A montanizmus vagy saját korabeli nevén Új Prófécia (ógörögül: καινὴ προφητεία) a 2. század második felében Phrügiában keletkezett eszkatologikus, karizmatikus keresztény mozgalom volt, mely egyik vezetőjéről, Montanoszról nyerte nevét. Eretnek mozgalommá nyilvánították az új próféta kinyilatkoztatások iránti hite miatt.
Alapítói Montanosz (Montanus), valamint két prófétanő, Prisca (Priscilla) és Maximilla voltak. Követői szerint a Szentlélek – a János-evangéliumban megígért Paraklétosz – új, közvetlen és sürgető prófétai módon szólalt meg a közösségben, jelezve a végidők közeledését.Euszebiosz: Historia ecclesiastica V.16.Christine Trevett: Montanism: Gender, Authority and the New Prophecy. Cambridge: Cambridge University Press, 1996.
A mozgalom nem elsősorban új dogmatikai rendszert alkotott, hanem az apostoli kor karizmatikus elevenségének megújulását hirdette. Tanításában központi szerepet kapott a prófécia, a közeli végvárás, Pepuza és Tymion különleges jelentősége, a szigorú böjt, az önmegtartóztatás, a vértanúság vállalása és a súlyos bűnök utáni egyházi fegyelem kérdése.William Tabbernee: Fake Prophecy and Polluted Sacraments: Ecclesiastical and Imperial Reactions to Montanism. Leiden–Boston: Brill, 2007.
Az egyházi szerzők a montanizmust később eretnekségként vagy szakadár irányzatként írták le. A vita nem a prófécia puszta lehetőségéről szólt, mert a korai kereszténységben a prófétai karizmáknak volt helyük. A fő kérdés az volt, hogy a montanista próféciák milyen tekintélyt igényelnek az apostoli hagyománnyal, a püspöki megkülönböztetéssel, az egyházi fegyelemmel és a kinyilatkoztatás teljességével szemben.David F. Wright: “Why were the Montanists condemned?”, Themelios 2/1, 1976.
Formája szerint ébredési mozgalom volt.Theologiai Szemle, 1966 / 5-6. szám / Világszemle Napjainkban sokan párhuzamot vonnak az ókori montanizmus és modern keresztény mozgalmak, főleg a pünkösdi és a karizmatikus mozgalom között..
Elnevezései
A mozgalom saját önmegjelölése az Új Prófécia volt. Ez arra utalt, hogy követői szerint a Szentlélek új, végidőbeli és közvetlen prófétai megszólalásai jelentek meg Montanosz, Prisca és Maximilla révén.
A montanizmus elnevezés Montanosz nevéből ered, de a modern szakirodalom hangsúlyozza, hogy ez nem feltétlenül a mozgalom elsődleges önelnevezése volt. Ellenfelei gyakran nevezték követőit phrügiaiaknak, katafrügiaiaknak, pepuziánusoknak, olykor quintillianusoknak vagy priscillianusoknak.Epiphaniosz: Panarion 48–49.
A „montanista” szó ezért részben későbbi, külső megjelölés. A mozgalom saját önértelmezésében a prófécia, a Paraklétosz és a végidőbeli megújulás állt a középpontban.
Forráshelyzet
A montanizmusról fennmaradt források jelentős része ellenfeleitől származik. A mozgalom saját írásai szinte teljesen elvesztek. A montanista próféciákból csak rövid töredékek maradtak fenn, főként olyan egyházi szerzőknél, akik a mozgalmat bírálták.Ronald E. Heine: The Montanist Oracles and Testimonia. Macon: Mercer University Press, 1989.
A legfontosabb ókori források:
Euszebiosz Egyháztörténetének V. könyve, amely korábbi antimontanista szerzők, különösen egy névtelen kortárs szerző és Apollóniosz részleteit őrizte meg;Euszebiosz: Historia ecclesiastica V.18. Tertullianus montanista vagy montanista hatású írásai, például a De monogamia, De ieiunio adversus psychicos, De pudicitia, De fuga in persecutione és az Adversus Praxean;Tertullianus: De monogamia; De ieiunio adversus psychicos; De pudicitia; De fuga in persecutione; Adversus Praxean. Hippolütosz, Szent Epiphaniosz, Szent Jeromos, Nagy Szent Vazul, Nazianzi Szent Gergely és más későbbi egyházi szerzők tanúságai;Baszileiosz: Epistula 188.1. feliratok és régészeti adatok, különösen Phrügia és Kis-Ázsia keresztény feliratai.William Tabbernee: Montanist Inscriptions and Testimonia: Epigraphic Sources Illustrating the History of Montanism. Macon: Mercer University Press, 1997.
