jobbra|keretnélküli|200x200px

Ez a lista az Amerikai Egyesült Államok Delaware államának szenátorait, illetve képviselőházi képviselőit sorolja föl. 1681-ben, William Penn, egy angol kvéker birtokot kapott Észak-Amerikában II. Károly angol királytól. Ennek a földnek Pennsylvania volt a neve. Penn egy várost tervezett erre a földre, és a Philadelphia nevet adta neki – ez görögül annyit jelent, hogy „testvéri szeretet”. Talán a név találó volt, mert a föld megszerzése után nemsokára levelet írt az őslakos törzsfőnököknek, a barátságukat kérve. Azt állította nekik, hogy igen érzékenyen érintik azok a gonoszságok és igazságtalanságok, amiket telepesek műveltek az indiánokkal. Tőlük eltérően Penn békében kíván élni velük. Valóban, Penn rövid uralmát demokratikus időszakként tartják számon, és tényleg békében élt az őslakókkal.

1682-ben William Penn, kérelmezett egy direkt kijáratot az óceánhoz. York hercege Pennek adta az összes földet, egy 19 km-es körzetben, (12 mérföld) New Casteltól és Cape Henlopentől délre. A terület bennfoglalja a mai Delaware nagy részét. Az átengedést hevesen ellenezte Charles Calvert, és Lord Baltimore, aki szintén igényelte a Delaware folyó menti földet a Maryland gyarmatának. Egy angol bíróság elutasította Baltimore igényét, de a végső vita a Maryland és Delaware közötti határvonalról csak 1769-ben oldódott meg. 1682 decemberében 3 delawari megye, amit Penn Lower Countiesnak nevezett, egyesült Pennsylvaniaval. Egy általános gyűlés kormányozta. Delaware-nek és Pennsylvaniának ugyanannyi képviselője volt a gyűlésben.

Delaware lakossága vonakodott a Barátok Társaság vagy a kvékerek vezetésétől, a vallásos testület, ami Philadelphiát uralta, és féltek a gyors gazdasági növekedéstől. Nehezteltek továbbá Penn kudarca miatt, hogy nem sikerült elég védelmet biztosítania Lord Baltimore emberei és a partvonal menti településeket terrorizáló kalózok támadásai ellen. Végül a viszály az alsó megyék képviselete fölött ahhoz vezetett, hogy Delaware kialakított egy új, független gyűlést. Az első gyűlést New Castle-ban tartották, 1704-ben. Attól az időponttól a Delaware-i gyűlés hozta meg az alsó három megye törvényeit – gyakorlatilag külön gyarmattá vált, Pennsylvania kormányzójának vezetésével. A saját gyűléssel a delaware-i lakosság biztosította a gyarmat fejlődését.

A képviselőt két évente választják meg, a szenátorok közül az egyik az 1., a második pedig a 2. osztály tagja.

Jelenlegi delegáció Szenátorok

Képviselő Az Amerikai Egyesült Államok 119. kongresszusa képviselőházi tagjaKépKépviselőPártKörzet térképeHivatali idő kezdeteKépviselő születési éve keretnélküli|75x75px Sarah McBride keretnélküli|220x220px 2025 1990

