India területéről eddig negyvennégy helyszín került fel a világörökségi listára, hatvankilenc helyszín a javaslati listán várakozik a felvételre. 250px Vörös Erőd Agrában 1983 Kulturális (III) Hivatkozás: 251Körülbelül 2,5 kilométerre északnyugatra fekszik India egyik legismertebb iszlám építészeti emlékétől, a Tádzs Mahaltól. Ez India legfontosabb erődje, leginkább egy fallal körülvett palotavárosként lehetne jellemezni. A nagymogulok innen irányították az országot, és itt őrizték az állami vagyont is. Legkorábban 1080-ban említik a források, 1526-ban került a mogulok kezébe. Két fő részre magán és a nyilvános épületegyüttesre osztották. A nyilvános kihallgatások csarnoka, a Diván-e-Ám egy fehérre vakolt vörös homokkőből épített pavilon három oszlopsorral és hullámdíszítéses boltívekkel. Ettől a csarnoktól a Gyöngy-mecsetig terjedő területen állt a Minár Bazár, az udvari piac. A császári lakosztály építése 1637-ben fejeződött be. Ennek a része a Muszamman Burdzs, a nyolcszögletű torony, ahol az uralkodó a hagyományokat követve minden reggel megmutatta magát alattvalóinak. A Diván-i-Khász, a magánkihallgatások csarnoka a folyóra néz. Fehér márványból készült, falait a már hagyományosnak számító virágokat ábrázoló domborművekkel és féldrágakő berakásokkal, mennyezetét arannyal és ezüsttel borították. A magánlakosztályok az Anguri Bág (Szőlőskert) körül helyezkednek el, a kétszintes épületben a hárem nőtagjai laktak. 250px Adzsantai barlangtemplomok 1983 Kulturális (I)(II)(III)(VI) Védett terület: 8 242 ha, puffer zóna: 78 676 ha, hivatkozás: 242Az adzsantai barlangtemplomokat Indiában, Mahárástra államban, a Vághúra folyó patkó alakú kanyarulatát körbeölelő sziklafalakba vájták az i. e. 2–1. és az i. sz. 5–6. század környékén. A 29 kivájt barlangból 4 buddhista szentélyt (csaitja) és 25 kolostort (vihára) alakítottak ki. A vulkanikus eredetű kőzetbe vájt barlangokat falfestményekkel és szobrokkal díszítették. A klasszikus indiai művészet legkorábbi alkotásai közé tartoznak amelyek jelentős hatást gyakoroltak saját koruk és az utókor művészeire. A falképek nyolc barlangban jó állapotban maradtak fenn. A korábbi alkotások vörös és barna árnyalatú éles körvonalú ábrázolásaikkal a Buddha életének és korábbi megtestesüléseinek jeleneteit mutatják be. A későbbi, realisztikus falképek az udvari és a mindennapi életből ábrázolnak esetenként erotikus jeleneteket is. A tágas barlangok jellegzetességei az impozáns oszlopsorok és falmélyedésben elhelyezett szobrok. A 7. század közepén a térséget elhagyták és a mintegy 100 kilométerre lévő Ellórát kezdték előnyben részesíteni. A barlangok ezután feledésbe merültek, és a műemlékegyüttest csak a 19. század elején fedezték fel újra. 250px Ellórai-barlangok 1983 Kulturális (I)(III)(VI) Hivatkozás: 243A ellórai barlangok Indiában, Mahárástra államban találhatók.Ezek a mesterséges barlangok építészeti hasonlóságot mutatnak a Dekkán-fennsík más barlangjaival, például Adzsantával. Harmincnégy temploma és monostora a buddhizmushoz, a hinduizmushoz és a dzsainizmushoz kötődik. A 6. és 9. század között épültek. Kifejezik azt a toleranciát is ami lehetővé tette, hogy különböző vallású népcsoportok egy helyen alakítsanak ki szentélyeket. Az ellórai szentélyek fő jellegzetessége, hogy nem a sziklába építették, hanem abból vájták ki őket a szobrokkal és a díszítőelemekkel együtt. A bazalt, amiből a templomokat kivésték különösen alkalmas monolitikus alkotások készítésére. A szentélyeket i. sz. 600 és 1000 között alakították ki, a helyszínen körülbelül két kilométer hosszan harmincnégy kolostor illetve templom található. Szerkezetük egységes: előtér, előcsarnok, főcsarnok és egy cella a szent szobor részére. A templomok közül legismertebb a hatalmas Kailásza-templom ami a szent Kailász-hegyet, Siva istenség otthonát jelképezi, valamint a Tíz Avatar barlangja. 