A 2017-es Melodifestivalen egy hatrészes svéd zenei verseny volt, melynek keretén belül a nézők és a nemzetközi, szakmai zsűri kiválasztotta, hogy ki képviselje Svédországot a 2017-es Eurovíziós Dalfesztiválon, Kijevben. A 2017-es Melodifestivalen volt az ötvenhetedik svéd nemzeti döntő.
Az élő műsorsorozatban ezúttal is huszonnyolc dal versenyezett az Eurovíziós Dalfesztiválra való kijutásért. A sorozat ismét háromfordulós volt; hat élő adásból állt a következők szerint: négy elődöntő, egy második esély forduló és a döntő. Elődöntőnként hét-hét előadó lépett fel. Az elődöntők első két helyezettje a döntőbe, a harmadik és negyedik helyezettek a második esély fordulóba jutottak tovább. A második esély fordulóban az egyes párbajok győztesei csatlakoztak a döntős mezőnyhöz. Az elődöntőkben és a második esély fordulóban csak a nézői SMS-ek, illetve telefonos szavazatok alapján kerültek ki a továbbjutók. A döntőben a nézők és a nemzetközi, szakmai zsűrik szavazatai alakították ki a végeredményt.
A verseny győztese Robin Bengtsson lett, aki I Can’t Go On című dalával képviselte az országot Kijevben.
A helyszínek Forduló Dátum Város Helyszín Műsorvezető Első elődöntő 2017. február 4. Göteborg Scandinavium Clara HenryDavid LindgrenHasse Andersson Második elődöntő 2017. február 11. Malmö Malmö Aréna Harmadik elődöntő 2017. február 18. Växjö Vida Arena Negyedik elődöntő 2017. február 25. Skellefteå Skellefteå Kraft Arena Második esély forduló 2017. március 4. Linköping Saab Arena Döntő 2017. március 11. Stockholm Friends Aréna
A résztvevők A 28 résztvevőt egy sajtótájékoztató keretein belül 2016. november 30-án ismertették.
Előadó Dal Szerző(k) Ace Wilder Wild Child Peter Boström, Thomas G:son, Ace Wilder Adrijana Amare Adrijana Krasniqi, Martin TjärnbergAlice Running with Lions Anderz Wrethov, Andreas ”Stone” Johansson, Denniz Jamm, Alice Svensson Allyawan Vart haru varit Masse Salazar, Samuel Nazari Anton Hagman Kiss You Goodbye Christian Fast, Tim Schou, Henrik Nordenback Axel Schylström När ingen ser Behshad Ashnai, Axel Schylström, David Strääf Bella & Filippa Crucified Peter Hägerås, Mats Frisell, Jakob Stadell, Filippa Frisell, Isabella Snihs Benjamin Ingrosso Good Lovin’ Benjamin Ingrosso, Louis Schoorl, Matt Pardon, MAG Boris René Her Kiss Tim Larsson, Tobias Lundgren Charlotte Perrelli Mitt liv Charlotte Perrelli, Lars Hägglund De Vet Du Road Trip Johan Gunterberg, Christopher Martland Dinah Nah One More Night Thomas G:son, Jimmy Jansson, Dinah Nah, Dr. Alban Dismissed Hearts Align Ola Salo, Peter Kvint Etzia Up Johnny Sanchez, Hanif Sabzevari, Simon Gribbe, Erica Haylett Jasmine Kara Gravity Anderz Wrethov, Jasmine Kara Jon Henrik Fjällgren feat. Aninia En värld full av strider (Eatneme gusnie jeenh dåaroeh) Jon Henrik Fjällgren, Sara Biglert, Christian Schneider, Andreas Hedlund Krista Siegfrids Snurra min jord Krista Siegfrids, Gustaf Svenungsson, Magnus Wallin, Gabriel Alares Les Gordons Bound to Fall Jonatan Renström, Albert Björliden, Andreas Persson, Carl Ragnemyr, David Runebjörk, Jimmy Jansson Lisa Ajax I Don’t Give A Ola Svensson, Linnea Deb, Joy Deb, Anton Hård af Segerstad Loreen Statements Loreen, Anton Hård af Segerstad, Joy Deb, Linnea Deb Mariette A Million Years Thomas G:son, Johanna Jansson, Peter Boström, Mariette Hansson, Jenny Hansson Nano Hold on Nano Omar, Gino Yonan, Ayak, Carl Rydén, Christoffer Belaieff, Rikard de Bruin, David Francis Jackson Owe Thörnqvist Boogieman Blues Owe Thörnqvist Robin BengtssonI Can’t Go On David Kreuger, Hamed ”K-One” Pirouzpanah, Robin Stjernberg Roger Pontare Himmel och hav Thomas G:son, Alexzandra Wickman Sara Varga & Juha Mulari Du får inte ändra på mig Sara Varga, Lars Hägglund FO&O Gotta Thing About You Robert ”Mutt” Lange, Tony Nilsson Wiktoria As I Lay Me Down Justin Forrest, Jonas Wallin, Lauren Dyson
Élő műsorsorozat Az egyes fordulók részletes eredményeit március 14-én hozták nyilvánosságra.
