Gary Caldwell (Stirling, 1982. április 12. –) skót válogatott labdarúgó, edző.
Pályafutása során megfordult többek között a Newcastle United, a Celtic Glasgow és a Wigan csapataiban is, és több mint 50 alkalommal szerepelt a skót válogatottban. Bátyja, Steven szintén válogatott labdarúgó, volt olyan időszak, hogy együtt játszottak a Wiganben.
Játékstílusát tekintve sokoldalú futballista volt, így a védelem bármely posztján lehetett rá számítani, legtöbbször azonban a védelem közepén kapott helyet.
Pályafutása Newcastle United Caldwell 16 évesen igazolt a Newcastle United-hez, azonban a felnőttek között nem tudott helyet kiharcolni magának, ezért többször is kölcsönadták. Játszott az alsóbb osztályú Darlington, Coventry City, Hibernian és Derby County csapataiban is.
Hibernian Miután lejárt a szerződése a Szarkáknál, szabadon igazolhatóvá vált, és a skót első osztályban szereplő Hibernianhoz-ahol kölcsönben korábban már játszott-szerződött a 2003-2004-es szezonra. Ebben az évben döntőt játszottak a Skót ligakupában, de alulmaradtak a Livingstone-nal szemben. A holland Vitesse szerződtetni akarta, ő mégis két évvel hosszabbított a Hibbsszel. 2006 nyarán már pletykák keringtek arról, hogy aláírt a Celtichez, ezért a szurkolók kikezdték az Aberdeen ellen nagyot hibázó hátvédet. Később a Celtic hivatalosan is megerősítette Caldwell szerződtetését.After this, the deal was confirmed by Gordon Strachan.
Celtic Caldwell négy idényt töltött a Celticnél, ezalatt két Premiership bajnoki címet, valamint egy-egy Skót Kupát és Skót Ligakupát nyert az együttessel.CALDWELL PRAISES STRACHAN SUPPORT , Football 365, 29 May 2008 Eleinte gyakran került saját szurkolói célkeresztjébe is, igaz ennek súlyos sérülése miatti hosszabb kihagyása, majd az azt követő gyengébb játéka volt az oka, valamint, hogy Andreas Hinkel leigazolása után gyakran nem a saját posztján szerepelt. A 2006-2007-es idényben egy bajnokin súlyos keresztszalag-sérülést okozott a Kilmarnock játékosának, David Fernándeznek.Caldwell apologises to Fernandez, BBC Sport, 30 October 2006 A mérkőzés után elnézést kért az ellenfél játékosától, és kijelentette, hogy nem szándékosan okozta a sérülést.
Később a szurkolók megkedvelték, és megszerették a sokat, és megalkuvás nélkül küzdő játékost,In from the cold, Caldwell wins player of the year, Scotland on Sunday, 10 May 2009 akit a 2008-09-es idény végén az év játékosának is megválasztottak.
A következő idényben vitába került a klubbal, mivel az új szerződését nem tartotta elég jónak, ezért nem akarta azt aláírni. Tony Mowbray volt a Celtic új menedzsere, aki korábban a Hiberniannál dolgozott már együtt Caldwellel, ennek ellenére nem kapott jobb ajánlatot, így a szezon végén távozott.Celtic accept Boro bid for pair, BBC Sport, 8 January 2010
Wigan Athletic Caldwell végül az Premier League-ben szereplő Wiganhez írt alá, az átigazolási díj azonban nem volt publikus, a felek négy és fél éves szerződét írtak alá. 2010. január 16-án a Wolverhampton elleni 2-0-s győztes bajnokin mutatkozott be. Első gólját január 27-én a Blacburn ellen szerezte.
Miután Mario Melchiot távozott, a 2010-11-es idény előtt Caldwell lett a Wigan csapatkapitánya. A következő idényben kulcsszerepe volt abban, hogy csapata elkerülte a kiesést, és, hogy a Manchester Cityt legyőzve elhódították a FA-kupát. Ő lett Emmerson Boyce után a második Wigan-csapatkapitány aki ezt megtehette. A szurkolók az év játékosának választották.
A 2013-14-es szezon nagy részét sérülése miatt kihagyta, majd az Arsenal elleni FA-kupa elődöntőben tért vissza, ahol azonban a hosszabbítás után kihagyta a maga büntetőjét, így a Wigan nem jutott be a döntőbe.http://www1.skysports.com/football/live/match/309779/report Ugyanez történt vele a bajnoki rájátszásba, amely az első osztályba való visszajutásról döntött. Caldwell ezúttal a QPR ellen rontott, csapata pedig lemondhatott a feljutásról.
