A Fune o amu (magyar címe nincs, a 舟を編む alakban írt japán cím jelentése: csónakot szerkeszteni) egy 2013-ban bemutatott japán film Isii Júja rendezésében. A film egy nagy értelmező szótár szerkesztői csapatának életéről és munkájáról szól.
A mű többet is elnyert a Japán Filmakadémia díjai közül, győzött például a legjobb film kategóriában is.
Cselekmény
A történet 1995-ben kezdődik, amikor egy szótárszerkesztő csapat elhatározza, hogy egy új, egyedülálló értelmező szótárat fognak készíteni Daitokai (大渡海), azaz „nagy tengeri átkelés” címmel, amely „csónakként segíti majd a szavak tengerén való utazást”. Különlegessége abban állna, hogy a legújabb keletkezésű szakmai és szlengszavakat is tartalmazná. A néhány fős szerkesztőség legjobb dolgozója, Araki azonban felesége betegsége miatt elhagyja őket, ezért lázas keresésbe kezdenek, de tudják, hogy Araki szinte pótolhatatlan lesz. Végül rátalálnak egy Madzsime nevű fiatalemberre, aki igazi könyvmoly, ráadásul nyelvészetből szerzett diplomája is van. Eleinte azonban nem mindannyian bíznak benne, mert furcsa személyiség: nehezen kommunikál és érzelmeit sem tudja megfelelően kifejezni. De amikor belekezdenek a nagy munkába, kiderül, hogy ezt a látszólag unalmas, de nehéz tevékenységet egyre nagyobb lelkesedéssel csinálja. Szerkesztési módszereik kissé elavultak: számítógépek helyett mindent papíralapon végeznek, így rengeteg időbe telik, mire több tízezernyi szót feldolgoznak és összehasonlítanak más szótárakkal.
Madzsime egy Take nevű, idősödő asszony nagy házában lakik egyedül (illetve Tora („Tigris”) nevű macskájával), ám egyik nap váratlanul összetalálkozik a házban egy lánnyal, Kagujával, akiről kiderül, hogy Take unokája, és szakács végzettsége van. Madzsime szinte első látásra szerelembe esik, de most sem tudja kifejezni érzéseit a lánynak, ezért munkatársai javaslatára levélben fogalmazza meg gondolatait. Azonban ezt a levelet valamiért ecsetet használva, középkori stílusú betűkkel írja meg, amit a lány nem is tud elolvasni. Egyik este ismét találkoznak otthon, és a lány kérdőre vonja Madzsimét, hogy miért így írt, miért hozta őt kellemetlen helyzetbe azzal, hogy meg kellett mutatnia egy tanárának a levelet, hogy olvassa el neki. Felszólítja Madzsimét, hogy most mondja ki szavakkal is, amit leírt, de a fiú zavarba jön, és csak nagy nehezen tudja kimondani, hogy „szeretlek”.
Hamarosan a film 2008-ra ugrik, amikor a Daitokai még mindig nem készült el, bár már számítógépeket is alkalmaznak a munkához. Új munkatárs is érkezik, sőt, az idős Araki is visszatér, Madzsiméből pedig (akinek szemmel láthatóan fejlődött a kommunikációs képessége az eltelt évek alatt) egyfajta vezető szerkesztő vált. Ahogy közeledik a szótár befejezése, egyre nagyobb az izgalom, azonban tudják, hogy az egész munka ötszöri átellenőrzése még sokáig eltarthat. Így is lesz: csak 2009-ben tűzik ki a megjelenés végleges időpontját, 2010 tavaszát. Egyre több és több ember dolgozik, hogy időben elkészüljenek mindennel, és amikor észreveszik, hogy egy korábban bekerült szó valahogyan kimaradt a legújabb változatból, úgy döntenek, hogy éjt nappallá téve átnézik az összes eddigi szót, hogy nincs-e még, ami kimaradt, hiszen ők tökéletes munkát akarnak kiadni kezeik közül. Mindenki bent alszik és eszik az irodában, még tisztálkodásra sincs nagyon idejük, de végül elkészülnek a feladattal. Amikor kiderül, hogy Macumoto, a csapat idős főnöke rákban szenved, és kevés ideje van hátra, még jobban megpróbálják siettetni a munkát, de elkésnek: mire a szótár kiadásra kész állapotba kerül, a főnök már meghalt. A kiadás alkalmából tartott ünnepségen róla is megemlékeznek.
