Az amerikai olaszok (; ) olyan amerikaiak, akik részben vagy teljesen olasz származásúak. Az amerikai olaszok az USA negyedik legnagyobb európai származású etnikai csoportja (nem beleszámolva magát az amerikai etnikumot, mely kifejezést sok amerikai használja magára; összesen a hetedik helyen áll a német-amerikai, ír-amerikai, afroamerikai, angol-amerikai, amerikai és mexikói-amerikai népcsoport mögött).Brittingham, Angela, and G. Patricia De La Cruz (2004). Ancestry: 2000 Washington, D.C.: U.S. Dept. of Commerce, Economics and Statistics Administration, U.S. Census Bureau.
1820 és 2004 között nagyjából 5,5 millió olasz költözött az Amerikai Egyesült Államokba. A bevándorlás az 1870-es évek elején gyorsult fel, amikor több, mint kétszer annyi olasz vándorolt ki (1870–79: 46 269), mint előtte öt évtized alatt összesen (1820–69: 22 627). Az 1870-es éveket a legnagyobb bevándorlási hullám követte, 1880 és 1920 között 5 millió olasz költözött Amerikába. Nagyjából 84%-uk Dél-Olaszországot vagy Szicíliát hagyta ott.Dennis Wepman, Immigration (2002) p.171 Ezek nagyrészt túlnépesedett mezőgazdasági régiók voltak, ahol sokan elszegényedtek az évszázados idegen uralom, a rendezetlen helyzet és az elnyomó adórendszer miatt, így az 1861-es Risorgimento után elhagyták az országot.<ref name="ReferenceA">Mangione, Jerre and Ben Morreale, La Storia: Five Centuries of the Italian American Experience;;, Harper Perennial, 1992</ref> Az újjáegyesítés után a kormány kezdetben támogatta a kivándorlást, hogy enyhítse a Dél gazdasági nyomását. A több, mint fél millió halálesettel és sebesüléssel járó amerikai polgárháború után Itáliából is toboroztak munkásokat a munkaerőhiány csökkentéséért. A legtöbb olasz a keleti városokban vállalt fizikai munkát, bányákban és a mezőgazdaságban dolgoztak.Humbert S. Nelli, "Italians", in Stephan Thernstrom, ed. Harvard Encyclopedia of American Ethnic Groups (1980) pp 545–560 Az amerikai olaszok az 1890-es évektől az 1920-as évekig a gazdasági skála alsó fokain dolgoztak, 1970-ben érték el az amerikai átlagot. 1990-re több, mint 65%-uk vezető, szakmunkás, illetve szellemi munkás volt.Selected Characteristics for Persons of Italian Ancestry: 1990, U.S. Census Bureau Az amerikai olasz közösségekben jellemzőek az erős kötelékek a családhoz, a katolikus egyházhoz, a testvéri szervezetekhez és a politikai pártokhoz.Vecoli (1978) Napjainkban több, mint 17 millió amerikai vallja magáról, hogy olasz származású, ezzel a 31 millió brazíliai, illetve a 24 millió argentínai olasz mögött a harmadik legnagyobb olasz kisebbség él itt.
Az olaszok és leszármazottjaik segítettek az USA kialakításában, és az ország is alakította őket. A politika, a sportok, a média, a képzőművészetek, a kulináris művészetek és számos más téren is előtérbe kerültek.
Történetük
A kezdetek (1492–1775)
Az olasz hajósok és felfedezők kulcsszerepet játszottak az amerikai kontinens felfedezésében, feltárásában és elfoglalásában. Kolumbusz Kristóf, aki 1492 és 1504 között felfedezte Amerikát, olasz volt. Egy másik olasz felfedező, Amerigo Vespucci, aki 1499 és 1502 között járt a keleti parton, a kontinens nevét szolgáltatta. Észak-Amerika partjait azonban egyikük sem érte el. Az angol nyelv azért terjedhetett el az Amerikai Egyesült Államokban, mert Angliának követelései voltak Észak-Amerikában, amelyek az olasz John Cabot (Giovanni Caboto) és fia, Sebastian Cabot (Sebastiano Caboto) 16. század végi utazásain alapultak. 1524-ben az olasz Giovanni da Verrazzano volt az első európai, aki feltérképezte a mai Egyesült Államok Atlanti-óceáni partvidékét, és belépett a New York-i öbölbe.
