A texeli ütközet egy holland partok előtti tengeri összecsapás volt az első világháborúban 1914. október 17-én brit és német könnyű egységek között a holland partok közelében, melynek során az aknatelepítéssel az angol partok felé igyekvő négy német rombolót a britek megsemmisítették.
A régi építésű német rombolókat Texel szigetétől nyugatra az itt őrjáratozó brit hajók (1 könnyűcirkáló, 4 romboló) észlelték és üldözőbe vették. A visszaforduló németeket az újabb építésű brit hajók hamar beérték és heves ellenállásuk ellenére két és fél órai harc után mindegyiket elsüllyesztették.NRV, 1919, 140–145. o. Ezzel meg tudták akadályozni az aknák lerakását a forgalmas vízi útjaikon Kent partjai előtt, míg hajóikat csak kisebb sérülések érték. Az ütközet nagy befolyással bírt a német rombolók később alkalmazott taktikájára, mivel az összecsapás után a német haditengerészet vezetőinek az ilyen akciókba vetett bizalma megrendült.Karau, 2003, 44–58. o.
Előzmények A német haditerv bélyegkép|jobbra|300px|A Downs elhelyezkedése Kent keleti partjainál bélyegkép|300px|A 7. romboló-félflottilla egységei 1911-ben (közülük az S 116 még az ütközet előtt, 1914. október 6-án elsüllyedt) 1914. október 16-án a német csapatok elfoglalták Ostende és Brügge kikötőjét a flamand partokon, aminek révén a Német-öböltől esetlegesen elvágott hadihajók alternatív menekülési lehetőséghez jutottak. Ezzel egyidőben döntés született a Berlin illetve a Kolberg és a Nautilus napok óta halogatott aknarakó bevetésére a Temze torkolatánál, továbbá aknarakó feladatot kapott az Ems folyó torkolatánál állomásozó IV. rombolóflottilla négy egysége is. A flottillának lehetőleg még az éjszaka folyamán észrevétlenül aknazárt kellett létesítenie a Kent keleti partjai előtti Downs (The Downs) vizein. Amennyiben idáig nem sikerült volna eljutniuk, úgy a Temze torkolatánál, vagy az angol partok egy másik pontján kellett lerakniuk az aknákat. A hadműveleti parancs szerint a cél a Downs és a Temze közötti, London számára elengedhetetlen fontosságú kereskedelmi forgalomban való károkozás volt.Groos 191. o.
Emellett egyéb források szerint a szárazföldi hadsereg azon követelése is közrejátszott a hadművelet megindításában, hogy a jobb szárnyát tehermentesítsék a flandriai partok mentén tevékenykedő brit monitoroktól. Ezek ellen az alacsony merülésű hadihajók ellen a tengeralattjárók nem tudtak sikereket elérni, ezért szükséges lett volna a Downs legszűkebb részén – ahol a német feltételezések szerint a Harwichból kifutó és oda visszatérő monitorok rendszeresen áthaladtak – aknazárt létrehozni a kiiktatásukra. A sikerhez elengedhetetlen volt a meglepetésszerű végrehajtás, ami miatt szigorú titoktartás szükségeltetett és ehhez ügyelni kellett arra, hogy a rombolók Emsről való kifutását se a holland partokról, se a brit tengeralattjárókról ne észleljék. Ez volt a német rombolók első nagyobb távolságra tervezett bevetése a háborúban.Groos 192. o.
A megbízást a Thiele korvettkapitány vezette 7. félflottilla kapta, melynek négy rombolója az S 119 (parancsnoka: Windel fregatthadnagy), az S 115 (Mushacke sorhajóhadnagy), az S 117 (Georg Sohnke sorhajóhadnagy) és az S 118 (Beckert sorhajóhadnagy) voltak. A félflottilla egyik egységét, az S 116-ot korábban már elveszítette, mikor október 6-án elsüllyesztette egy brit tengeralattjáró torpedóval.Corbett 191. o.
A veszélyes feladatot annak ellenére osztották ki erre az egységre, hogy a hajói régi építésűek voltak, alacsony végsebességgel és csekély tűzerővel. Thiele korvettkapitány a hadművelet ismertetése során a hajók legénységének figyelmét felhívta arra, hogy erről a küldetésről aligha fognak visszatérni és – a flottaparancsnok személyes kérésére – felkínálta a lehetőséget, hogy aki nem akar vele tartani, az távolmaradhat a bevetéstől. Ennek ellenére nem volt olyan, aki élt volna ezzel a lehetőséggel. A küldetéshez nem feltétlenül szükséges legénységet azonban, közte a félflottilla altörzsét kihajózták. A német történetírás szerint közülük egyesek így is könnyeikkel küszködve kérték visszavételüket.
