A harmónium rezonátor nélküli (szabadon rezgő), átcsapó fémnyelvekkel felszerelt billentyűs hangszer.Brockhaus-Riemann: Zenei lexikon A zongorához, vagy inkább pianínóhoz külsőre igen hasonlító, felépítése és működése szempontjából az orgonával rokon. Levegővel (fúvó- vagy szívószerkezettel) és úgynevezett átcsapó nyelvekkel működik.

Története Először 1780-ban a szentpétervári Kirschengh nevű orgonaépítő mester készített hasonló elven, vagyis átcsapó nyelvvel működő orgonaregisztereket. Majd 30 évvel később, 1810-ben G. J. Gremier kísérletezett egy - a harmónium előfutárának nevezett - hangszerrel, amelyet orgue expressifnek nevezett el, mert hangszerének hangja az orgonáénak merevségével szemben dinamikailag hajlítható, expresszív volt. Ugyanebben az évben, vagyis 1810-ben Debain elkészítette a mai formájában ismert harmóniumot (ő is nevezte el így), melyet 1840-ben szabadalmaztatott.

Szabadalom Debain szabadalma tartalmaz néhány fontos, jelenleg is több hangszernél használatos technikai újítást is, mint a nyelvek kalapáccsal történő megütése, vagy a lenyomott billentyűk rögzítése.

Zeneművek, zeneszerzők, akik komponáltak harmóniumra César Franck Alphonse Mustel (l'Orgue-expressif ou Harmonium, 1–2 köt., 1903) Paul Hassenstein (Schule für das Normal-Harmonium, 1904) S. Karg-Elert (Die Kunst des Registrierens, tankönyv, 1911)

Jegyzetek

Források Zenevilág 1913. (Zalánfi A.: Mi a mester~ és mi a normál~) - ZL 1965. II:139. - Brockhaus II:136. Magyar Katolikus Lexikon www.kislexikon.hu/harmonium.html https://www.youtube.com/watch?v=od65sSoFB7k organist.hu/mesterharmonium/i._a_harmonium_elodei https://simple.wikipedia.org/wiki/Harmonium http://harmonium.forumactif.org/t1093p30-schiedmayer-dominator

Kategória:Orgona