A források értékelésénél óvatosság szükséges. Euszebiosz és az általa idézett antimontanista szerzők gyakran démoni, őrjöngő vagy rendbontó hamis prófétákként ábrázolják Montanoszt és a prófétanőket. Ez az ókori vitairodalom nyelve, nem semleges történeti beszámoló. Ugyanakkor a mozgalom ténylegesen súlyos vitát váltott ki a 2–3. századi egyházakban, és az elutasítás mögött nem pusztán intézményi érdek, hanem teológiai és fegyelmi megfontolás is állt.
Tertullianus különösen fontos, mert a mozgalmat részben belülről vagy rokonszenvvel mutatja be. Ugyanakkor Tertullianus elsősorban az észak-afrikai, karthágói recepció tanúja, ezért írásait nem lehet minden további nélkül a phrügiai montanizmus egészére kiterjeszteni.Laura Salah Nasrallah: An Ecstasy of Folly: Prophecy and Authority in Early Christianity. Cambridge, MA: Harvard University Press, 2003.
A mozgalom keletkezése
A montanizmus a 2. század második felében, Phrügia vidéki területein keletkezett. A pontos dátum vitatott. A régebbi hagyományban gyakran előfordult a 156–157 körüli keltezés, de a modern kutatás jelentős része a mozgalom kibontakozását inkább a 160-as évek végére vagy a 170-es évek elejére helyezi.T. D. Barnes: “The Chronology of Montanism”, The Journal of Theological Studies 21/2, 1970, 403–408.W. H. C. Frend: “Montanism: A Movement of Prophecy and Regional Identity in the Early Church”, Bulletin of the John Rylands Library 70/3, 1988, 25–34.
Montanosz Ardabau nevű phrügiai településről származott. A hely pontos azonosítása bizonytalan. Egyes kutatók még azt is felvetették, hogy az Ardabau név nem feltétlenül pontos földrajzi adat, hanem egy látomásos vagy irodalmi hagyományhoz kapcsolódhat.Camille Leon Angelo: “The New Prophecy or Montanism”, Database of Religious History, 2020.
A későbbi hagyomány olykor azt állította Montanoszról, hogy megtérése előtt pogány pap volt, esetleg a Kübelé- vagy Apollón-kultuszhoz kapcsolódott. Ez az adat nem bizonyítható teljes bizonyossággal, és valószínűleg polemikus célokat is szolgált. Az ellenfelek számára a phrügiai Kübelé-kultusz extatikus jellege alkalmas párhuzamnak tűnt a montanista prófécia hiteltelenítésére.
Phrügiában a 2. században erős prófétai és apokaliptikus hagyomány élt. A térséghez kapcsolódott Hierapolisz püspöke, Papiasz, aki a millenniumról és az Úr országáról szóló hagyományokat őrzött. Ugyancsak Kis-Ázsia keresztény emlékezetéhez tartoztak Fülöp evangélista prófétanő leányai, valamint Ammia és Quadratus próféták. Ez a környezet segít megérteni, miért találhatott erős visszhangra egy új prófétai mozgalom.
Montanosz (Montanus) és követői vidéki idealisták voltak, akik a kereszténységben az eszményi tisztaság állapotát szerették volna látni. A kereszténység lényege szerintük az e világ végére való beállítottság. A világ utolsó órája nemsokára üt. Az idő tehát nem arra való, hogy az emberek házasodásra és szórakozásokra gondoljanak, hogy boldogan élvezzék az élet örömeit, inkább bűnbánattal, böjttel és önmegtartóztatással kell törődniük.
Montanosz prófétaként lépett fel, mint akiben az isteni lélek nyilatkozik meg, és nemcsak ő, hanem két próféta társnője, Priszka (néha Priscilla) és Maximilla is a világ végét prédikálta. A hagyomány alapján így prófétáltak: „Én vagyok Paraklétosz! (Jézus/Szent Lélek szószólója)”http://lexikon.katolikus.hu/M/montanizmus.html Montanosz jósolni kezdett állítólagos látomásai alapján, és Pepuzában (Pepouza, Phrügia, Kis-Ázsia) azonosította azt a helyet, amelyről a Jelenések könyve ír a mennyei Jeruzsálem alászállásáról. Itt össze is gyűjtötte a híveit, hogy ott várják meg a világ végét.
Híveit jóslatai beteljesedésének elmaradása sem ingatta meg és nem tántorította el. Ugyanakkor a korai kereszténység főirányzatának kompromisszumra hajló rétege elvetette a világ végének tanítását; a montanizmus nézeteit a kis-ázsiai püspökök két zsinatban megvizsgálták (160-170) és elutasították azt. Miután az egyház kizárta őket, új egyházzá szervezkedtek.
