bélyegkép|Nyolc és fél méter magas buddha-szobor Lappföldön, a jelenleg is építés alatt álló Buddhadharma templom közelében bélyegkép|Az 1998-ban épült thai pavilon emlékhely Jämtland tartományban A buddhizmus Svédországban a népesség viszonylatában kisebbségi vallásnak számít. A gyakorló buddhisták döntő többsége ázsiai országokból érkezett bevándorló, főleg thaiok, kínaiak és vietnámiak. A kilencmilliós Svédországban a hivatalosan buddhistának valló emberek száma ma fő körül van, amely a teljes lakosság mintegy 0,5%-a. A buddhizmus 2005 óta hivatalosan elfogadott vallásnak számít Svédországban.

Egy Stockholm közeli apró szigeten, a Mälaren-tó délkeleti részén fekvő Helgőn, találtak egy vikingkorból származó (i.sz. 500. körül) indiai készítésű bronz Buddha-szobrot.

Története Svédországban buddhizmusról az 1950-es évektől lehet beszélni, amikor olyan buddhista tanítók érkeztek az országba, mint a francia származású Tao Vej (Marcel Sirander) csan dharma mester és Amita Nisatta (Ingrid Wagner) buddhista apáca. Egy Srí Lanka-i szerzetes, Mahathera Narada közreműködése mellett megalapították a Svéd Buddhista Társaságot, amely egyben a Buddhisták Világszövetségének regionális központja is volt egyben. Egy hosszabb hongkongi kitérőt követően Tao Vej megalapította Svédországban a Lótusz buddhista rendet. Ingrid Wagner (később Amita nővér) festőművész és férje Karl-Henrik többéves ázsiai tanulmányok után, anágárika rangot szerezve Skandináviában tartott előadásokat. Az ő hatásukra jött létre a Buddhizmus Barátai (svédül: Buddhismens Vänner) csoport, amely népszerűségre tett szert országszerte. Az 1970-es évektől kezdve Svédországba egyre több bevándorló érkezett a világ különböző tájairól, köztük hagyományosan buddhista országokból is, mint Thaiföld, Vietnám, Kína vagy Tibet.

A hivatalos templomok száma viszonylag kevés főleg a pénzügyi támogatás hiánya miatt. A buddhista közösségeknek általában lakások vagy irodák adnak lehetőséget a gyülekezésre. Az elmúlt években egyre nagyobb együttműködés folyik a dán és a svéd buddhista tanítók és szerzetesek között, és az itt található szervezetek kapcsolatba kerültek a világ távolabbi buddhista rendjeivel is. 2005 óta hivatalosan is elfogadott vallás Svédországban a buddhizmus. Ekkor alapították a különböző buddhista irányzatok a Svéd Buddhista Együttműködési Tanácsot (SBS)

Lisbeth Larsson buddhista szakértők bevonásával non-szektariánus buddhista magazint jelentetett meg, ám 2010-ben húsz megjelent szám után anyagi okokból kifolyólag kénytelenek voltak befejezni a nyomtatott kiadványokat.

A lappföldi Västerbotten megyében Pramaha Boonthin Taosiri buddhista szerzetes vezetésével thai stílusú buddhista templom épül, amely ha a tervek szerint elkészül, akkor Európa leghatalmasabb buddhista temploma lehet.

Jelentősebb buddhista építmények Thai pavilon, Jämtland tartomány. Buddhadharma templom, Lappföld, Fredrika Buddhista vihára, Stockholm, théraváda irányzat Thai buddhista templom, Göteborg Thera Vada buddhista templom, Skåne Åstorpsvägen Buddhista templom, Bjuv Vietnámi buddhista templom, Katrineholm község

Jegyzetek

További információk Buddhanet - svéd buddhista szervezetek adatbázisa Európai Buddhista Unió - Swedish Buddhist Cooperation Council (SBS)

Svédország Svédország Kategória:Svéd kultúra