Molnár Lajos (Réti, 1837. június 2.Tárnokréti evangélikus anyakönyv, 1837. évi keresztelések, 14. folyószám. – Bécs, 1924. március?)Komáromi Lapok, 1924. április 26., 5. old. tanár, földhitelintézeti becslő, gazdasági író.

Életútja

Molnár Gábor réti prédikátor és Farkas Jozefa fiaként született. 1868 és 1873 között rendes tanár volt a debreceni földmíves iskolában és 1871-ben ugyanitt mint igazgató vette át az intézeti gazdaság kezelését. 1875. augusztus 25-én áthelyezték Kolozsmonostorra; ekkor lemondott és 1876-ban gazdasági vándortanító lett Komárom megyében 1878-ig. Ezután jelzálog- és földhitelintézeti becslőként dolgozott Budapesten. Számos közgazdasági cikket írt szaklapokba. Szerkesztette és kiadta a Haladó Gazdát 1877-78-ban Komáromban. 87 éves korában hunyt el Bécsben. Kívánságának megfelelően elhamvasztották, majd a micskei (Strebersdorf) református temetőben helyezték nyugalomra.

Írásai Cikkei megjelentek a Gazdasági Lapokban (1859. Háromszoros repcze-, répa- és kukuricza-sorvetőgép bádogszelenczés szerkezettel, 1866. Állatbiztosítás, Gazdálkodásunk némely hiányai, Néhány szó létesítendő gazdasági tanintézeteink érdekében, Előkészületek a nyárra, A trágya elméletileg és gyakorlatilag véve, Vidéki hang a földműves iskolák érdekében, 1868. Ismét a gazdasági tanintézetek érdekében, Valami a Tiszavidéki gazdálkodás nehézségeiről, A vegytani kisérleti állomások felállításának kérdéséhez, 1869. Kirándulás Bihar-Diószegre, Egyszerű mód a talaj megvizsgálására, A Petersen-féle rétöntözés, ábrákkal, 1870. A tyúkfélék mint rovarpusztítók. 1871. Nyilt levél Keblovszky Antal úrhoz a belyei uradalom felügyelőjéhez, Azokhoz a kik fiaikat, gyámnokaikat sat. a debreczeni földmíves iskolába küldik, Miként áll a jövedelem az itthon usztatott és gyárilag mosott gyapjú után? 1873. Az új év kezdetén, Az 1872. burgonya- és árpa-kisérlet a debreczeni m. kir. gazd. tanintézet kisérleti telkén, 1874. A Rapp- és Speiser-féle sorvetőgép és a vetőmag kimélés, Valami a kaszáló- és arató-gépekről, gyakorlati szempontból, Állandó gazdasági gép- és eszközkiállítás Debreczenben sat.); az Egyesületi Közleményekben (1870. A debreczeni gazd. egyesület); a Gyakorlati Mezőgazdában (1874. Egy kis statisztika s a gazdasági tanügy); a Falusi Gazdában (1874. Mit csinálnék én, ha a faluban az első gazda volnék); a Földmivel. Érdekeinkben (1874. Az Arnoldi-féle gyümölcsminták, Valami a kaszáló- és aratógépekről gyakorlati szempontból, Mibe kerül egy hold kaszálás vagy aratás géppel, Levél a szerkesztőhöz Debreczenből) sat.Molnár Lajos Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái.

Munkája

Audiatur et altera pars! Békessy László úrnak ajánlva. Debreczen, 1875. decz.

Jegyzetek

Források

Komárom vármegye és Komárom (Magyarország vármegyéi és városai, 1907) 343. old. Győr vármegye (Magyarország vármegyéi és városai, 1908) 196. old.

További információk

Balás Árpád: Magyarország mezőgazdasági szakoktatási intézményei 1896. Magyar-Óvár, 1897. 230. old.

Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:1837-ben született személyek Kategória:1924-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar írók