Nebojša Kosović (Nikšić, 1995. február 24. –) montenegrói válogatott labdarúgó, jelenleg a Kajrat Almati játékosa.

Pályafutása Klubcsapatban Kosović Nikšićben született, majd tizenkét évesen csatlakozott a Vojvodina csapatához. Az első csapatban 2011. április 9-én mutatkozott be. A 2010-11-es szezon végéig még egy bajnoki mérkőzésen kapott lehetőséget. 2012 februárjában hároméves szerződést írt alá, első gólját pedig 2013. március 9-én szerezte a BSK Borča elleni 3-3-as döntetlen alkalmával. A 2013-14-es szezonban bemutatkozott a nemzetközi kupákban is, a máltai Hibernians ellen gólt is szerzett 2013. július 4-én. 2013 szeptemberében meghosszabbította szerződését a Vojvodinával 2017 nyaráig.

2014 januárjában leigazolta a belga Standard de Liège, de bajnokin nem lépett pályára, majd kölcsönben az Újpesthez került. Nyolc bajnokin kapott lehetőséget, majd kölcsönszerződését meghosszabbították a 2014–2015-ös idényre is.

2015 augusztusában négy évre aláírt a Partizanhoz. Augusztus 22-én, a Borac Čačak ellen mutatkozott be új csapatában. 2016. március 12-én szerezte első gólját a Partizanban. Első idényében kupagyőzelmet, a 2016–17-es idényben bajnoki címet és újabb kupagyőzelmet ünnepelhetett. Utóbbi idényben 22 tétmérkőzésen háromszor volt eredményes.

2019 tavaszán két éves szerződést írt alá a Kajrat Almati csapatával.

Statisztika Klub KlubSzezonBajnokságKupaLigakupa EurópaiÖsszesenPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokPályára lépésekGólokVojvodina2010–20112000——202011–20121000—00102012–201319130—002212013–20148120—31132Összesen 30250—31383Újpest (kölcsönben)2013–2014814000—1212014–20151303051—211Összesen 211705100332Partizan2015–201617140—002112016–201716360—00223Összesen 334100—00434Karrierje összesen 84722051311149 Mérkőzései a montenegrói válogatottban

#DátumEllenfélEredményKiírásEsemény1.2016. május 29. Törökország0 – 1barátságos mérkőzés2.2017. június 4. Irán1 – 2barátságos mérkőzés3.2017. június 10. Örményország4 – 1Vb-selejtező4.2017. szeptember 1. Kazahsztán3 – 0Vb-selejtező5.2018. május 28. Bosznia-Hercegovina0 – 0barátságos mérkőzés6.2018. június 2. Szlovénia0 – 2barátságos mérkőzés7.2018. szeptember 7. Románia0 – 0Nemzetek Ligája8.2018. szeptember 10. Litvánia2 – 0Nemzetek Ligája9.2018. október 14. Litvánia4 – 1Nemzetek Ligája10.2018. november 17. Szerbia1 – 2Nemzetek Ligája11.2018. november 20. Románia0 – 1Nemzetek Ligája12.2019. március 22. Bulgária1 – 1Eb-selejtező13.2019. június 7. Koszovó1 – 1Eb-selejtező14.2019. június 10. Csehország0 – 3Eb-selejtező15.2019. szeptember 5. Magyarország2 – 1barátságos mérkőzés16.2019. szeptember 10. Csehország0 – 3Eb-selejtező17.2019. október 11. Bulgária0 – 0Eb-selejtező18.2019. október 14. Koszovó0 – 2Eb-selejtező19.2020. szeptember 5. Ciprus2 – 0Nemzetek Ligája20.2020. szeptember 8. Luxemburg1 – 0Nemzetek LigájaLuxembourg-Montenegro - 2020. 09. 08. - Hatharom. Hatharom.com. 2020. szept. 8.

Sikerei, díjai Újpest: Magyar kupa: 2013-14 Magyar szuperkupa: 2014 Partizan: Szerb bajnokság: 2016-17 Szerb kupa: 2015-16, 2016-17, 2017-18

Fordítás

Jegyzetek

További információk

Kategória:Montenegrói labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:1995-ben született személyek Kategória:Az Újpest FC labdarúgói Kategória:Az FK Vojvodina labdarúgói Kategória:Az FK Partizan labdarúgói Kategória:A Kajrat FK labdarúgói Kategória:Az NB I labdarúgói Kategória:Élő személyek