta meg először az angol válogatott keretébe a Málta és Litvánia elleni világbajnoki selejtezők alkalmával. A litvánok ellen 1–0-ra megnyert mérkőzésen kezdőként végig a pályán volt.

Bekerült a 2018-as világbajnokságra nevezett 23 fős keretbe is. 2018. július 7-én első válogatott gólját a svédek elleni vb-negyeddöntőben szerezte egy szöglet utáni fejesből.

Magánélete 2020. augusztus 21-én a görög hatóság őrizetbe vette az angol válogatott védőt, miután két másik barátjával megtámadtak egy éppen ugyanott tartózkodó angol turistacsoportot egy Míkonoszban található bár előtt, és megtagadták az együttműködést a helyszínre kiérkező rendőrökkel. 2020. augusztus 25-én a görög bíróság három vádpontban bűnösnek találta az angol védőt. Maguire-t egy 21 hónapos börtönbüntetéssel sújtották, de az ítélet végrehajtását felfüggesztették.

Statisztika

Klubcsapatokban Frissítve: 2025. április 10. CsapatSzezonBajnokságFA-KupaLigakupaNemzetköziEgyébÖsszesenOsztályGólokGólokGólokGólokGólokGólokSheffield United2010–2011Championship500000——502011–2012League One4414020—605612012–20134434010—425352013–20144158110—20526Összesen1349161400012216612Hull City2014–2015Premier League30101010—602015–2016Championship2204050—203302016–2017Premier League2921061——363Összesen542601211020753Wigan Athletic (kölcsönben)2014–2015Championship161————161Leicester City2017–2018Premier League3823030——4422018–20193130010——323Összesen69530400000765Manchester United2019–2020Premier League381523090—5532020–20213424030110—5222021–2022301100061—3722022–2023160404070—3102023–2024222312041—3142024–202522131104110313Összesen16272041304131023714Karrier összesen4352445533142315257035

A válogatottban Frissítve: 2024. szeptember 7-én. VálogatottÉvPályára lépésekGólok2017302018131201910020204120211152022120202390202420Összesen647

Sikerei, díjai Hull City Football League Championship, rájátszás-győztes: 2016

Manchester United Angol ligakupa: 2022–2023 Angol kupagyőztes: 2023–2024

Anglia UEFA Nemzetek Ligája 3. hely: 2018–19

Egyéni elismerés Az év csapata: 2011–12-es League One. 2012–13-as League One. 2013–14-es League One Premier League – A hónap játékosa: 2023. november PFA – A rajongók hónap játékosa: 2023. november A hónap fiatal játékosa a League One-ban: 2011 augusztus Sheffield United, az év játékosa: 2011–12, 2012–13, 2013–14 Sheffield United, az év fiatal játékosa: 2011–12 Hull City, az év játékosa a szurkolók szavazásán: 2016–17 Hull City, az év játékosa a játékostársak szavazatai alapján: 2016–17 Leicester City, az év játékosa: 2017–18 Leicester City, az év legjobbja a játékostársak szavazásán: 2017–18

Jegyzetek

További információk

Kapcsolódó szócikkek A legdrágább átigazolások listája a labdarúgásban

Kategória:1993-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Angol labdarúgók Kategória:A Sheffield United labdarúgói Kategória:A Hull City labdarúgói Kategória:A Wigan labdarúgói Kategória:A Leicester City labdarúgói Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:Sheffieldiek Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:Az English Football League labdarúgói Kategória:A 2018-as világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2020-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A Manchester United labdarúgói Kategória:A 2022-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Angol Ligakupa-győztes labdarúgók Kategória:FA-kupa győztes labdarúgók