Szereplők Macuda Rjúhei ... Madzsime Mijazaki Aoi ... Kaguja Odagiri Dzsó ... Nisioka Kobajasi Kaoru ... Araki Kató Gó ... Macumoto Kuroki Haru ... Kisibe Midori Vatanabe Miszako ... Take Ikevaki Csizuru ... Remi Curumi Singo ... Murakosi, az igazgató Iszajama Hiroko ... Szaszaki
Díjak és jelölések 2014A japán filmakadémia díjaLegjobb filmElnyerte2014A japán filmakadémia díjaLegjobb rendezőIsii JújaElnyerte2014A japán filmakadémia díjaLegjobb férfi színészMacuda RjúheiElnyerte2014A japán filmakadémia díjaLegjobb forgatókönyvVatanabe KenszakuElnyerte2014A japán filmakadémia díjaLegjobb hangKató HirokazuElnyerte2014A japán filmakadémia díjaLegjobb szerkesztésFusima SinicsiElnyerte2014A japán filmakadémia díjaLegjobb színésznőMijazaki AoiJelölés2014A japán filmakadémia díjaLegjobb férfi mellékszereplőOdagiri DzsóJelölés2014A japán filmakadémia díjaLegjobb zeneVatanabe TakasiJelölés2014A japán filmakadémia díjaLegjobb operatőrFudzsiszava DzsunicsiJelölés2014A japán filmakadémia díjaLegjobb világításJelölés2014A japán filmakadémia díjaLegjobb művészeti rendezésHarada MicuoJelölés2013Ázsiai–csendes-óceáni FilmfesztiválLegjobb férfi mellékszereplőOdagiri DzsóJelölés2014Ázsiai FilmdíjLegjobb filmJelölés2014Ázsiai FilmdíjLegjobb férfi mellékszereplőOdagiri DzsóJelölés2014Ázsiai FilmdíjLegjobb forgatókönyvVatanabe KenszakuJelölés2013Hócsi-filmdíjLegjobb filmElnyerte2013Hócsi-filmdíjLegjobb férfi színészMacuda RjúheiElnyerte2013Hócsi-filmdíjLegjobb női mellékszereplőIkevaki CsizuruElnyerte2013Hongkongi Nemzetközi FilmfesztiválSIGNIS-díjIsii JújaJelölés2013Jokohamai FilmfesztiválLegjobb új tehetségKuroki HaruElnyerte2013Jokohamai FilmfesztiválLegjobb film2. hely2013Kék Szalag-díjLegjobb filmJelölés2013Kék Szalag-díjLegjobb rendezőIsii JújaJelölés2014Kinema Dzsunpó-díjLegjobb férfi színészMacuda RjúheiElnyerte2014Kinema Dzsunpó-díjLegjobb új színésznőKuroki HaruElnyerte2014Kinema Dzsunpó-díjLegjobb rendezőIsii JújaElnyerte2014Kinema Dzsunpó-díjLegjobb film2. hely2013Nikkan Szupócu-filmdíjLegjobb filmElnyerte2013Nikkan Szupócu-filmdíjLegjobb férfi színészMacuda RjúheiElnyerte2013Nikkan Szupócu-filmdíjLegjobb új tehetségKuroki HaruElnyerte
Források A film IMDb-oldala
Kategória:Japán filmdrámák Kategória:2013 filmjei