Marilena Vlădărău, házassága után Perețeanu (Bukarest, 1963. augusztus 16. –) világbajnok román szertornász, edző, nemzetközi sportbíró.

Életpályája A bukaresti Triumf sportklubban kezdett tornázni, Cristina és Ioan Patru irányításával. A román válogatottba kerülve edzői Károlyi Márta és Béla voltak.

Juniorként Az 1978-as junior Európa-bajnokságon felemás korláton és gerendán ezüstérmet szerzett, egyéni összetettben ötödik, ugrásban pedig nyolcadik helyet végzett.

Ugyanazon évben az Ifjúsági Barátság Versenyen a csapattal harmadik, felemás korláton pedig hetedik helyezést ért el.

Felnőttként Nemzetközi eredmények Románia kétoldalú találkozói közül 1978-ban a Nyugat-Németország-Románián negyedik, 1979-ben a Nagy-Britannia-Románián hatodik helyezést ért el egyéni összetettben.

Románia Nemzetközi Bajnokságán egyéni összetettben 1979-ben ötödik, 1980-ban hatodik helyen végzett.

Pályafutása során kétszer vett részt világbajnokságon, először 1978-ban Strasbourg-ban, ahol ezüstérmes lett a csapattal (Nadia Comăneci, Éberle Emília, Teodora Ungureanu, Anca Grigoraş, Marilena Neacşu), másodszor 1979-ben Fort Worth-ban, ahol a csapattal (Nadia Comăneci, Éberle Emília, Melita Rühn, Rodica Dunca) a román válogatott első világbajnoki címét szerezték meg.

Az 1980. évi nyári olimpiai játékokon Moszkvában csupán tartaléktagja volt a válogatottnak.

Visszavonulása után Visszavonulása után 1998-ban férjével, Benone Perețeanuval Angliában voltak edzők.

Nemzetközi sportbíróként számos vetélkedőn bíráskodott.

Jelenleg (2017) férjével együtt a bukaresti Triumf sportklubban vezetőedző, tanítványa volt többek közt Alexandra Marinescu is. Emellett egy bukaresti fitneszteremben aerobikedzőként is tevékenykedik.

Díjak, kitüntetések 1981-ben Kiváló Sportolói címmel tüntették ki.

A Román Torna Szövetség 1978-ban beválasztotta az év tíz legjobb női sportolója közé.

2000-ben a Hűséges Szolgálat Nemzeti Érdemérem III. osztályával tüntették ki.

Jegyzetek

Források

További információk

Kapcsolódó szócikkek Torna-világbajnokok listája

Kategória:Román tornászok Kategória:Román nők Kategória:1963-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Román tornaedzők Kategória:Román világbajnok tornászok Kategória:Bukarestiek