A négy megkoronázott vértanú négy, (illetve más forrásban kilenc) szentként tisztelt vértanú, akik a harmadik század végén szenvedtek vértanúságot.

A szentek két csoportra oszthatóak az ősi hagyomány szerint: Severus (vagy Secundius), Severianus (us), Carpophorus (Carpoforus), Victorinus (Victorius, Vittorinus) – katonák Claudius, Castorius, Symphorian (Simpronian), Nicostratus és Simplicius - kőfaragók Mivel nevük nem volt ismert haláluk után, ezért tiszteletük úgy terjedt el, hogy a négy megkoronázott vértanú, akik megkapták a vértanúság koronáját. A Catholic Encyclopedia négy vértanúról emlékezik meg, akinek a neve: Claudius, Castor, Simpronianius és Nicostratus volt. A legenda szerint szobrászok és kőfaragók voltak. Diocletianus római császár spalatói (ma: Split) palotájának építésénél dolgoztak, s titokban megkeresztelkedtek. A hagyomány szerint november 8-án szenvedtek el vértanúságot, amikor is megtagadták azt, hogy a gyógyítás istenének Aszklépiosznak a szobrát kifaragják. Egy Lampadius nevű bíró elé kerültek, aki őket megostoroztatta, majd élve egy ólomládába zárva folyóba vetette testüket. Az ólomládát egy Nicomedes nevű ember 40 nappal később kiemelte a folyóból, s a holttesteket házába rejtette el. balra|bélyegkép|A Négy megkoronázott szentről elnevezett bazilika apszisa Másik, ezzel összefüggő forrásban a négy szent katona volt, akik a császár parancsa ellenére megtagadták Aszklépiosz előtti áldozást. Ezután a császár őket halálra ostoroztatta és testüket egy mezőre vettette ki. Szent Sebestyén a testeket a Via Labicana mentén eltemette.

Tiszteletük az ötödik században már elterjedt volt. A hatodik században egy Aszklépiosznak szentelt bazilika átalakítása és kereszténnyé tétele után a négy megkoronázott vértanúról lett elnevezve, s az ereklyék is ekkor lettek oda áthelyezve.

Összegezve feltételezhetően két csoportról beszélünk, egy akik Pannónia, s egy akik Itália területén szenvedtek vértanúságot, viszont tiszteletük az évszázadok során összeolvadt. Már a korai középkorban a kőfaragók, építőmesterek patrónusai közé számítottak.

A római martirologiumban a katonák csoportjának ünnepe augusztus 8-án van, a kőfaragóké november 8-ára lett helyezve.

A kőfaragók csoportja egy késő középkori magyar hagyomány szerint Tardoson szenvedtek vértanúhalált. Valószínűbb, hogy a hagyomány Buda 1686-os visszafoglalása után került be a magyar hagyományba. A Mátyás-templomban, a bevándorolt német és olasz kőfaragók és kőművesek oltárt emeltek tiszteletükre.

Fordítás

Források The Four Crowned Martyrs November 8, the Four Crowned Martyrs, with images of them and of Santi Quattro Coronati and the Chapel of Pope St Sylvester I Four Crowned Saints (or Four Crowned Martyrs) and relief at base of tabernacle, Orsanmichele Santi e beati: Santi Quattro Coronati Vanyó László: Ókeresztény írók II. Bp., 1980

Kategória:Katolikus szentek, boldogok Kategória:A 3. században született személyek Kategória:A 3. században elhunyt személyek