Ryan Graham Ledson (Liverpool, 1997. augusztus 19. –) angol utánpótlás válogatott labdarúgó, jelenleg az Oxford United FC középpályása, a 2014-ben U-17-es Európa-bajnok Anglia csapatkapitánya.
Pályafutása Ryan Ledson végigjárta az Everton FC korosztályos csapatait, 2002-2014-ig szerepelt a liverpooli csapat akadémiáján. 2014 augusztus 19-én írta alá első profi szerződését az Everton csapatával, 17. születésnapján. 2014 decemberében az Everton spanyol menedzsere, Roberto Martínez lehetőséget adott az akkor 17 éves Ledsonnak a felnőtt csapatban az FK Krasznodar elleni Európa-liga mérkőzésen. Több lehetőséget nem kapott az első csapatban, ezért 2015 november 20-án a Cambridge United FC csapatához igazolt kölcsönbe, ahol 27 bajnoki, és egy FA-Kupa mérkőzésen kapott lehetőséget, gólt azonban nem szerzett. 2016 augusztus 25-én 3 éves szerződést kötött az Oxford United csapatával, az átigazolási összeget nem hozták nyilvánosságra. Az Oxford United csapatánál hamar beilleszkedett a fiatal középpályás, és a nagy rivális Swindon Town FC ellen debütált a csapatban 2016. szeptember 10-én. Szeptemberben megsérült a jobb térde, ezért meg kellett operálni, és 6 hetet kihagyott. November 5-én tért vissza egy Merstham elleni FA-Kupa mérkőzésen. 2017. január 21-én a Rochdale AFC otthonában 4-0-ra nyert Ryan Ledson csapata, az Oxford United FC, a mérkőzés nagyon különleges volt a fiatal középpályás számára, hiszen a találkozó 73. percében megszerezte pályafutása első felnőtt gólját. Egy héttel később, január 28-án a Newcastle United FC ellen 3-0-ra nyertek az FA Kupa 4. fordulójában, és továbbjutottak a következő körbe.
Válogatott Ryan Ledson végigjárt minden angol korosztályos válogatottat: az U16-os csapatot szolgálta a 2012-2013-as , az U17-es csapatot a 2013-2014-es szezonban. A 2014-es U-17-es Európa-bajnokságon aranyérmet nyert csapatával. A Hollandia elleni fináléban a büntetők döntöttek, az első angol büntetőt ő értékesítette. Bekerült a torna álomcsapatába is. Később szerepelt az U18-as, az U19-es, és az U20-as csapatban is, többször csapatkapitányként. 2012 és 2016 között Ledson összesen 37 mérkőzésen szerepelt a különböző utánpótlás-válogatottakban, és 4 gólt is szerzett.
Statisztika 2016. szeptember 26.-án frissítve
KlubSzezonBajnokságFA-kupaLigakupaNemzetközi kupaEgyébÖsszesenBajnokságPályára lépésGólokPályára lépésGólokPályára lépésGólokPályára lépésGólokPályára lépésGólokPályára lépésGólokEverton2014–15Premier League0000001000002015–16Premier League000000000000Összesen000000100010Cambridge United2015–16League Two27010000000280Összesen27010000000280Oxford United2016–17League One902000000010Összesen900000000010Karrier összes36010001000300
Sikerei, díjai Anglia U17 U17-es Európa-bajnok (1): 2014 U19-es Eb bronzérmes:2016
Egyéni 2014-es U17-es Európa-bajnokság A torna All Star csapatának tagja
Hivatkozások Ledson profilja a Soccerbase-on Ryan Ledson válogatott statisztikái a thefa.com oldalon Ledson profilja az Oxford United oldalán
Jegyzetek
Források
Kategória:1997-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Angol labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Az Everton labdarúgói Kategória:A Cambridge United labdarúgói Kategória:Az Oxford United labdarúgói