A 2016–2017-es női EHF-kupa az európai női kézilabda-klubcsapatok második legrangosabb tornájának 36. kiírása. A címvédő a Dunaújvárosi Kohász KA. Ebben az idényben megváltozott a kupa lebonyolítása, mivel ettől a szezontól már nem rendezték meg az Kupagyőztesek Európa-kupáját, és a férfiaknál 2013-ban bevezetett formátumban zajlottak a küzdelmek. Háromkörös selejtezősorozat után 16 csapat jutott a csoportküzdelmekbe. A négy csoportból továbbjutó 8 csapat negyeddöntőt játszott, és az elődöntőt és a döntőt is oda-visszavágós mérkőzések keretében rendezték. Ettől még azonban eltérhettek volna, ha megfelelő rendező jelentkezett volna a végső szakasz lebonyolítására egy Final Four formájában.

Magyarországról négy csapat szerepelhetett ebben az EHF-kupa idényben, az Alba Fehérvár KC az első selejtező fordulóban, az Érd NK és a DVSC-TVP a selejtezők második körében, míg a címvédő Dunaújvárosi Kohász KA a selejtezők harmadik körében kapcsolódott be a kupába.

Selejtezők

1. selejtezőkör Az első selejtezőkör mérkőzéseit 2016. szeptember 9. és szeptember 18. között rendezték.

2. selejtezőkör A második selejtezőkör mérkőzéseit 2016. október 15. és október 23. között rendezték. Itt kapcsolódnak be a Bajnokok ligája selejtezőjéből negyedik helyen kiesett csapatok.

3. selejtezőkör A harmadik selejtezőkör mérkőzéseit 2016. november 12. és november 20. között rendezték. Itt kapcsolódnak be a Bajnokok ligája selejtezőjéből második és harmadik helyen kiesett csapatok.

Csoportkör

A csoportkörbe a selejtezősorozat 12 győztese és a Bajnokok ligája csoportköréből kiesett négy csapat jut. A mérkőzéseket 2017. január 7. és 2017. február 12. között rendezték. A csoportokból az első két helyezett jut a nyolcaddöntőbe. A csoport Csapat

B csoport Csapat

C csoport Csapat

D csoport Csapat

Egyenes kieséses szakasz Az egyenes kieséses szakaszba a csoportkörben első két helyen végzett nyolc csapat jut. Negyeddöntők

Elődöntők

Döntő

Források

Jegyzetek

Kategória:2016 a kézilabdában Kategória:2017 a kézilabdában Kategória:Női EHF-kupa