A 74. Golden Globe-gálára 2017. január 8-án, vasárnap került sor. A 2016-ban mozikba, vagy képernyőkre került amerikai filmeket, illetve televíziós sorozatokat díjazó rendezvényt a kaliforniai Beverly Hillsben, a Beverly Hilton Hotelben tartották meg, a Hollywoodi Külföldi Tudósítók Szövetsége és a Dick Clark Productions szervezésében. A díjátadó házigazdája Jimmy Fallon színész, műsorvezető volt.

A jelöltek listáját 2016. december 12-én hozták nyilvánosságra; az erről szóló bejelentést Don Cheadle, Laura Dern és Anna Kendrick tette meg. A legtöbb jelölést mozifilmek esetében a Kaliforniai álom (hét), a Holdfény (hat), valamint a Florence – A tökéletlen hang és a Oroszlán (négy-négy) kapta, míg a televíziós alkotások közül az American Crime Story: Az O. J. Simpson-ügy öt, a Éjszakai szolgálat pedig négy jelölést kapott.

A fiatal filmrendező, Damien Chazelle romantikus zenés vígjátéka, a Kaliforniai álom „tarolt” a versenyben, rekord számú (hét) jelölést kapott, és mindegyiket meg is nyerte, köztük a „nagy ötöst”, a legjobb film, legjobb színész és színésznő, legjobb rendező és a legjobb forgatókönyv díját. A Golden Globe-gálák történetében eddig ez csupán hét filmnek sikerült.

Mellette egyetlen alkotás tudott csak egynél több díjat kiérdemelni, Paul Verhoeven francia-német-belga koprodukcióban készített Áldozat? című pszicho-thrillerje, amely a legjobb idegen nyelvű film lett, és amelynek női főszereplője, Isabelle Huppert átvehette a legjobb drámai színésznőnek járó szobrocskát.

A televíziós alkotások közül az előző évi nyertesekből egyik sem tudott duplázni. A legjobb drámai sorozat díját II. Erzsébet brit királynő uralkodásának korai időszakáról készített, 2016 novemberében The Crown címmel bemutatott új tévésorozat, míg a legjobb vígjátékét az Atlanta kapta.

„A szórakoztatás világához történt kiemelkedő hozzájárulásáért, illetve eddigi életművéért” a háromszoros Oscar- és nyolcszoros Golden Globe-díjas Meryl Streep vehette át a Cecil B. DeMille-életműdíjat.

A rendezvény alkalmat adott arra, hogy megemlékezzenek az előző díjátadó óta elhunyt filmes hírességekre, köztük az 1958-ban különdíjjal jutalmazott „legelbűvölőbb színésznőre”, Gábor Zsazsára.

Jelölések és díjak Filmek A nyertesek a táblázat első sorában, félkövérrel vannak jelölve. Legjobb filmes díjakLegjobb filmdrámaLegjobb vígjáték vagy zenés film Holdfény A fegyvertelen katona A régi város A préri urai Oroszlán Kaliforniai álom Huszadik századi nők Deadpool Florence – A tökéletlen hang Sing StreetLegjobb filmes alakítások (filmdráma)SzínészSzínésznő Casey Affleck – A régi város Joel Edgerton – Loving Andrew Garfield – A fegyvertelen katona Viggo Mortensen – Captain Fantastic Denzel Washington – Kerítések Isabelle Huppert – Áldozat? Amy Adams – Érkezés Jessica Chastain – Miss Sloane Ruth Negga – Loving Natalie Portman – JackieLegjobb filmes alakítások (vígjáték vagy zenés film)SzínészSzínésznő Ryan Gosling – Kaliforniai álom Colin Farrell – A homár Hugh Grant – Florence – A tökéletlen hang Jonah Hill – Haverok fegyverben Ryan Reynolds – Deadpool Emma Stone – Kaliforniai álom Annette Bening – Huszadik századi nők Lily Collins – Kivétel és szabály Hailee Steinfeld – Egy magányos tinédzser Meryl Streep – Florence – A tökéletlen hangLegjobb mellékszereplők (filmdráma, vígjáték vagy zenés film)SzínészSzínésznő Aaron Taylor-Johnson – Éjszakai ragadozók Mahershala Ali – Holdfény Jeff Bridges – A préri urai Simon Helberg – Florence – A tökéletlen hang Dev Patel – Oroszlán Viola Davis – Kerítések Naomie Harris – Holdfény Nicole Kidman – Oroszlán Octavia Spencer – A számolás joga Michelle Williams – A régi városEgyébLegjobb rendezőLegjobb forgatókönyv Damien Chazelle – Kaliforniai álom Tom Ford – Éjszakai ragadozók Mel Gibson - A fegyvertelen katona Barry Jenkins – Holdfény Kenneth Lonergan – A régi város Damien Chazelle – Kaliforniai álom Tom Ford – Éjszakai ragadozók Barry Jenkins – Holdfény Kenneth Lonergan – A régi város Taylor Sheridan – A préri uraiLegjobb eredeti filmzeneLegjobb eredeti filmbetétdal Justin Hurwitz – Kaliforniai álom Nicholas Britell – Holdfény Jóhann Jóhannsson – Érkezés Dustin O'Halloran & Hauschka – Oroszlán Hans Zimmer, Pharrell Williams & Benjamin Wallfisch – A számolás joga "City of Stars" (Justin Hurwitz, Pasek & Paul) – Kaliforniai álom "Can't Stop the Feeling!" (Max Martin, Shellback & Justin Timberlake) – Trollok "Faith" (Ryan Tedder, Stevie Wonder & Francis Farewell Starlite) – Énekelj! "Gold" (Stephen Gaghan, Danger Mouse, Daniel Pemberton & Iggy Pop) – Arany "How Far I'll Go" (Lin-Manuel Miranda) – VaianaLegjobb animációs filmLegjobb idegen nyelvű film Zootropolis – Állati nagy balhé Életem Cukkiniként Énekelj! Kubo és a varázshúrok Vaiana Áldozat? (Franciaország) Az ügyfél (Irán/Franciaország) Divines (Franciaország) Neruda (Chile) Toni Erdmann (Németország/Ausztria)

