A Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium egy 1922-ben alapított budapesti oktatási intézmény.

Története A trianoni döntés következtében Kassáról Budapestre menekülő orsolyita apácák a budai ferencesek segítségével 1922-ben alapították az Orsolya Rend „Szent Angela” leányiskoláját.

Az iskola épülete először az Áldás u. 1.-ben, 1928-tól pedig a Zivatar utca 2–4.-ben volt. Az épületet a korszak neves templomépítésze, Petrovácz Gyula tervezte. 1948 után az iskolát államosították, azt csak 1994-ben kapták vissza. Az Orsolya Rend ekkor a ferenceseket kérte fel az iskola működtetésére.

A jelenlegi, Ady Endre utcai épületben az 1995/96-os tanév volt az első, akkor 560 tanulóval, 8 évfolyamon, 19 osztállyal. 1998-óta az iskola 12 évfolyamos.

Jegyzetek

Források

Kategória:Budapest általános iskolái Kategória:Budapest középiskolái Kategória:Budapest II. kerületének oktatási intézményei Kategória:Az 1920-as években alapított oktatási intézmények