A Valerian és az ezer bolygó városa (eredeti cím: Valerian and the City of a Thousand Planets) Luc Besson által rendezett 2017-es francia sci-fi-akciófilm. A történet alapja a Valérian és Laureline című francia képregénysorozat, amelyet Pierre Christin írt és Jean Claude Mézières rajzolt. A film vázát a képregény 6. kötete adja, aminek címe az Árnyékok nagykövete (ang.: Ambassador of the Shadows). A film a Magyarországon is megjelent Űrzavar ("TimeJam: Valérian & Laureline") francia-japán animációs sorozat idővonala után játszódik, ám az egyáltalán nem lett széles körben ismert, ami nélkül a film főszereplői kapcsolatának igazi természete és munkájuk háttere önmagában nem érthető. Nem mellékesen pedig sem a forgalmazó sem a szinkronstúdió nem vette figyelembe a képregényt és a sorozatot a film magyar változatának elkészítésekor. A film főszereplői Dane DeHaan mint Valerian és Cara Delevingne mint Laureline. A további szerepeket Clive Owen, Rihanna, Ethan Hawke, Herbie Hancock, Kris Wu, valamint Rutger Hauer játssza.

Az Amerikai Egyesült Államokban 2017. július 21-én mutatták be, Franciaországban július 26-án, Magyarországon pedig július 20-án a Big Bang Media forgalmazásában.

A film forgatását 2016. január 5-én kezdték meg Saint-Denis-ben, Párizstól északra.

Cselekmény A 28. században Valerian (Dane DeHaan) és Laureline (Cara Delevingne) feladata a jog és rend fenntartása az univerzum emberlakta területein. Magánemberként Valerian többet is remél a szakmai kapcsolatnál, ezért szünet nélkül ostromolja partnerét, Laureline-t, aki azonban folyamatosan visszautasítja.

Ebben az időben a Föld és a földönkívüli fajok közötti együttműködésnek köszönhetően a korábbi Nemzetközi Űrállomás olyan mértékben bővült, hogy tömege már gravitációs zavart jelent a Föld számára. A mélyűrbe költöztetett állomás Alfa néven 3236 fajnak ad otthont, akik több száz bolygóról érkeztek. Az Alfa szívében titokzatos, sötét erő szunnyad, amely hatalmas veszélyt jelenthet az egész világegyetemre. Valerian és Laureline – az Egyesült Emberi Föderáció rendőrségének ügynöke – akcióba lép, hogy ezt elhárítsa.

Parancsnokuk (Clive Owen) útmutatása alapján a következő küldetésük az intergalaktikus városba, Alfába vezet, amelyhez évszázadokon keresztül csatlakoztak földönkívüli lények, hogy megosszák egymással tudásukat, ismereteiket és megismerjék egymás kultúráját. Az „Ezer Bolygó Városa” – ahogy az Alfa űrállomást nevezik – kb. 30 millió lakossal rendelkezik.

Valerian álmot lát a Mül bolygóról, ahol az alacsony technológiai fejlettségű humanoid bennszülött faj energiát tartalmazó gyöngyöket halászik, amelyeket különleges állatka alakít át felhasználható formába. A bolygó körül csata zajlik, amely során hatalmas űrhajó csapódik a bolygó felszínébe, általános kihalást okozva ezzel. Az őslakók –a gyöngyök – kisebb csapata menedéket talál, de a bolygó hercegnője, Lihö-Minaa kint reked, és mielőtt meghal, telepatikus üzenetet tartalmazó energiahullámot küld.

Valerian és Laureline küldetése, hogy visszaszerezzék a Mül utolsó élő energia-átalakító állatát, amely a feketepiaci kereskedő Igon Siruss kezében van. A Kirian bolygó virtuális piacán Valerian megzavarja Igon és két, az álmában látott humanoidhoz hasonló csuklyás alak találkozóját. Ők is az átalakítót keresik. Valerian és Laureline visszaszerzi a konvertert, Valerian pedig ellop egy energiagyöngyöt.

Az Alfa fedélzetén Arün Filitt parancsnok tájékoztatja őket, hogy az állomás központját ismeretlen sugárzás fertőzte meg, ami a környezetet rendkívül mérgezővé tette. A területre küldött csapatok nem tértek vissza, és a sugárzás szintje egyre növekszik. Laureline-t és Valeriant azzal bízzák meg, hogy az állomásközi válságcsúcstalálkozó alatt védjék a parancsnokot. Laureline a parancsnok akarata ellenére magánál tartja a konvertert. Megtudják, hogy a Mül harminc évvel azelőtt megsemmisült, és az erről szóló információ titkos.

A csúcstalálkozó alatt Mül humanoidok támadást indítanak és elrabolják Filittet. Valerian a sugárfertőzött területig üldözi az emberrablókat, de űrhajója lezuhan. Laureline három informátort kér fel, hogy keressék meg Valeriant a sugárfertőzött zóna szélén. Eközben primitív törzs rabolja el, és császáruk vacsoráján főételként tálalják. Valerian a Buborék nevű alakváltó segítségével beépül a törzs szálláshelyére. Laureline és Valerian megszökik, de Buborék halálos sebet kap. Valerian és Laureline behatol a sugárfertőzött területre, és rájön, hogy az valójában nem veszélyes, és antik űrhajót rejt. Megtalálják a humanoidokat, az energiagyöngyöket, és az eszméletlen Filittet.

