Oláh Zoltán (Téglás, 1890. december 11.Téglási ref. egyházközség, 1890. évi keresztelések, 94. folyószám. – Budapest, 1958. október 3.)Halálesete bejegyezve a Bp. III. ker. állami halotti akv. 400/1958. folyószáma alatt. színész.
Családja Édesapja Oláh Gyula községi főjegyző volt, édesanyja Sáfrány Ilona. Nagyapja Oláh Károly ügyvéd, 1849-ben nemzetőr főhadnagy, később a Debrecen című lap megalapítója és a budapesti Egyetértés című lap főszerkesztője és tulajdonosa, nagybátyja Oláh Károly városi tanácsos.
Életútja Családja eredetileg papnak szánta, de korán árván maradt, ezért nem tudta középiskoláit befejezni. Elhatározta hogy színész lesz. 1909-ben elvégezte az Országos Színészegyesület színiiskoláját, majd Zilahy Gyula, akkor a debreceni színház igazgatója, sikeres vendégszereplése után leszerződtette lírai szerelmesnek. Kezdő színészként legnagyobb sikerei William Shakespeare Rómeó és Júliájában, Friedrich Schiller Haramiákjában, Shakespeare A velencei kalmárjában, Henry Bataille Szerelem gyermeke című darabjában és Tóth Kálmán A király házasodik című színművében voltak. Vidéken csak négy évet töltött, 1911–12-ben Szabados László stagione-társulatában lépett fel, 1912–13-ban pedig Szabó Ferenc társulatában szerepelt Nyitrán és Besztercebányán. 1913-ban Tóth Imre, az akkori Nemzeti Színház igazgatója és Ivánfi Jenő főrendező megnézték legjobb szerepében, a Rómeóban és azonnal le is szerződtették szeptember 15-től.Színházi Élet - 1913/31. szám, 19. old. 1923-ig volt az intézmény tagja, majd 1927-ben nyugdíjba ment. Halálát szívkoszorúér-rögösödés okozta 1958-ban.
Felesége Németh Anna Róza volt, akivel Aranyosmaróton kötött házasságot 1911-ben.
Fontosabb szerepei Rómeó (Shakespeare: Rómeó és Júlia) Bellièvre gróf (Schiller: Stuart Mária) Ephraim (Friedrich Hebbel: Judit)
Jegyzetek
Források Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994. Magyar Színművészeti Lexikon. Szerk. Erődi Jenő és Kürthy Emil összegyűjtött anyagának felhasználásával... Schöpflin Aladár. [Bp.], Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete, .
Kategória:Magyar színészek Kategória:1890-ben született személyek Kategória:1958-ban elhunyt személyek