Az első olasz, aki Amerikába költözött, Pietro Cesare Alberti volt, a venetói tengerész a későbbi New Yorkban telepedett le. 1640-ben nagyjából 200 valdens érkezett Itáliából, akik nyugalmasabb helyet kerestek vallásuk gyakorlásához. A velencei Taliaferro család volt Virginia egyik első telepese.
Számos olasz állt Spanyolország vagy Franciaország szolgálatában, az országok területi követelései elsősorban az ő utazásaikon alapultak; a navigátorok felfedezték feltérképezték, és településeket hoztak létre ezeken a területeken. 1539-ben Marco da Nizza fedezte fel a mai Arizona és Új-Mexikó államok területét. A 17. században Henri de Tonti (Enrico de Tonti) és a francia LaSalle felfedezték a Nagy-tavak vidékét. De Tonti alapította az első európai települést Illinoisban 1679-ben és Arkansasban 1683-ban. LaSalle társaságában alapította meg New Orleanst, a következő 20 évben ő volt a lousianai terület kormányzója. Öccse, Alphonse de Tonty (Alfonso de Tonti) a francia Antoine Cadillackel együtt Detroit alapítója volt, az 1701-ben alapított városnak 12 éven át gyarmati kormányzója volt.
Mivel a spanyolok és a franciák katolikusok voltak, a katolikus egyház számos missziót küldött az őslakosok megtérítésére, illetve a telepesek vallási szükségleteinek kielégítésére. Ezekben számos olasz vett részt. 1519 és 1525 között a Santo Domingo-ba került Alessandro Geraldini volt az amerikai kontinens első katolikus püspök. François-Joseph Bressani (Francesco Giuseppe Bressani) atya a 17. század elején az algokin és a huron indiánok megtérítésén dolgozott. 1687 és 1711 között a délnyugati részeket és Kaliforniát egy olasz jezsuita pap, Eusebio Kino (Chino) fedezte fel és térképezte fel, aki az őslakosok és a telepesek igényeit is segített kezelni.
A függetlenségi háborútól a polgárháborúig (1775–1861) Ebben az időszakban kevesen, de folyamatosan érkeztek Olaszországból, akik közül többeket kértek arra, hogy jöjjenek Amerikába, mert készségeikre szükség volt a mezőgazdaságban, az üveggyártásban, a selyem és a bor előállításában. Mások zenei képességeiket felhasználva tanárok vagy előadók lettek. Megint mások kalandorok, felfedezők, katonai mérnökök, misszionáriusok lettek, emellett az egységes Olaszország első nehéz évtizedeiben politikai menekültek is érkeztek.
A korai érkezők szét voltak szórva az országban, a legtöbben északkeletre kerültek. Itt volt az olasz gyökerek és kultúra elismerése a legerősebb. Habár a népesség csak kis részét képezték, az ország megalapításában és rendezésében nagy szerepet játszottak.
1773 és 1785 között Filippo Mazzei, egy orvos és szabadságpártoló Thomas Jefferson közeli barátja volt. Kiadott egy röpiratot, melyben szerepelt a „Minden ember természettől fogva egyformán szabad és független” mondat, ezt Jefferson lényegében változatlanul átvette a függetlenségi nyilatkozatba.
Az amerikai függetlenségi háborúban is számos amerikai olasz szolgált katonaként és tisztként. Három ezredben összesen mintegy 1500 ember harcolt a függetlenségért. Francesco Vigo a gyarmati erőket segítette, az egyik legnagyobb finanszírozó volt északnyugaton. Később az indianai Vincennes Egyetem társalapítója lett.
A 18. század végétől sok olasz számára Amerika a szabadság földjét jelentette, ezt a nézetet fejtette ki Vittorio Alfieri is L' America Libera című, 1781 és 1783 között íródott versében. Sok olasz száműzöttként vagy menekültként érkezett Amerikába, ilyen volt Giuseppe Avezzana, Alessandro Gavazzi, Silvio Pellico, Federico Confalonieri, Eleuterio Felice Foresti és a hazafi és katona Giuseppe Garibaldi, aki 1850–51 között élt az Egyesült Államokban. Sokak számára csak egy rövid időszak volt egy vendégszerető országban, másoknak viszont egy új élet kezdete volt. Jefferson meghívására Carlo Bellini volt az első olasz, aki pozíciót töltött be egy kollégiumban; 1779 és 1803 között a College of William & Mary olasz nyelvi professzora volt.