A montanista egyházban semmilyen új tanítás nem volt, hanem a szigorú egyházfegyelem, az önmegtartóztató élet, az új kinyilatkoztatások iránti fogékonyság és a világ végére való beállítottság voltak a sarkalatos tanítások.Szimonidesz Lajos: Zsidóság és kereszténység A keresztény erkölcsöket igen szigorúan vették. A házastárs halála utáni második házasságot eltiltották, szigorú és hosszú böjtöket rendeltek el, az asszonyokat eltiltották az ékszerek, díszek viselésétől, a nagy bűnösöket egyházukból örökre kizárták, és az üldözések idején keresték a vértanúságot.Pallas Nagylexikon
Megtartották az agapékat, a közös étkezések őskeresztény szokásait. Ugyanakkor elvetették az akkoriban kialakuló liturgiát, és a püspökség intézményét is; ezért is nem találhatott a nézetük megértésre a kiépülő egyházi rendszer részéről.Gecse Gusztáv: Vallástörténet, 1980
Időrendi áttekintés
+ A montanizmus történetének főbb állomásai Időpont Esemény Megjegyzés kb. 160-as évek vége vagy 170-es évek eleje Montanosz fellépése Phrügiában A hagyományos 156–157-es keltezés ma kevésbé elfogadott 170-es évek Prisca és Maximilla prófétai működése A két prófétanő a mozgalom alapító nemzedékének központi alakja kb. 177 A lyoni vértanúk és Iréneusz közvetítő szerepe A galliai keresztények mérsékeltebb eljárást javasolhattak 2. század vége A mozgalom terjedése Rómába, Galliába és Észak-Afrikába A római álláspont részletei vitatottak kb. 200–210 Tertullianus közeledése a mozgalomhoz Inkább karthágói recepció tanúja, mint az egész mozgalom képviselője kb. 230-as évek Ikóniumi és szünnadai döntések a montanista keresztségről A visszatérő montanisták újrakeresztelését írták elő 381 A konstantinápolyi zsinat 7. kánonja A montanistákat a visszatérés szempontjából a pogányokhoz hasonlóan kezeli 5–6. század A mozgalom maradványainak visszaszorulása Észak-Afrikában és Rómában eltűnik; Kis-Ázsiában tovább élhet 6. század közepe Iusztinianosz korának fellépése Pepuza ellen A hagyomány János efezusi püspök szerepét is említi
Montanosz, Prisca és Maximilla
A mozgalom három első nagy alakja Montanosz, Prisca vagy Priscilla és Maximilla volt. A két prófétanő nem mellékszereplő volt, hanem az Új Prófécia alapító nemzedékének központi alakja. A fennmaradt ókori források több prófétai mondást is inkább Priscához vagy Maximillához kapcsolnak, mint Montanoszhoz.
Montanosz prófétai beszédei az ellenfelek szerint szokatlan, extatikus formában hangzottak el. Az antimontanista szerzők ezt „őrjöngésnek” vagy „zavaros beszédnek” nevezték. A montanisták viszont úgy értették, hogy a prófétában a Szentlélek szólal meg. A vitás pont ezért nem az volt, hogy Isten képes-e prófétai módon szólni, hanem az, hogy a montanista prófétálás formája, tartalma és tekintélyigénye összeegyeztethető-e az egyházban elfogadott prófétai megkülönböztetéssel.
A próféciák gyakran első személyben hangzottak el. Ellenfeleik ezt úgy értelmezték, mintha Montanosz vagy a prófétanők saját személyüket azonosították volna a Paraklétosszal. A modern kutatás óvatosabban fogalmaz: lehetséges, hogy a próféta nem önmagát nevezte Szentléleknek, hanem úgy beszélt, mint akiben vagy akin keresztül a Lélek szól. A különbség teológiailag jelentős, mert az első értelmezés közvetlen istenkáromlásnak, a második vitatott prófétai médiumszerepnek tekinthető.
Priscáról és Maximilláról az ókori források azt közlik, hogy elhagyták korábbi családi életüket, és prófétai szolgálatnak szentelték magukat. A későbbi egyházi szerzők ezt gyakran bíráló hangon említik. A modern történeti értelmezésben a női próféták kiemelt szerepe a montanizmus egyik legfontosabb sajátossága: a mozgalom a Lélek közvetlen működésére hivatkozva nők számára is tekintélyes prófétai és tanító szerepet biztosított.
Próféciatöredékek
A montanista próféciákból csak néhány rövid töredék maradt fenn. Ezeket főként ellenfelek idézték, ezért egyszerre fontosak és forráskritikailag óvatosan kezelendők. A következő részletek magyar fordításban a mozgalom prófétai önértelmezését mutatják.