Első elődöntő Az első elődöntőt február 4-én rendezte az SVT hét előadó részvételével Göteborgban, a Scandinaviumban.
# Előadó Dal Szavazat Helyezés Eredmény Összesen 01 Boris René Her Kiss 895 618 89 512 985 130 3. Továbbjutott 02 Adrijana Amare 407 097 — 407 097 6. Kiesett 03 Dina Nah One More Night 693 220 42 010 735 230 5. Kiesett 04 De Vet Du Road Trip 870 399 48 384 918 738 4. Továbbjutott 05 Charlotte Perrelli Mitt liv 399 536 — 399 536 7. Kiesett 06 Ace Wilder Wild Child 981 435 84 811 1 066 246 2. Továbbjutott 07 Nano Hold On 1. Továbbjutott
Második elődöntő A második elődöntőt február 11-én rendezte az SVT hét előadó részvételével Malmőben, a Malmö Arénában.
# Előadó Dal Szavazat Helyezés Eredmény Összesen 01 Mariette A Million Years 1. Továbbjutott 02 Roger Pontare Himmel och hav 681 661 61 404 743 065 5. Kiesett 03 Etzia Up 363 025 — 363 025 6. Kiesett 04 Allyawan Vart haru varit 346 299 — 346 299 7. Kiesett 05 Dismissed Hearts Align 668 878 76 880 745 758 4. Továbbjutott 06 Lisa Ajax I Don’t Give A 969 355 67 178 1 036 533 3. Továbbjutott 07 Benjamin Ingrosso Good Lovin’ 2. Továbbjutott
Harmadik elődöntő A harmadik elődöntőt február 18-án rendezi az SVT hét előadó részvételével Växjőben, a Vida Arenában.
# Előadó Dal Szavazat Helyezés Eredmény Összesen 01 Robin Bengtsson I Can’t Go On 1. Továbbjutott 02 Krista Siegfrids Snurra min jord 407 769 — 407 769 7. Kiesett 03 Anton Hagman Kiss You Goodbye 811 844 68 796 880 640 4. Továbbjutott 04 Jasmine Kara Gravity 672 565 — 672 565 6. Kiesett 05 Owe Thörnqvist Boogieman Blues 2. Továbbjutott 06 Bella & Filippa Crucified 783 759 83 582 867 341 5. Kiesett 07 Felix, Oscar & Omar / FO&O Gotta Thing About You 825 454 87 576 913 030 3. Továbbjutott
Negyedik elődöntő A negyedik elődöntőt február 25-én rendezte az SVT hét előadó részvételével Skellefteåban, a Skellefteå Kraft Arenában.
# Előadó Dal Szavazat Helyezés Eredmény Összesen 01 Jon Henrik Fjällgren feat. Aninia En värld full av strider(Eatneme gusnie jeenh dåaroeh) 2. Továbbjutott 02Alice Running with Lions 673 153 49 243 722 396 5. Kiesett 03 Les Gordons Bound to Fall 400 845 — 400 845 6. Kiesett 04 Wiktoria As I Lay Me Down 1. Továbbjutott 05 Axel Schylström När ingen ser 671 044 59 683 730 727 4. Továbbjutott 06 Sara Varga & Juha Mulari Du får inte ändra på mig 219 558 — 219 558 7. Kiesett 07 Loreen Statements 3. Továbbjutott
Második esély forduló A második esély fordulót március 4-én rendezte meg az SVT nyolc előadó részvételével Linköpingben, a Saab Arénában.
Párbaj Előadó Dal Szavazat Eredmény 1 FO&O Gotta Thing About You 970 831 Továbbjutott De Vet Du Road Trip 860 182 Kiesett 2 Axel Schylström När ingen ser 926 610 Kiesett Lisa Ajax I Don’t Give A 932 362 Továbbjutott 3 Boris René Her Kiss 1 061 289 Továbbjutott Dismissed Hearts Align 607 015 Kiesett 4 Anton Hagman Kiss You Goodbye 975 547 Továbbjutott Loreen Statements 889 873 Kiesett
Döntő A döntőt március 11-én rendezte az SVT tizenkét előadó részvételével Stockholmban, a Friends Arénában. A végeredményt a nézők és a nemzetközi, szakmai zsűrik szavazatai alakították ki. Első körben a zsűrik szavaztak az alábbi módon: az első helyezett 12 pontot kapott, a második 10-et, a harmadik 8-at, a negyedik 6-ot, az ötödik 4-et, a hatodik 2-t, a hetedik pedig 1 pontot. Ehhez adódtak hozzá a közönségszavazás pontjai százalékos arányban, és így alakult ki a végső sorrend.
Meghívott előadóként lépett fel Zara Larsson, aki Only You, I Would Like és Ain’t My Fault című dalainak egyvelegét adta elő.
