Gubik Petra (Kisvárda, 1989. augusztus 15. –) Jászai Mari-díjas magyar színésznő, énekesnő. A Sztárban Sztár 9. évadának győztese.

Életpályája A felső-szabolcsi Ajak kisvárosban nőtt fel, ami akkor még nagyközségnek minősült.

Általános iskolai tanulmányait Ajakon, az Általános Művelődési Központban végezte. Általános iskolai évek alatt szavaló- és prózamondó versenyeken, továbbá megyei és országos atlétikaversenyeken szerepelt eredményesen. Általános iskolában tagja volt az iskolai énekkarnak és a helyi mazsorett csoportnak, tanult néptáncot, balettet, modern táncot is.

Zenei tanulmányait a kisvárdai Weiner Leó Alapfokú Zene- és Művészeti Iskolában folytatta, ahol nyolc évig tanult zongorázni.

Középiskolai tanulmányait a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium humán–reál tagozatú osztályában zárta. Ez időben lett a kisvárdai Doktorock Színtársulat tagja, ahol először találkozott közelebbről a színház fogalmával.

A gimnáziumi évek alatt a Muzsika Zeneiskola magánének szakán fejlesztette a zene iránt való érdeklődését. Ezzel párhuzamosan négy éven át tagja volt az Eszterházy kórusnak, ahol a szoprán szólamot erősítette.

Az érettségi után sikeres felvételt nyert a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának etnográfia szakára. Az egyetem mellett a Békéscsabai Jókai Színház Szinitanházának növendéke lett, ahol 2011 - színész II. minősítést szerzett. 2009-től a Békéscsabai Jókai Színház társulatának tagja, 2013-tól pedig a Budapesti Operettszínház vendégművésze is. 2013 - Margaret Mitchell Elfújta a szél című regényének hősnőjét, Scarlett O'Harát alakította Gérard Presgurvic musicaljének ősbemutatóján, a szegedi Dóm téren.

2015 - a Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT) Bertolt Brecht – Kurt Weill Koldusoperájában, Polly Peachum szerepének megformálásáért elnyerte a színészzsűritől a legjobb női alakítás díját. A 2014/15-ös évadban megkapta a Budapesti Operettszínház Legígéretesebb Ifjú Tehetségének járó Marsallbot-díjat is.

Az énekesi pálya is vonzotta egy ideig. 2010 - szerencsét próbált a Megasztárban. 2011 - és 2012 - jelentkezett az X-Faktorba. Egy rövid ideig a Sugarloaf énekesnője is volt, azonban ezt, színházi elfoglaltságai miatt nem folytatta.

2016-2019 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor szakos hallgatója volt. 2018 - Junior Príma Díjban részesült, színház- és filmművészet kategóriában. 2022 - Szirtes Edina Mókus és Müller Péter Sziámival közösen megírták első szólólemezét; “Ez van, ez!” címmel, melynek címadó dalát a Duna televízió, A Dal 2022 műsorában a legjobb húsz közé választották.

2023 - szerepelt a Sztárban sztár című műsor kilencedik évadában. Végül megnyerte a műsort. Ezzel ő lett az eredeti Sztárban sztár történetének első női győztese.

2022-23 - szerepelt az újraindított Csináljuk a fesztivált! harmadik, összességében kilencedik évadában, ahol második helyezést ért el Cserháti Zsuzsa Kicsi, gyere velem rózsát szedni című dalával, 2024 - pedig ugyanazt a helyezést érte el a Sztárban sztár all-stars évadában. 2024. szeptember 1-től a Csukás Meserádió egyik női mesélője. 2026. március 13-án átvehette a Jászai Mari-díjat.

Jelentősebb szerepei

Stúdiószínpadi darabok Jannisz Ritszosz – A börtön fája és az asszonyok, Csehov – Medve, Férfiak és Nők – a két világháború közötti kabaréműfajok válogatásaiból, Zalán Tibor – Romokon emelkedő ragyogás.

Szinkronszerepek A démon arca – Riley (Emily Jackson) Énekelj! – Ash (Scarlett Johansson) Lángelmék Popsztár: Soha ne állj le (a soha le nem állással) – Punk doktorno (Joanna Newsom) Alibi.com – Mamour (Adele Bernier) Top Gun: Maverick – Natasha “Fonix” Trace hadnagy (Monica Barbaro) Arthur király – A kard legendája – Kay (Georgina Campbell) Harmadnaposok 2. Hupikék törpikék – Az elveszett falu – Torpvihar (Michelle Rodriguez) Az Igazság Ligája Így csajozz egy földönkívülivel Jumanji – Vár a dzsungel A múmia Szárnyas fejvadász 2049 – Prosti (Elarcia Johnson) Thor: Ragnarök – Valkur (Tessa Thompson) Thor: Szerelem es mennydorges – Valkur (Tessa Thompson) A partiállat Bosszúállók: Végjáték – Valkur (Tessa Thompson) Shazam! Ami nem öl meg Encanto – Mirabel Madrigal (Stephanie Beatriz) Énekelj! 2.- Ash (Scarlett Johansson) A rosszfiuk – Mrs. Tarantella (Awkwafina) A baba (televíziós sorozat) – Natasha Williams

Film és sorozatszerepei Drága örökösök (2019) 200 első randi (2019) Keresztanyu (2022) Örök hűség (2022) Véletlenül írtam egy könyvet (2025)

Televíziós műsorai X-Faktor (2011, 2012, 2013) A Dal (2022, 2025) Csináljuk a fesztivált! (2022–2024) Sztárban sztár (2023, 2024) Password – A jelszó (2025)

Elismerései 2013 – a XVIII. Magyar Drámaíró Versenyen való alakításáért Különdíjban részesül 2014 – a XIX. Magyar Drámaíró Versenyen való alakításáért Legjobb Női mellékszereplő Díj 2014 – Arany Kotta Díj – Az év musical színésznője 2015 – a POSZT színész zsűrijétől a Legjobb női alakítás Díja Budapesti Operettszínházban a 2014-2015-ös évad Legígéretesebb Ifjú Tehetségének járó Marsallbot-Díj 2018 – Junior Príma díj Budapesti Operettszínház 2017/2018-as évad legjobb női főszereplőjének járó Honthy-díj 2019 – Ajak város díszpolgára 2023 – Sztárban sztár 1. helyezettje 2023 – Bessenyei György Gimnázium Bessenyei Akadémia tag 2025 – Kránitz Lajos-díj 2026 – Jászai Mari-díj

Jegyzetek

Források Békéscsabai Jókai Színház weboldala Budapesti Operettszínház weboldala

További információk Gubik Petra hivatalos weboldala

Színház.hu weboldal Gubik Petra hivatalos Facebook oldala Gubik Petra hivatalos YouTube oldal

Kategória:1989-ben született személyek Kategória:Magyar színésznők Kategória:Kisvárdaiak Kategória:Élő személyek Kategória:X-faktor-versenyzők Kategória:Magyar énekesek Kategória:Musicalszínészek Kategória:Junior Prima díjasok Kategória:Jászai Mari-díjasok