Haban Limaï gyöngycsászár elmondja, hogy népe békében élt a Mülön, amíg a Föderáció és egy ellenséges idegen faj között zajló háború el nem ért a csillagrendszerükbe. Filitt, a humanoid parancsnok fúziós rakéták bevetését rendelte el az ellenséges anyahajó megsemmisítésére, és ez véletlenül a Mül pusztulását eredményezte. Halála után Lihö-Minaa hercegnő a lelkét Valerian testébe helyezte át. Haban és a Mül néhány őslakosa a korábban lezuhant hajón élte túl a katasztrófát. Az űrhajóban rekedve a túlélő gyöngyök megjavították azt, és megtanulták az emberi technológiát és történelmet. Hulladékszállító hajók vitték őket az Alfára, ahol különböző fajok tudását asszimilálták, és megépítették saját hajójukat. A hajó indításához szükségük van a konverterre és a gyöngyre, hogy az állomást elhagyva új otthont találhassanak.

Filitt beismeri szerepét a népirtásban, de azzal érvel, hogy a fegyver bevetése szükséges volt a háború befejezéséhez, és a balesetet el kellett titkolni, hogy az emberek el ne veszítsék hitelességüket és befolyásukat az Alfán. Valerian és Laureline úgy véli, hogy a parancsnok megpróbálja elkerülni tettei következményeit. Amikor Filitt agresszívvé válik, Valerian kiüti.

Valerian átadja a mülieknek az Igontól elvett gyöngyöt, Laureline pedig ráveszi, hogy a konvertert is adja oda. Amíg a gyöngyök felkészítik űrhajójukat a felszállásra, Filitt K-Tron robotkatonái megtámadják őket, de Valerian és a túlélő kormánykatonák legyőzik a robotokat. Az űrhajó elindul, Filittet pedig letartóztatják.

Valerian és Laureline az ősi Apollo parancsnoki kiszolgáló modulban reked, ahol Laureline „talán” válasszal reagál Valerian házassági ajánlatára, miközben a megmentésükre várnak.

Szereplők Szerep Színész Magyar hang Valerian őrnagy Dane DeHaan Hamvas Dániel Laureline őrmester Cara Delevingne Földes Eszter Arün Filitt Clive Owen László Zsolt Igon Siruss (hangja) John Goodman Papp János Jolly, a strici Ethan Hawke Kaszás Gergő Buborék Rihanna Liptai Claudia Neza kapitány Kris Wu Ágoston Péter Bob, a kalóz Alain Chabat Végh Péter Okto Bar tábornok Sam Spruell Hirtling István Kris százados Alexandre Willaume Debreczeny Csaba Elnök Rutger Hauer Barbinek Péter Védelmi miniszter Herbie Hancock Kőszegi Ákos Gibson őrnagy Ola Rapace Nagypál Gábor Thaziit Eric Lampaert Welker Gábor Alex Chloe Hollings Bertalan Ágnes Camelot Mathieu Kassovitz A három Doghan-Dagui Grant MoningerRobbie RistChristopher Swindle Hajdu SteveDankó IstvánElek Ferenc

Kritika bélyegkép|jobb|230px|Cara Delevingne, Dane DeHaan és Luc Besson a 2016-os San Diegó-i Comic-Con-on, a film bemutatóján A kritikák vegyesek voltak, a legtöbbjük pozitívumként említette a színes, változatos helyszínekkel és lényekkel benépesített gazdag látványvilágot, valamint a film kezdését, viszont negatívumként hozták fel az egyszerű, néhol egészen közhelyesen folyó cselekményt és a színészgárdát, élen a két főszereplőt alakító Dane DeHaant és Cara Delevingne-t, akiket hiteltelennek tartottak a szerepükre, különösen a címszereplő DeHaant. De a súlytalan negatív főszereplőt sem írták a film javára, valamint Rihanna karakterének sem látták értelmét. Többen hasonlították a filmet a rendező korábbi ismert sci-fijéhez, Az ötödik elemhez, aminek szerintük ehhez képest sokkal jobb története és színészei vannak.Duplakritika: Valerian - Csalódtunk, és most nagyon fáj Port.hu, 2017. július 20.Ezerfelé szóródva IGN, 2017. július 19.Gyerekek, üljetek a térdemre, űrmesét mondok Index, 2017. július 22.Nem rossz a Valerian és az ezer bolygó városa, csak az a kérdés, hogy mit vártál tőle Player.hu, 2017. július 20.Valerian és az ezer bolygó városa - Az év legjobb, félórás sci-fi rövidfilmje! 444.hu, 2017. július 19.Valerian és az ezer bolygó városa (kritika) HSK.blog, 2017. július 30.Valerian és az ezer bolygó városa – Kiábrándító lett Luc Besson új sci-fije 24.hu, 2017. július 20.Valerian és az ezer bolygó városa filmkritika Gamekapocs.hu, 2017. július 24.

Magyarul olvasható Christie Golden: Valerian és az ezer bolygó városa. Hivatalos könyvváltozat; ford. Bujdosó István; Bluemoon–Édesvíz, Bp., 2017

Jegyzetek

További információk

Kategória:2017 filmjei Kategória:Francia akciófilmek Kategória:Francia tudományos-fantasztikus filmek Kategória:3D filmek Kategória:Időutazással kapcsolatos filmek Kategória:Big Bang Media-filmek Kategória:Luc Besson-filmek