Delawere szenátorai

1. osztály Kongresszus 2. osztály George Read (F)   Az Egyesült Államok 1. kongresszusa(1789–1791)   Richard Bassett (F)   Az Egyesült Államok 2. kongresszusa(1791–1793) Az Egyesült Államok 3. kongresszusa(1793–1795)   John M. Vining (F) Henry Latimer (F) Az Egyesült Államok 4. kongresszusa(1795–1797)   Az Egyesült Államok 5. kongresszusa(1797–1799) Joshua Clayton (F) Az Egyesült Államok 6. kongresszusa(1799–1801)   William H. Wells (F) Samuel White (F) Az Egyesült Államok 7. kongresszusa(1801–1803)   Az Egyesült Államok 8. kongresszusa(1803–1805) Az Egyesült Államok 9. kongresszusa(1805–1807)   James A. Bayard, Sr. (F) Az Egyesült Államok 10. kongresszusa(1807–1809) Outerbridge Horsey (F)   Az Egyesült Államok 11. kongresszusa(1809–1811) Az Egyesült Államok 12. kongresszusa(1811–1813)   Az Egyesült Államok 13. kongresszusa(1813–1815) William H. Wells (F)   Az Egyesült Államok 14. kongresszusa(1815–1817) Az Egyesült Államok 15. kongresszusa(1817–1819)   Nicholas Van Dyke (F) Az Egyesült Államok 16. kongresszusa(1819–1821) Vacant   Az Egyesült Államok 17. kongresszusa(1821–1823) Caesar A. Rodney (D-R) Vacant Az Egyesült Államok 18. kongresszusa(1823–1825)   Thomas Clayton (Anti-J) Az Egyesült Államok 19. kongresszusa(1825–1827) Daniel Rodney (Anti-J) Louis McLane (D)   Az Egyesült Államok 20. kongresszusa(1827–1829) Henry M. Ridgely (D) Arnold Naudain (W) Az Egyesült Államok 21. kongresszusa(1829–1831)   John M. Clayton (W) Az Egyesült Államok 22. kongresszusa(1831–1833)   Az Egyesült Államok 23. kongresszusa(1833–1835) Richard H. Bayard (W) Az Egyesült Államok 24. kongresszusa(1835–1837)   Az Egyesült Államok 25. kongresszusa(1837–1839) Thomas Clayton (W) Vacant   Az Egyesült Államok 26. kongresszusa(1839–1841) Richard H. Bayard (W) Az Egyesült Államok 27. kongresszusa(1841–1843)   Az Egyesült Államok 28. kongresszusa(1843–1845) John M. Clayton (W)   Az Egyesült Államok 29. kongresszusa(1845–1847) Az Egyesült Államok 30. kongresszusa(1847–1849)   Presley Spruance (W) John Wales (W) Az Egyesült Államok 31. kongresszusa(1849–1851) James A. Bayard, Jr. (D)   Az Egyesült Államok 32. kongresszusa(1851–1853) Az Egyesült Államok 33. kongresszusa(1853–1855)   John M. Clayton (W) Az Egyesült Államok 34. kongresszusa(1855–1857) Joseph P. Comegys (W)   Az Egyesült Államok 35. kongresszusa(1857–1859) Martin W. Bates (D) Az Egyesült Államok 36. kongresszusa(1859–1861)   Willard Saulsbury, Sr. (D) Az Egyesült Államok 37. kongresszusa(1861–1863) George R. Riddle (D)   Az Egyesült Államok 38. kongresszusa(1863–1865) Az Egyesült Államok 39. kongresszusa(1865–1867)   James A. Bayard, Jr. (D) Az Egyesült Államok 40. kongresszusa(1867–1869) Thomas F. Bayard, Sr. (D)   Az Egyesült Államok 41. kongresszusa(1869–1871) Az Egyesült Államok 42. kongresszusa(1871–1873)   Eli M. Saulsbury (D) Az Egyesült Államok 43. kongresszusa(1873–1875)   Az Egyesült Államok 44. kongresszusa(1875–1877) Az Egyesült Államok 45. kongresszusa(1877–1879)   Az Egyesült Államok 46. kongresszusa(1879–1881)   Az Egyesült Államok 47. kongresszusa(1881–1883) Az Egyesült Államok 48. kongresszusa(1883–1885)   George Gray (D) Az Egyesült Államok 49. kongresszusa(1885–1887)   Az Egyesült Államok 50. kongresszusa(1887–1889) Az Egyesült Államok 51. kongresszusa(1889–1891)   Anthony Higgins (R) Az Egyesült Államok 52. kongresszusa(1891–1893)   Az Egyesült Államok 53. kongresszusa(1893–1895) Az Egyesült Államok 54. kongresszusa(1895–1897)   Vacant Az Egyesült Államok 55. kongresszusa(1897–1899) Richard R. Kenney (D) Vacant   Az Egyesült Államok 56. kongresszusa(1899–1901) Az Egyesült Államok 