Egy közös ima elmondása, majd a császár és a haza éltetése után a négy romboló egymás után beállt az Arcona könnyűcirkáló mellé, hogy leadják a titkos papírjaikat és nélkülözhető felszerelésüket, majd mindegyikük 12 aknát vett a fedélzetére. Október 17-én hajnalban a rombolók kettesével elhagyták az Emst. A többi félflottilla eközben a nyílt vizekre kihajózva biztosította a területet, jelenlétükkel a víz alá kényszerítve az esetlegesen erre ólálkodó ellenséges tengeralattjárókat.
Találkozás az E8 tengeralattjáróval Thiele rombolói röviddel 10:00 után észleltek egy brit tengeralattjárót – az E8-at – és megpróbálták legázolni, de a brit tengeralattjáró gyors merüléssel tért ki előlük. A rombolók rádión jelentették az észlelt ellenséget, amiből a flottavezetés számára azonnal nyilvánvaló lett annak veszélye, hogy a tengeralattjáró is jelentheti a német rombolókat és útirányukat, azonban nem kívántak befolyással lenni Thiele döntéseire, mivel úgy vélték ő van a helyszínen és jobban fel tudja mérni a helyzetet. Thiele azonban nem kívánta az eset miatt feladni az eredeti célját, mindössze csak megtéveszteni igyekezett szándékai felől az ellenséget azzal, hogy az útirányáról letérve Terschelling világítótornyának látókörén belülre hajózott, hogy ott látványosan visszaforduljon keletnek. Ettől a manővertől azt várta, hogy a helyi brit kém azonnal jelenteni fogja a visszafordulásukat és ezzel a tengeralattjáró esetleges korábbi jelentése miatt kiküldött erőket is vissza fogják fordítani, ami által elhárulhat számukra a veszély.Groos 193. o.
A brit jelentések szerint E8 jelű brit tengeralattjáró október 17-én 09:00-kor (08:00 GMT) érkezett az Ameland és Terschelling közötti vizek elé, ami a kijelölt helye volt a brit blokádvonalban. Egy óra múlva észlelte a közeledő német félflottillát, de őrjáratozó holland torpedónaszádoknak vélte a hajóit és merüléssel tért ki előlük. Az észleléséről nem tett rádión jelentést a semlegesnek vélt hadihajókról a közelben lévő rombolóflottilla vezérhajójának. A brit elmondások nem tesznek említést a tengeralattjáró legázolására tett német kísérletről.Naval Staff Monographs 118. o.
A brit őrjárat bélyegkép|jobbra|300px|Az Undaunted brit könnyűcirkáló egy 1914-es légi felvételen Az október 17-ei rutin járőrözésre 07:00-kor (06:00 GMT) indult el egy rombolódivízió az Undaunted könnyűcirkáló vezetésével, melynek parancsnoka Cecil Henry Fox kapitány volt.Fox kapitány előzőleg már részt vett a Königin Luise aknarakó megsemmisítésében, de ezután hajóját, az Amphiont is elveszítette. Hajója az újonnan elkészült Arethusa-osztályú Undaunted volt, ami ekkor váltotta a Faulknort a 3. rombolóflottilla vezérhajójaként. A flottilla 1. divíziójának négy egysége tartott vele, a Lance, a Lennox, a Legion és a Loyal. 11:00-kor (10:00-kor GMT) érkeztek meg Terschellinghez, ahol leváltották az előző 48 óra során őrjáratozó Fearlesst és annak négy rombolóját.Corbett leírásában hírszerzési információk vezettek az Undaunted Terschellinghez való kiküldéséhez (217. o.), az NSM azonban Corbett állítására utalva külön kihangsúlyozza, hogy rutintevékenységről volt csupán szó és a britek semmilyen konkrét információval nem rendelkeztek a német hadművelettel kapcsolatban. (Előjelként csak a megnövekedett, vagy újfajta.
Október 17-én délután 13:50-kor Texel-szigettől 50 tengeri mérföldre () délnyugatra őrjáratozva északi irányba haladó brit egységek északi irányban, 8 tengeri mérföldre () észlelték Thiele divízióját, mely feléjük tartott. A német hajók párhuzamosan haladtak fél tengeri mérföld távolságot tartva egymástól és kissé keletre a britektől. A német hajók nem támadtak a britekre és nem is próbáltak elmenekülni, ezért a britek feltételezték, hogy saját hajóknak vélték a hajóikat.Halpern, 1995, 35–37. o.
