Az AFC Ajax (Amsterdamsche Football Club Ajax) a holland labdarúgás leghíresebb és legnépszerűbb egyesülete. A klubot 1900. március 18-án alapították. A holland labdarúgóklubok közül az Ajax nyerte el eddig a legtöbb bajnoki címet, és a nemzetközi porondon is ők a legsikeresebbek. A századfordulón – amikor Pierre de Coubertin báró kezdeményezésére felújították az olimpiai játékok hagyományát – szerte a világon fellendült a sportélet, sportegyesületek alakultak, és szinte magától értetődő volt ezeket a klubokat a görög mitológia egyes szereplőiről elnevezni. Így történt ez az amszterdami klub esetében is, amely az Ajax nevet Homérosz Iliaszának főhőséről, „nagy Aiasz”-ról kapta.

Amatőr időszak (1900-1956) Az Ajax első bajnoki szezonját az 1900-01-es szezonban játszotta le. Ekkor még a legalacsonyabb amatőr osztályban szerepeltek. Két szezon múlva már a harmadik osztályban vívták mérkőzéseiket, a bajnokságot pedig azonnal meg is nyerték és feljutottak a második osztályba. Ezek után 8 szezonon keresztül itt szerepeltek és végül az 1911-12-es szezonban szerepelhettek először az első osztályban. Három szezonon keresztül voltak tagjai a legmagasabb osztálynak, míg az 1913-14-es szezonban végül kiestek. Ez volt történetük során az eddigi egyetlen eset, hogy kiestek a legmagasabb osztályból. Végül az 1917-18-as szezonra újra visszakerültek és azonnal megnyerték történetük első bajnoki címét az első osztályban. Ezek után végig itt játszottak és az 1955-56-os szezonig összesen 8 bajnoki címet szereztek. A holland kupát pedig 2 alkalommal sikerült megnyerniük.

Az amatőr időszakban a holland első osztály több csoportból állt. Az Ajax a nyugati csoportban volt amit több alkalommal meg is nyertek. Viszont 2 alkalommal a csoportelsők külön csoportjában végül lemaradtak a dobogóról.

Azokban a szezonokban amikor nem az első osztályban szerepeltek, csak a kupában szerzett gólok alapján van beírva a házon belüli gólkirály személye.