57. kongresszusa(1901–1903)   Vacant L. Heisler Ball (R) Az Egyesült Államok 58. kongresszusa(1903–1905) J. Frank Allee (R) Vacant   Az Egyesült Államok 59. kongresszusa(1905–1907) Henry A. du Pont (R) Az Egyesült Államok 60. kongresszusa(1907–1909)   Harry A. Richardson (R) Az Egyesült Államok 61. kongresszusa(1909–1911)   Az Egyesült Államok 62. kongresszusa(1911–1913) Az Egyesült Államok 63. kongresszusa(1913–1915)   Willard Saulsbury, Jr. (D) Az Egyesült Államok 64. kongresszusa(1915–1917) Josiah O. Wolcott (D)   Az Egyesült Államok 65. kongresszusa(1917–1919) Az Egyesült Államok 66. kongresszusa(1919–1921)   L. Heisler Ball (R) T. Coleman du Pont (R) Az Egyesült Államok 67. kongresszusa(1921–1923) Thomas F. Bayard, Jr. (D)   Az Egyesült Államok 68. kongresszusa(1923–1925) Az Egyesült Államok 69. kongresszusa(1925–1927)   T. Coleman du Pont (R) Az Egyesült Államok 70. kongresszusa(1927–1929) John G. Townsend, Jr. (R)   Az Egyesült Államok 71. kongresszusa(1929–1931) Daniel O. Hastings (R) Az Egyesült Államok 72. kongresszusa(1931–1933)   Az Egyesült Államok 73. kongresszusa(1933–1935)   Az Egyesült Államok 74. kongresszusa(1935–1937) Az Egyesült Államok 75. kongresszusa(1937–1939)   James H. Hughes (D) Az Egyesült Államok 76. kongresszusa(1939–1941) James M. Tunnell (D)   Az Egyesült Államok 77. kongresszusa(1941–1943) Az Egyesült Államok 78. kongresszusa(1943–1945)   C. Douglass Buck (R) Az Egyesült Államok 79. kongresszusa(1945–1947) John J. Williams (R)   Az Egyesült Államok 80. kongresszusa(1947–1949) Az Egyesült Államok 81. kongresszusa(1949–1951)   J. Allen Frear, Jr. (D) Az Egyesült Államok 82. kongresszusa(1951–1953)   Az Egyesült Államok 83. kongresszusa(1953–1955) Az Egyesült Államok 84. kongresszusa(1955–1957)   Az Egyesült Államok 85. kongresszusa(1957–1959)   Az Egyesült Államok 86. kongresszusa(1959–1961) Az Egyesült Államok 87. kongresszusa(1961–1963)   J. Caleb Boggs (R) Az Egyesült Államok 88. kongresszusa(1963–1965)   Az Egyesült Államok 89. kongresszusa(1965–1967) Az Egyesült Államok 90. kongresszusa(1967–1969)   Az Egyesült Államok 91. kongresszusa(1969–1971) William V. Roth, Jr. (R)   Az Egyesült Államok 92. kongresszusa(1971–1973) Az Egyesült Államok 93. kongresszusa(1973–1975)   Joe Biden (D) Az Egyesült Államok 94. kongresszusa(1975–1977)   Az Egyesült Államok 95. kongresszusa(1977–1979) Az Egyesült Államok 96. kongresszusa(1979–1981)   Az Egyesült Államok 97. kongresszusa(1981–1983)   Az Egyesült Államok 98. kongresszusa(1983–1985) Az Egyesült Államok 99. kongresszusa(1985–1987)   Az Egyesült Államok 100. kongresszusa(1987–1989)   Az Egyesült Államok 101. kongresszusa(1989–1991) Az Egyesült Államok 102. kongresszusa(1991–1993)   Az Egyesült Államok 103. kongresszusa(1993–1995)   Az Egyesült Államok 104. kongresszusa(1995–1997) Az Egyesült Államok 105. kongresszusa(1997–1999)   Az Egyesült Államok 106. kongresszusa(1999–2001) Tom Carper (D)   Az Egyesült Államok 107. kongresszusa(2001–2003) Az Egyesült Államok 108. kongresszusa(2003–2005)   Az Egyesült Államok 109. kongresszusa(2005–2007)   Az Egyesült Államok 110. kongresszusa(2007–2009) Az Egyesült Államok 111. kongresszusa(2009–2011)     Ted Kaufman (D)   Chris Coons (D) Az Egyesült Államok 112. kongresszusa(2011–2013)     Az Egyesült Államok 113. kongresszusa(2013–2015) Az Egyesült Államok 114. kongresszusa(2015–2017)   Az Egyesült Államok 115. kongresszusa(2017–2019)   Az Egyesült Államok 116. kongresszusa(2019–2021) Az Egyesült Államok 117. kongresszusa(2021–2023)   Az Egyesült Államok 118. kongresszusa(2023–2025) Lisa Blunt Rochester (D)   (2025–2027) (2027–2029)

Delawere képviselői