Televíziós alkotások A nyertesek a táblázat első sorában, félkövérrel vannak jelölve. Az előző évben nyertes televíziós sorozatokra a „ ♕ ” jel emlékeztet.

Legjobb televíziós sorozatokFilmdrámaVígjáték vagy zenés film The Crown Stranger Things Rólunk szól Trónok harca Westworld Atlanta Feketék fehéren Mozart in the Jungle ♕ Transparent Az alelnökMinisorozat vagy tévéfilm American Crime Story: Az O. J. Simpson-ügy American Crime Az öltöztető Éjszakai szolgálat Aznap éjjelLegjobb alakítás televíziós sorozatban (filmdráma)SzínészSzínésznő Billy Bob Thornton – Goliath Rami Malek – Mr. Robot Bob Odenkirk – Better Call Saul Matthew Rhys – Amerikaiak Liev Schreiber – Ray Donovan Claire Foy – The Crown Caitríona Balfe – Outlander – Az idegen Keri Russell – The Amerikaiak Winona Ryder – Stranger Things Evan Rachel Wood – WestworldLegjobb alakítás televíziós sorozatban (vígjáték vagy zenés film)SzínészSzínésznő Donald Glover – Atlanta Anthony Anderson – Feketék fehéren Gael García Bernal – Mozart in the Jungle ♕ Nick Nolte – Graves Jeffrey Tambor – Transparent Tracee Ellis Ross – Feketék fehéren Rachel Bloom – Crazy Ex-Girlfriend ♕ Julia Louis-Dreyfus – Az alelnök Sarah Jessica Parker – Válás Issa Rae – Bizonytalan Gina Rodriguez – Jane the VirginLegjobb alakítás minisorozatban vagy tévéfilmbenSzínészSzínésznő Tom Hiddleston – Éjszakai szolgálat Riz Ahmed – Aznap éjjel Bryan Cranston – A végsőkig John Turturro – Aznap éjjel Courtney B. Vance – American Crime Story: Az O. J. Simpson-ügy Sarah Paulson – American Crime Story: Az O. J. Simpson-ügy Felicity Huffman – American Crime Riley Keough – Barátnő rendelésre Charlotte Rampling – London Spy Kerry Washington – BizonyosságLegjobb mellékszereplő (sorozat, minisorozat vagy tévéfilm)Mellékszereplő színészMellékszereplő színésznő Hugh Laurie – Éjszakai szolgálat Sterling K. Brown – American Crime Story: Az O. J. Simpson-ügy John Lithgow – The Crown Christian Slater – Mr. Robot ♕ John Travolta – American Crime Story: Az O. J. Simpson-ügy Olivia Colman – Éjszakai szolgálat Lena Headey – Trónok harca Chrissy Metz – Rólunk szól Mandy Moore – Rólunk szól Thandiwe Newton – Westworld

Különdíjak Cecil B. DeMille-életműdíj Meryl Streep

Miss Golden Globe Sophia, Sistine és Scarlet Stallone

Többszörös jelölések és elismerések

Mozifilmek Jelölés Díj Cím 7 7 Kaliforniai álom 6 1 Holdfény 5 1 A régi város 4 0 Florence – A tökéletlen hang 4 0 Oroszlán 3 0 A fegyvertelen katona 3 0 A préri urai 3 1 Éjszakai ragadozók 2 2 Áldozat? 2 1 Kerítések 2 0 Huszadik századi nők 2 0 A számolás joga 2 0 Deadpool 2 0 Énekelj! 2 0 Érkezés 2 0 Loving 2 0 VaianaTelevíziós filmek Jelölés Díj Cím 5 2 American Crime Story: Az O. J. Simpson-ügy 4 3 Éjszakai szolgálat 3 2 The Crown 3 0 Aznap éjjel 3 1 Feketék fehéren 3 0 Rólunk szól 3 0 Westworld 2 2 Atlanta 2 0 American Crime 2 0 Amerikaiak 2 0 Az alelnök 2 0 Mozart in the Jungle 2 0 Mr. Robot 2 0 Stranger Things 2 0 Transparent 2 0 Trónok harca

'''Személyek Jelölés Díj Név 2 2 Damien Chazelle 2 2 Justin Hurwitz 2 0 Tom Ford 2 0 Barry Jenkins 2 0 Kenneth Lonergan

Díjátadó személyek A Hollywoodi Külföldi Tudósítók Szövetsége a következő személyeket kérte fel a díjak átadására:

Jegyzetek

Források

További információk

Golden Globes.org

Kapcsolódó szócikkek Amerikai filmművészet 2016 a filmművészetben 89. Oscar-gála 70. BAFTA-gála 37. Arany Málna-gála

074 Goldenglobe