Sigebert de Gembloux (; 1030 körül – 1112. november 5.) a mai Belgium területén lévő Gembloux bencés szerzetese, latin nyelven publikáló középkori történetíró. Fő művében, a Chronicon sive Chronographiaban nyíltan állást foglal a pápaság uralmi törekvései, VII. Gergely és II. Paszkál pápák császárság-ellenes politikájával szemben.

Élete és működése Fiatalkorában lépett be a gembloux-i szerzetesek közé, ahol olyan alapos képzést kapott, hogy hosszú ideig a metzi Szent Vince-kolostor tanára volt. 1070 körül visszatért Gembloux-ba, ahol folytatta tanítói tevékenységét, illetve itt írta meg Krónikáját is. A kibontakozó invesztitúraharcban három értekezést írt IV. Henrik német-római császár védelmében. Az első – egyébként elveszett – művében tagadta, hogy a pápáknak joguk lenne letenni királyokat és császárokat, valamint feloldani a hűbéresküt. Második írásában megvédte a nős papok által elmondott misék érvényességét. Harmadik értekezésében pedig elítélte II. Paszkál pápa 1103-as fellépését, aki arra utasította Flandria grófját, hogy lépjen fel fegyveresen Liège város lakói ellen, mivel azok a császársághoz csatlakoztak a pápa ellenében

Chronicon sive Chronographia című művében valószínűleg csak egy kronológiát akart összeállítani 381-től 1111-ig terjedő eseményekről. Emiatt kevés eredeti információ található benne, viszont azokról az eseményekről, amelyek életében történtek meg, különösen az 1105 és 1111 közöttiekről több információt közöl. A késő középkorban rendkívül népszerű volt, első nyomtatott kiadása 1513-ban jelent meg.

Sigebert művei közé tartozik még egy királyéletrajz III. Sigebert frank királyról, aki a metzi Szent Márton-kolostort alapította (Vita Sigeberti III regis Austrasiae). Megírta még I. Metzi Theodorick püspök (964–985) életét, valamint más, a metzi kolostorhoz, vagy Gembloux-hoz köthető szentek biográfiáját.

Kiemelkedő fontosságú a De scriptoribus ecclesiasticis című életrajzgyűjteménye, mely Gennadiustól a saját koráig élt egyházi írók életrajzát foglalja össze. Megírta Szent Dietrichnek, a metzi Szent Vince-kolostor (Vita Deoderici Mettensis episcopi ), valamint Wicbert vagy Guibert (meghaltː 962.) a gembloux-i kolostor alapítóinak életrajzát (Vita Wicberti).

Fordítás

Források Krónikások, krónikák II. kötet. Szerk. Mezey László. Gondolat Kiadó, Budapest, 1960

Kapcsolódó szócikkek Középkori latin irodalom Jelentős középkori történetírók listája Patrologia Latina Guillaume de Nangis

Kategória:Középkori történetírók Kategória:Az 1030-as években született személyek Kategória:1112-ben elhunyt személyek Kategória:Bencés szerzetesek