# Előadó Dal Szavazás Helyezés Zsűripontszám Nézőipontszám Összesen 01 Ace Wilder Wild Child 35 32 67 7. 02 Boris René Her Kiss 35 31 66 8. 03 Lisa Ajax I Don’t Give A 16 30 46 9. 04 Robin Bengtsson I Can’t Go On 96 50 146 1. 05 Jon Henrik Fjällgren feat. Aninia En värld full av strider(Eatneme gusnie jeenh dåaroeh) 56 49 105 3. 06 Anton Hagman Kiss You Goodbye 6 37 43 10. 07 Mariette A Million Years 62 37 99 4. 08 FO&O Gotta Thing About You 7 34 41 11. 09 Nano Hold On 76 57 133 2. 10 Wiktoria As I Lay Me Down 29 51 80 6. 11 Benjamin Ingrosso Good Lovin’ 54 33 87 5. 12 Owe Thörnqvist Boogieman Blues 1 32 33 12.
Ponttáblázat jobbra|250px|bélyegkép|Robin Bengtsson, a verseny győztese Dal Zsűri Nézők Σ Szavazatok% Wild Child (Ace Wilder) 6 10 222121 35 920 421 6,8% 32 67 Her Kiss (Boris René)684 24 1 6435 904 646 6,7% 31 66 I Don’t Give A (Lisa Ajax) 121 1 216 847 353 6,2% 30 46 I Can’t Go On (Robin Bengtsson) 124 12 8 8 12 10 1048896 1 435 963 10,6% 50 146 En värld full av strider (Jon Henrik Fjällgren feat. Aninia)10 2 12 8 8221256 1 395 012 10,3% 49105 Kiss You Goodbye (Anton Hagman)21 2 1 6 1 058 232 7,8% 37 43 A Million Years (Mariette) 2 106 8126 12662 1 068 531 7,9% 37 99 Gotta Thing About You (FO&O) 6 1 7 962 987 7,1% 34 41 Hold On (Nano)410 84 12 44101010761 627 84311,9%57 133 As I Lay Me Down (Wiktoria) 6 4 6 84129 1 474 526 10,9% 51 80 Good Lovin’ (Benjamin Ingrosso)86 1011 10 126 54 961 104 7,1% 33 87 Boogieman Blues (Owe Thörnqvist)1 1 910 160 6,7% 32 33 A sorok a fellépés sorrendjében vannak rendezve. A zászlós oszlopokban az adott zsűritől kapott pontszám található meg.
Pontbejelentők – Mateusz Grzesiński – Jan Bors – Anette Lauenborg Waaler – Nicola Caligiore – Gordon Bonello – Tali Eskoli – Edoardo Grassi – Stephanie Werret – Simon Proctor – Iveta Mukucsján – Viktorija Romanova
Visszatérő előadók Előadó Előző év Előző dal Előző eredmény Ace Wilder 2014 Busy Doin' Nothin Döntő (2. hely) 2016 Don't Worry Döntő (3. hely) Boris René 2016 Put Your Love on Me Döntő (10. hely) Charlotte Perrelli 1999Tusen och en natt Döntő (1. hely) 2008 Hero Döntő (1. hely) 2012 The Girl Elődöntő (5. hely) Dina Nah 2015 Make Me (La La La) Döntő (12. hely) Jon Henrik Fjällgren 2015 Jag är fri (Manne Leam Frijje) Döntő (2. hely) Krista Siegfrids 2016 Faller Elődöntő (5. hely) Lisa Ajax 2016 My Heart Wants Me Dead Döntő (7. hely) Loreen 2011 My Heart Is Refusing Me Második esély forduló (5. hely) 2012Euphoria Döntő (1. hely) Mariette 2015 Don’t Stop Believing Döntő (3. hely) Robin Bengtsson 2016 Constellation Prize Döntő (5. hely) Roger Pontare 1994 Stjärnorna Döntő (1. hely) 2000 När vindarna viskar mitt namn Döntő (1. hely) 2006 Silverland Második esély forduló (4. hely) Sara Varga 2011 Spring för livet Döntő (9. hely) Wiktoria 2016 Save Me Döntő (4. hely)
Nézettség Adás Sugárzás Nézettség(fő) Szavazatok(db) Radiohjälpen-segély(korona) Forrás Első elődöntő 2017. február 4. 3 244 000 5 706 113 550 049 Első elődöntő 2017. február 11. 3 094 000 5 395 695 390 542 Harmadik elődöntő 2017. február 18. 3 210 000 5 756 071 557 415 Negyedik elődöntő 2017. február 25. 3 407 000 4 951 648 495 995 Második esély forduló 2017. március 4. 3 097 000 7 223 709 558 116 Döntő 2017. március 11. 3 794 000 13 566 778 3 736 592
Galéria
Jegyzetek
Külső hivatkozások A Melodifestivalen hivatalos oldala
Kategória:Melodifestivalen Kategória:Könnyűzenei televízióműsorok Melodifestivalen Kategória:Svéd zene