SzezonokBajnokságHolland-kupaGólkirály(ok)OsztályVégeredményMérkőzésekGyDVGólarányPontszámNév Bajnoki Összes1900-01Nem szerepeltek az elsőosztálybanNem szerepelt -1901-02Nem szerepelt -1902-03Nem szerepelt -1903-04Nem szerepelt -1904-051. forduló ismeretlen1905-063. forduló ismeretlen1906-071. forduló kupában nem szereztek gólt1907-082. forduló ismeretlen1908-093. forduló ismeretlen1909-10Nem szerepelt -1910-111. forduló ismeretlen1911-12Első osztály8. hely1847725ː33153. forduló Piet van den Broeke 9 151912-13Első osztály 9. hely186 2 1022ː47 14Nyolcaddöntő Jan Grootmeijer 7 101913-14Első osztály10. hely185 2 1122ː44 12Nyolcaddöntő Piet Prins 4 41914-15Nem szerepeltek az elsőosztályban1. forduló ismeretlen1915-16Nem szerepelt -1916-17Kupagyőztes Theo Brokmann 71917-18Első osztály Bajnoki cím3020 6 474ː24 462. forduló Theo Brokmann 20 301918-19Első osztály Bajnoki cím3024 6 086ː17 54Nem rendeztek kupát Jan van Dort 29 291919-20Első osztály 5. hely228 7 734ː31 23Nem szerepelt Jan van Dort 7 181920-21Első osztály3. hely2821 1 464ː29 43Nem szerepelt Wim Gupffert 13 281921-22Első osztály 3. hely228 10431ː22 26Nem rendeztek kupát Jan van Dort 10 211922-23Első osztály 5. hely229 5 832ː27 23Nem rendeztek kupát Wim Addicks 14 221923-24Első osztály 6. hely187 3 835ː27 17Nem rendeztek kupát Theo Brokmann 9 161924-25Első osztály 3. hely189 5 451ː25 23Nyolcaddöntő Wim Volkers 13 161925-26Első osztály 4. hely189 4 543ː27 223. forduló Frans Rutte 15 171926-27Első osztály3. hely2616 3 763ː30 353. forduló Henk Hordijk 19 211927-28Első osztály2. hely2620 3 372ː23 433. forduló Ger van der Meer 15 201928-29Első osztály 8. hely186 2 1036ː39 14Nem rendeztek kupát Wim Volkers 11 181929-30Első osztály2. hely2615 4 771ː30 34Elődöntő Piet van Reenen 26 281930-31Első osztály Bajnoki cím2619 5 2104ː35 43Nem rendeztek kupát Piet van Reenen 23 321931-32Első osztály Bajnoki cím2619 4 3106ː42 423. forduló Piet van Reenen 24 391932-33Első osztály 2. hely1810 4 455ː37 24Nem rendeztek kupát Piet van Reenen 18 231933-34Első osztály Bajnoki cím2821 3 497ː44 45Nem szerepelt Piet van Reenen 20 301934-35Első osztály3. hely2618 2 678ː27 384. forduló Piet van Reenen 24 241935-36Első osztály2. hely2616 3 782ː52 354. forduló Piet van Reenen 22 251936-37Első osztály Bajnoki cím2621 2 367ː28 44Nem szerepelt Piet van Reenen 25 301937-38Első osztály 2. hely1812 3 362ː20 273. forduló Piet van Reenen 14 161938-39Első osztály Bajnoki cím2617 5 466ː30 39Nem szerepelt Rinus Bijl 22 241939-40Első osztály 6. hely187 3 835ː37 17Nem rendeztek kupát Gerrit Fischer 11 171940-41Első osztály 2. hely188 6 453ː31 22Nem rendeztek kupát Rinus Bijl 12 131941-42Első osztály 6. hely186 7 532ː27 19Nem rendeztek kupát Theo Brokmann Jr. 8 131942-43Első osztály 6. hely186 4 839ː39 16Kupagyőztes Theo Brokmann Jr. 10 171943-44Első osztály 2. hely1810 3 553ː28 232. forduló Theo Brokmann Jr. 17 211944-45Nem rendeztek sem bajnokságot, sem kupát a II. világháború miatt1945-46Első osztály2. hely3022 3 5105ː51 47Nem rendeztek kupát Guus Dräger 24 301946-47Első osztály Bajnoki cím3021 4 582ː47 46Nem rendeztek kupát Gerard Bruins 13 161947-48Első osztály 3. hely207 7 638ː31 21Nem szerepelt Gerard Bruins 14 201948-49Első osztály 4. hely209 5 651ː42 233. forduló Theo Brokmann Jr. 11 141949-50Első osztály 1. hely2819 1 859ː36 39Nem szerepelt Rinus Michels 16 261950-51Első osztály 8. hely227 7 831ː40 21Nem rendeztek kupát Gé van Dijk 7 181951-52Első osztály 1. hely3219 5 884ː46 43Nem rendeztek kupát Rinus Michels 15 191952-53Első osztály 3. hely2612 6 853ː40 30Nem rendeztek kupát Arend van der Wel 13 221953-54Első osztály 2. hely2614 9 360ː29 37Nem rendeztek kupát Rinus Michels 13 271954-55Első osztály 3. hely2612 11357ː30 35Nem rendeztek kupát Piet Burgers 17 211955-56Első osztály 4. hely3417 8 964ː44 42Nem rendeztek kupát Piet van der Kuil 17 33

Profi időszak (1956 - ) Hollandiában először az 1956-57-es szezonban indították el a profi bajnokságot, az Eredivisie-t. Bár már 2 szezonnal korábban elkezdték bevezetni a profi labdarúgást de akkor még mindig 2 külön bajnokságban játszottak a csapatok. Tehát a valódi profi labdarúgást 1956 őszén indították el, amikor a két bajnokságból egyet csináltak. Az Ajax elejétől kezdve tagja az Eredivisie-nek. Ez rajta kívül csak a Feyenoord-nak és a PSV Eindhoven-nek sikerült eddig. Az Ajax-nak nagyon jól sikerült a bemutatkozás és azonnal meg is nyerték első profi bajnoki címüket. Ennek köszönhetően már a következő szezonban bemutatkozhattak az európai kupa egyikében, a BEK-ben. Ezek után a bajnokságban elindult egy nagyon hosszú sorozat amire büszkék lehetnek. Egymás után összesen 31 szezonban - 1965-66 és 1995-96 között - végeztek dobogós helyen. Ezen belül a nagyobb részét (16 alkalommal) bajnoki címmel ünnepelték. Hollandiában egészen az 1995-96-os szezonig a győzelemért 2 pont járt, ekkor vezették be először a 3 pontos rendszert.

A nemzetközi porondon voltak gyenge és nagyon jó időszakai is a csapatnak. Minden egyes nemzetközi kupát megnyertek, ez pedig nagyon kevés klubcsapatnak sikerült eddig. A csapat legismertebb aranykorszaka az 1970-es évek elején volt, amikor 3 szezonon keresztül uralták Európát. Összesen 6 nemzetközi kupát nyertek ekkor.