Geoffrey „Geoff” Bent (Irlams o’ th’ Height, 1932. szeptember 27. – München, 1958. február 6.) angol labdarúgó.

Pályafutása

Geoff Bent 1932 szeptemberében született a Lancashire megyében található Salford városában, Irlams o' th' Height-ben, a bányász Clifford Bent és Clara Bent egyetlen gyermekeként. Az iskola befejezése után, 1948-ban csatlakozott a Manchester Unitedhez, majd több szezonon át a tartalék- és az ifjúsági csapatban játszott.

1951-ben került fel a profik közé, és a következő szűk évtizedben tizenkét alkalommal kapott lehetőséget bajnoki mérkőzésen. Többnyire hátvéd poszton játszott, itt olyan poszt riválisai voltak, mint Roger Byrne és Bill Foulkes. Első felnőtt bajnoki mérkőzését a United színeiben az 1954–55-ös szezonban játszotta. Az 1957-58-as idényben lábtörése miatt egy találkozón sem lépett pályára, Belgrádba is csak a szintén sérüléssel bajlódó Bryne tartalékjaként utazott el.

1953-ban vette feleségül Marion Mallandaine-t, lányuk, Karen 1957 szeptemberében született.

1958. február 6-án, a müncheni légikatasztrófában vesztette életét, szülővárosában, a Szent János templomban temették el gyászoló szülei, felesége, és mindössze öt hónapos gyermeke. 1998-ban özvegye, Marion hozzájárult, hogy az ITV a tragédia 40. évfordulóján Munich: End of a Dream címmel dokumentumfilmet forgasson.

Sikerei, díjai Manchester United Angol bajnok (2): 1955–56, 1956–57

Statisztika KlubSzezonBajnokságFA-kupaNemzetközi kupaEgyébÖsszesenPályára lépésGólokPályára lépésGólokPályára lépésGólokPályára lépésGólokPályára lépésGólokManchester United1954–55 20000000201955–56 40600000401956–576000000060Összesen120000000120

Jegyzetek

További információk

A Busby Bébi elfelejtett sírja

Kategória:Angol labdarúgók Kategória:Angol bajnok labdarúgók Kategória:A Manchester United labdarúgói Kategória:1932-ben született személyek Kategória:1958-ban elhunyt személyek Kategória:Légi balesetben elhunyt személyek