A Vének egy nemzetközi nem kormányzati szervezet, amely idős államfőket, béke és emberi jogi aktivistákat tömörít. A szervezetet 2007-ben Nelson Mandela alapította azzal a céllal, hogy „majdnem 1000 év kollektív tapasztalatával” dolgozzanak látszólag megoldhatatlan problémákon. Így az éghajlatváltozáson, a HIV, az AIDS és a szegénység problémáján. Valamint, hogy politikai függetlenségüket felhasználva segítsenek megoldani a világpolitika konfliktusait. 

Története A csoport létrehozását Richard Branson angol milliomos, Peter Gabriel zenész, emberjogi aktivista és a korábbi dél-afrikai elnök Nelson Mandela kezdeményezte. A csoport 2007. július 18-án alakult Johannesburgban. A megnyitó ünnepségen egy üres széket tartottak fenn a színpadon Aun Szan Szu Kjinek, a börtönben ülő burmai emberi jogi aktivistának. A megnyitón jelen volt Kofi Annan, Jimmy Carter, Graça Machel, Nelson Mandela, Mary Robinson, Desmond Tutu, Muhámmád Junusz és Li Csaohszing. A megnyitón nem jelent meg Ela Bhatt, Gro Harlem Brundtland, Lakhdar Brahimi és Fernando Henrique Cardoso akik úgyszintén alapító tagjai a szervezetnek. Martti Ahtisaari 2009-ben, Hina Jilani és Ernesto Zedillo pedig 2013-ban csatlakozott a csoporthoz.

A szervezet jelenlegi vezetője Juan Manuel Santos. Aktív tagok keretnélküli|140x140px|alt=Gro Harlem Brundtland (1939–)norvég politikus, diplomataNorvégia miniszterelnöke (1986-1989, 1990-1996)az Egészségügyi Világszervezet igazgatója (1998-2003)keretnélküli|133x133pxHelen Clark (1950–)új-zélandi politikusÚj-Zéland miniszterelnöke (1999-2008), Az ENSZ Fejlesztési Programjának adminisztrátora (2009-2017)keretnélküli|149x149px|alt=Hina Jilani (1953–)pakisztáni emberi jogi aktivista.keretnélküli|150x150px|alt=Graça Machel (1945–)mozambiki politikusMozambik oktatási minisztere(1975-1989)keretnélküli|138x138px|alt=Mary Robinson (1943–)ír politikusÍrország elnöke (1990-1997),az ENSZ emberi jogi főbiztosa (1997-2002)keretnélküli|116x116px|alt=Ernesto Zedillo (1951–)mexikói politikusMexikó elnöke (1994-2000)keretnélküli|127x127pxBan Ki Mun (1944-)dél-koreai diplomataDél-Korea külügyminisztere (2004-2006) Az ENSZ főtitkára (2007-2016)keretnélküli|140x140pxEllen Johnson Sirleaf (1938-)Nobel-békedíjas, libériai politikusLibéria elnöke (2006-2018)keretnélküli|133x133pxJuan Manuel Santos (1951-)Nobel-békedíjas, kolumbiai politikusKolumbia elnöke (2010-2018)keretnélküli|100x100pxZeid Raad al-Husszein (1964-)jordániai diplomataaz ENSZ emberi jogi főbiztosa (2014-2018)keretnélküli|141x141pxCahiagín Elbegdordzs Цахиагийн Элбэгдорж (1963-)mongol politikusMongólia elnöke (2009-2017) Mongólia miniszterelnöke (1998, 2004-2006)keretnélküli|115x115pxDenis Mukwege (1955-)Nobel-békedíjas,kongói orvos, nőgyógyász

Nyugalmazott tagok keretnélküli|133x133px|alt=Lakhdar Brahimi (1934–)algériai diplomataAlgéria külügyminisztere (1991-1993),az ENSZ és az Arab Liga megbízottja Szíriában (2012-2014)keretnélküli|150x150pxFernando Henrique Cardoso (1931–)brazil politikusBrazília elnöke (1995-2003)keretnélküli|173x173px|alt=Ricardo Lagos (1938–)chilei politikusChile elnöke (2000-2006)

Korábbi tagok +keretnélküli|144x144px|alt=Muhámmad Iunúsz (1940–)Nobel-békedíjas, bangladesi közgazdásza Grámin Bank vezetője (1983-)keretnélküli|146x146px|alt=Aun Szan Szu Kji (1940–)Nobel-békedíjas, burmai politikusMianmar miniszterelnöke (2016-)keretnélküli|132x132px|alt=Li Csaohszing (1940–)kínai politikusKína külügyminisztere (2003-2007)

Néhai tagok +keretnélküli|118x118px|alt=Nelson Mandela (1918–2013)Nobel-békedíjas, dél-afrikai politikusDél-Afrikai Köztársaság elnöke (1994-1999)keretnélküli|133x133pxKofi Annan (1938–2018)Nobel-békedíjas, ghánai diplomataaz ENSZ főtitkára (1997-2007)keretnélküli|151x151px|alt=Desmond Tutu (1931–2021)Nobel-békedíjas, dél-afrikai anglikán egyházi vezető,emberi jogi aktivistaFokváros érseke (1986-1996)keretnélküli|148x148pxEla Bhatt (1933–2022)indiai aktivistaaz Indiai Nők Vállalkozó Szervezetének alapítója.(1972).keretnélküli|158x158pxMartti Ahtisaari (1937–2023)Nobel-békedíjas finn diplomataFinnország elnöke (1994-2000)keretnélküli|119x119px|alt=Jimmy Carter (1924–2024)Nobel-békedíjas amerikai politikus,az Amerikai Egyesült Államok elnöke (1977-1981)

Támogatóik A Véneket egy független adományozói csoport finanszírozza, akik a Vének Tanácsadó Testületét is alkotják.

Richard Branson és Jean Oelwang (Virgin Unite) Peter Gabriel (The Peter Gabriel Foundation) Kathy Calvin (The United Nations Foundation) Jeremy Coller és Lulit Solomon (J Coller Foundation) Randy Newcomb (Humanity United) Jeffrey Skoll és Sally Osberg (Skoll Foundation) Jeff Towers (Jeffrey Towers and Associates) Marieke van Schaik (Dutch Postcode Lottery)

Tevékenységük A Vének csoport két fő tevékenysége, hogy elősegítésék a párbeszédet a nemzetközi béke megteremtése érdekében valamint, erőfeszítéseket tesznek, hogy enyhítsék az emberi szenvedést. Harcolnak a szegénység, az igazságtalanság és az intolerancia ellen.

Irán A Vének támogatják, hogy Irán és a nemzetközi közösség között megkezdődjön a párbeszéd. Valamint ösztönzik Iránt, hogy játsszon stabilizációs szerepet a Közel-Keleten. 2014 januárjában Kofi Annan vezetésével a Vének egy delegációt küldtek Iránba. Martti Ahtisaari, Lakhdar Brahimi, Desmond Tutu és Ernesto Zedillo találkozott az ország vezetőivel. Hasszán Rohani elnökkel beszéltek Irán regionális problémáiról, valamint a nemzetközi szinten terjedő erőszakról, de téma volt az emberi jogok és a szíriai válság is. A Vének arra ösztönözték az Iráni vezetést, hogy folytassák a párbeszédet a külvilággal.

Jegyzetek

Források

Kategória:Nemzetközi szervezetek Kategória:2007-ben alapított szervezetek