A következő szezon elején egy évvel hosszabbított, azonban 2015. február 28-án bejelentette visszavonulását miután nem épült fel újabb súlyos sérüléséből.
A válogatottban Caldwellt először Berti Vogts hívta meg a skót válogatottba, egy franciák elleni barátságos mérkőzés alkalmával mutatkozhatott be 2002-ben. A 2008-as Eb-selejtezők során az ő góljával győzték le Franciaországot a Hampden Parkban. A 2010-es világbajnoki selejtező egyik kulcsfontosságú mérkőzésén piros lapot kapott Norvégia ellen, így gyakorlatilag biztossá vált, hogy nem tudnak kvalifikálni a seregszemlére. Azok közé tartozik akik kiérdemelték a szövetségtől a Scotland national football team roll of honour elnevezésű díjat, amit azok a játékosok kapnak meg, akik legalább 50 alkalommal léptek pályára a válogatott csapatban.
A válogatottban szerzett góljai A táblázat tartalmazza, hogy Caldwell milyen állásnál talált az ellenfél hálójába, illetve, hogy mi lett a mérkőzés eredménye. Gól Dátum Helyszín Mérkőzés típusa A gól utáni eredmény Ellenfél Versenysorozat 1 2004 május 30. Easter Road, Edinburgh, Skócia Trininad és Tobagó 3–0 4–1 barátságos 2 2006 október 7. Hampden Park, Glasgow, Skócia Franciaország 1–0 1–0 2008-as Eb-selejtező
Edzőként Visszavonulása után csatlakozott a Wigan Athletic edzői stábjához, és a klub akadémiáján kapott feladatot. 2015. április 7-én Malky Mackayt menesztette a klub vezetősége, a helyére pedig Caldwellt nevezték ki az idény végéig. Végül a következő idényben is ő irányította a csapatot, melyet visszajuttatott a másodosztályba. Ennek köszönhetően az év menedzserének is megválasztották.
Statisztika Klub (2014 május 13-ig)
Klub ország Bajnokság Kupa Ligakupa Nemzetközi Összesen Szezon Klub Bajnokság Pályára lépés Gólok Pályára lépés Gólok Pályára lépés Gólok Pályára lépés Gólok Pályára lépés Gólok Anglia Bajnokság FA-kupa Ligakupa Nemzetközi Összesen2001–02Darlington (kölcsönben)Division 3400000-40 Skócia Bajnokság Skót kupa Skót ligakupa Nemzetközi Összesen2001-02Hibernian (kölcsönben)Skót Premier League1100010-120 Anglia Bajnokság FA-kupa Angol ligakupa Nemzetközi Összesen2002-03Coventry City (kölcsönben)Division 13602030-4102003-04Derby County (kölcsönben)Division 1900010-100 Skócia Bajnokság Skót kupa Skót ligakupa Nemzetközi Összesen2003–04HibernianSkót Premier League1710020-1912004-053734130104542005-06341411020412Hibernian összes88582603010572006-07CelticSkót Premier League2102010402802007-0835141201005122008-093632130604742009-10141002080241Celtic összes106582802801507 Anglia Bajnokság FA-kupa Angol ligakupa Nemzetközi Összesen2009-10Wigan AthleticPremier League1621000-1722010-112302010-2602011-123631000-3732012-132510010-2612013-14Championship201000-30Wigan Athletic összes10265020001096 Karrier összes3551623421031043020
Statisztikája edzőként (2016 szeptember 13-ig)
CsapatEdzőség kezdeteEdzőség végeEredményességi mutatóForrásWigan Athletic2015 április 7.JelenlegÖsszesen—
Sikerei játékosként Celtic Skót bajnok (2): 2006-07, 2007-08 Skót kupa győztes (1): 2007 Skót ligakupa győztes (1): 2009
Wigan Athletic FA-kupa győztes (1): 2013
Egyéni Az év skót labdarúgója: 2009 SPL Az év játékosa: 2009 Az év játékosa a Wigan Athletic-nél : 2011-12
Sikerei edzőként Wigan Athletic League One (1): 2015-16
További információk
London Hearts profile
Jegyzetek
Kategória:Skót labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:1982-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Newcastle United labdarúgói Kategória:A Celtic labdarúgói Kategória:A Wigan labdarúgói