Christopher Hamill (Wigan, 1958. december 19.), művésznevén Limahl (a Hamill név anagrammája) angol zenész. Az 1980-as évek elején a Kajagoogoo együttes énekese volt, majd szólókarriert is folytatott. Legismertebb száma a The NeverEnding Story.
Pályafutása Már fiatalon zongorázni, gitározni, és énekelni tanult, és zeneszövegeket írt. Pályafutását színészként kezdte az 1970-es évek végén: színészcsapatokkal turnézott Nagy-Britanniában, musicaleket adva elő. Emellett kisebb szerepeket vállalt tévésorozatokban és videóklipekben. Az 1980-as évek elején több együttesben megfordult, míg 1982-ben a Kajagoogoo (korábban Art Nouveau) énekese lett. A Kajagoogoo rövid életű, de viszonylag sikeres volt; 1983-ban Too Shy című daluk a brit toplista élére került.
1983 végén az együttes kirúgta Limahlt; álláspontjuk szerint Limahl túl pökhendi és egoista volt, Limahl szerint viszont féltékenyek voltak a sikerére. Ezután Limahl szólókarrierbe kezdett; leghíresebb számai The NeverEnding Story (a Végtelen történet film címzenéje), Tar Beach, és Only for Love. Albumai azonban nem örvendtek sikernek, és egy idő után felhagyott karrierjével.
Az 1990-es években lemezkiadót alapított és producerként is dolgozott. A 2000-es években ismét csatlakozott az újraalakult Kajagoogoohoz, ám új albumokat már nem adtak ki. 2012-ben elkészítette 1983 című kislemezét.
Magánélete Vegetáriánus és nyíltan meleg.
Diszkográfia
Kajagoogoo White Feathers (1983)
Szólóalbumok Don't Suppose (1984) Colour All My Days (1986) Love Is Blind (1992)
Érdekességek Róla mintázták a Marvel Comics kiadó Mázlista karakterét. Limahlt „egyslágeres előadónak” is szokták nevezni, mivel főleg a The NeverEnding Story számáról ismert.
Jegyzetek
Források
Kategória:1958-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Brit zenészek