1801-ben Philip Trajetta (Filippo Traetta) Bostonban létrehozta az ország első zenei konzervatóriumát, a század első felében itt tevékenykedett az orgonista Charles Nolcini és a karmester Louis Ostinelli is. 1805-ben Thomas Jefferson toborzott Szicíliából egy zenekart, belőlük alakult ki később az U.S. Marine Band. A zenészek között volt a fiatal Venerando Pulizzi, aki 1816-ban a zenekar első olasz igazgatója lett.http://www.marineband.marines.mil/About/OurHistory/HistoryoftheDirectors/VenerandoPulizzi.aspx Az első operaház 1833-ban, New Yorkban nyílt Lorenzo Da Ponte, Mozart korábbi librettistája erőfeszítései nyomán, aki Olaszországba emigrálása után 1825-ben lett a Columbia Egyetem első olasz nyelvi professzora.
Eközben az olasz felfedezők még mindig aktívak voltak nyugaton. 1789 és 1791 között Alessandro Malaspina a Horn-foktól az Alaszkai-öbölig feltérképezte a nyugati partot. 1822 és 1823 között a Mississippi forrásvidékét fedezte fel Giacomo Beltrami a későbbi Minnesota területén, az államban később megyét neveztek el róla.
Joseph Rosati 1824-ben lett St. Louis első katolikus püspöke. 1830–64 között Samuel Mazzuchelli, egy misszionárius, az indián nyelvek szakértője Wisconsinban és Iowában szolgált a gyarmatosítók és az őslakosok között, halála után az egyház Tiszteletreméltónak nyilvánította. A jezsuita Charles Constantine Pise atya 1832 és 1833 között volt a szenátus káplánja,"Pise, Charles Constantine", in John Julian (1907/1957), A Dictionary of Hymnology, reprint, New York: Dover, Vol. 2, p. 1687."Pise, Charles Constantine", in Catholic Encyclopedia (1913), New York: Robert Appleton Company. az egyetlen katolikus pap, aki betöltötte ezt a posztot.
A Jézus Társasága és a ferences rend misszionáriusai Amerika sok részén aktívak voltak. Az olasz jezsuiták számos missziót, iskolát és két nyugati kollégiumot alapítottak. Giovanni Nobili 1851-ben alapította a Santa Clara Colleget. ASt. Ignatius Academy (napjainkban University of San Francisco) 1855-ös alapítója Anthony Maraschi volt. Az olasz jezsuiták tették le a Kaliforniában ma is virágzó boripar alapjait. Keleten a ferencesek kórházakat, árvaházakat, iskolákat alapítottak, a St. Bonaventure College (ma Szent Bonaventura Egyetem) 1858-as alapítása Panfilo da Magliano nevéhez fűződik.
1837-ben John Phinizy (Finizzi) lett a Georgia állambeli Augusta polgármestere. 1849-ben Francesco de Casale kiadta az amerikai olasz „L'Eco d'Italia” újságot New Yorkban ez volt az első, melyet számos másik követett.
A polgárháború és a rákövetkező évek (1861–90)
Nagyjából 7000 amerikai olasz szolgált a polgárháborúban, ez a szám tartalmazza a katonaként és tisztként szolgálókat. Amíg többen, mint a tábornok William B. Taliaferro, a konföderációs seregben szolgáltak, mások demográfiai és ideológiai okokból az unionista hadseregben szolgáltak, mint Edward Ferrero és Francis B. Spinola tábornokok. A Garibaldi Guard az unionista hadseregbe toborzott Itáliából és más európai országból önkénteseket, megalakítva a 39. New York-i Önkéntes Gyalogezredet.Images: A Pictorial History of Italian Americans. New York, 1986, p.26 A háború során hat amerikai olasz kapta meg a Medal of Honort, köztük az ezredes Luigi Palma di Cesnola, aki később 1879 és 1904 között a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeum első igazgatója lett.
1866-ban Constantino Brumidi Washingtonban befejezte az Egyesült Államok Capitoliuma kupolájának freskóit, hátralevő életét az épület műalkotásokkal való szépítésével töltötte.
Az első Kolumbusz-napot 1869-ben San Franciscóban tartották meg az amerikai olaszok.
Egy bevándorló, Antonio Meucci, magával hozta tervét a telefonra. Több kutató az ő nevéhez fűzi a telefon első szabadalmi kivételben való bemutatását, 1871-ben adta le a United States Patent and Trademark Officenek; azonban Alexander Graham Bellt is emlegetik a találmány atyjaként. (2002-ben az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa kimondta, hogy Meucci találta fel a telefont.)