Az ütközet A rombolóflottillák kölcsönös észlelése bélyegkép|jobbra|300px|A texeli ütközet, 1914. október 17.(Lionel Wyllie alkotása) bélyegkép|jobbra|300px|Texel szigete (pirossal jelölve) a holland partokon A brit 1. rombolódivízió 14:40-kor (13:40 GMT) az É 52° 40’, K 3° 38’ koordinátán – Texel-szigettől 50 tengeri mérföldre () délnyugatra – tartózkodott és észak-északkeletnek tartottak 35°-os irányt tartva, 16 csomós sebességgel, mikor a vezérhajóról négy közeledő füstfelhőre lettek figyelmesek közvetlen előttük 8 tengeri mérföldre (). Az észlelt hajók párhuzamosan haladtak fél tengeri mérföld távolságot tartva egymástól és kissé keletre a britektől. 10 percen belül német rombolókként azonosították őket, melyek harántvonalba fejlődve közeledtek feléjük. A német hajók nem támadtak és nem is próbáltak elmenekülni, ezért a britek feltételezték, hogy sajátjaiknak vélték őket. Fox kapitány felvonatta a harcra való felkészülést jelző lobogót és a rombolók teljes sebességre gyorsítottak, hogy minél hamarabb az ellenség közelébe érjenek. A brit leírás szerint a németek is hamarosan felismerték őket, mire szétszóródva visszafordultak és teljes sebességgel menekülni kezdtek.
A német történetírás szerint 15:00 (KEI) körül a német hajókról északi irányban füstfelhőket észleltek, mire pár vonással délnek tértek ki, de hamarosan ezután délnyugatra tűnt fel 7-8 füstfelhő. Thiele ezt előbb egy brit őrvonalnak vélte, de közelebb érve holland kereskedelmi hajóknak bizonyultak. Alig hagyták el őket, mikor a bal oldalon a holland hajókkal csaknem megegyező irányban haladva, eddig ezek takarásában lévő brit kötelékre lettek figyelmesek, mely egy cirkálóból és négy rombolóból állt. (Ez ellentmond a fenti brit beszámolóval, miszerint a késői reagálásuknak oka az volt, hogy azok sokáig németeknek hitték őket. A brit leírások ugyanakkor nem tesznek említést a holland kereskedelmi hajókról.) A németek az ellenséget felismerve azonnal visszafordultak és teljes sebességgel igyekeztek eltávolodni tőlük. A sebességük azonban csak a 18 csomót érte el, így a britek a 10 csomós sebességtöbbletükkel gyorsan csökkenteni tudták a távolságot. Menekülés közben a németek az aknákat hatástalanítva a tengerbe lökték, hogy szabaddá tegyék a fedélzetet a lövegek és a torpedóvető csövek számára a harchoz.
Erőviszonyok bélyegkép|jobbra|300px|A Loyal brit romboló bélyegkép|balra|300px|1898-as mintájú német romboló (torpedónaszád) Míg a britek kimondottan új építésű egységekkel, addig a németek elavult Großes Torpedoboot 1898 mintájú egységekkel vettek részt a harcban. Ezek 1904-ben készültek el és inkább számítottak torpedónaszádoknak - ahogy a német megjelölésük is mutatja -, mint rombolóknak. Az eredeti, 28 csomós sebességük kevéssel maradt csak el a britekétől, de ekkorra már csak 18 csomót tudtak elérni.
A britek tűzereje jóval nagyobb volt, mint a német rombolóké. Az Arethusa-osztályhoz tartozó Undaunted könnyűcirkáló két hathüvelykes () ágyúval és hat lövegpajzs nélküli négyhüvelykes () ágyúval valamint nyolc torpedóvetőcsővel rendelkezett. Az Undauntedet kísérleti jelleggel felszerelték két darab kétfontos () légvédelmi ágyúval is, csúcssebessége elérte a 28,5 csomót. A négy szintén új építésű Laforey-osztályú romboló három 4 hüvelykes (102 mm) és egy kétfontos () ágyúval, valamint két torpedóvetőcsővel rendelkezett. A rombolók 29 csomós végsebességükkel valamivel gyorsabbnak számítottak a cirkálónál.
A brit ágyúk közül a -es maximális lőtávolsága közel , a -eseké volt, a rombolók hasonló űrméretű ágyúinak lőtávolsága volt. A német 5 cm-es lövegek maximális lőtávolsága elérte a 6200 m-t, de Groos leírása szerint 2000 m-en belülről nyithattak csak tüzet.
A brit lövedékek jelentősen nehezebbek voltak: a 14 illetve -os lövedékekre a németek csak 1,75 kg-osokkal válaszolhattak. Ez azt is jelentette, hogy az Undaunted egy 152 mm-es lövedéke több mint kétszer annyit nyomott, mint a németek egy teljes sortüze ( ill. ). A brit hajók számára a -es torpedók nagyobb veszélyt jelentettek, melyekből mindegyik német romboló öt-öt darabbal rendelkezett három torpedóvető csőhöz.
A harc