250px Tádzs Mahal 1983 Kulturális (I) Hivatkozás: 252A Tádzs Mahal a mogul síremlék-építészet csúcspontja, az iszlám művészet legismertebb alkotása. Sáh Dzsahán emeltette fiatalon elhunyt szeretett felesége, Mumtáz Mahal számára, aki 1631. június 17-én, tizennegyedik gyermeke születésekor halt meg. A síremlék munkálatai már 1631-ben megkezdődtek, és 1647-ben fejeződtek be. Az uralkodót 1666-ban bekövetkezett halála után szintén ide temették, kenotáfiumának elhelyezkedése az épület egyetlen aszimmetrikus eleme. A Tádzs Mahal ihletője Humájun Delhiben emelt síremléke lehetett, amelynek szerkezetét itt kisebb változtatásokkal alkalmazták. A nagy méretű hagymakupolát egy magasabb dobra helyezték, az épület tetején a sarkokban álló pavilonokat a kupolához közelebb vitték, a középső helyiséghez harmonikusabban kapcsolták hozzá a körülvevő nyolcszögletes épületrészeket, és végül négy magas minarettel egészítették ki. Az épület azonban szokatlan módon nem a kert átlóinak metszéspontjában fekszik, hanem a hátsó végében, közvetlenül a Jamuna-folyó partján. Hatalmas tömegét a vele szemben álló kapu ellensúlyozza. Az egész emlékművet és a teraszt, amin fekszik, fényesre csiszolt makranai fehér márvánnyal borították, ami éles ellentétben áll a kétoldalt emelt vörös homokkőből készült melléképületekkel.A központi helyiség belsejét féldrágakőből készült virágokat ábrázoló márványberakás díszíti. A rekesztőfalon belül Mumtáz Mahal és Sáh Dzsahán kenotáfiuma látható, a tényleges sírokat az alagsorban alakították ki. 250px Konáraki naptemplom 1984 Kulturális (I)(III)(VI) Védett terület: 10,62 ha, hivatkozás: 246A Konáraki naptemplomot, vagy más néven Szúrja-templomot a Ganga-dinasztiából származó I. Naraszimha Déva király építtette 1238 és 1264 között Indiában, az Orisza állambeli Bhuvanesvartól 60 kilométerre, a tengerparton. A hetvenöt méter magas templom az egyik legkorábbi és legfontosabb brahma szentély egész Ázsiában. Az épületet nem sokkal elkészülte után ismeretlen ok miatt elhagyták. A király Szúrja hindu napistennek szentelte a Fekete pagodaként is ismertté vált templomkomplexumot. A főtemplom tizenkét pár keréken gördülő, hét ló vontatta szimbolikus szekeret formáz, melyet Szúrja hajt, falait a templom alapját és a kerekeket aprólékos kőfaragványok borítják. A huszonnégy keréken a naphoz és a hónapokhoz köthető szimbólumok ismerhetők fel. A gondosan tájolt templomot úgy alakították ki, hogy a Nap első sugarai a főbejáratot érik. Az épületegyüttes állapota romos, a 17. század óta már nem tölt be szakrális funkciót sem. 250px Mahábalipuram templomegyüttese 1984 Kulturális (I)(II)(III)(VI) Hivatkozás: 249 Mahábalipuram templomegyüttese Dél-India egyik legjelentősebb régészeti lelőhelye, különleges dravida építészeti emlékekkel. A Pállava-dinasztia idejéből származó 7-8. századi nem épített, hanem kőből kifaragott templomok és szobrok változatos formájúak. Vannak köztük harci szekér formájú templomok, sziklaszentélyek, domborművek, lépcsős-tornyos templomok és esetenként több emelet magas rathák. A rathák gyakorlatilag kőből kivájt monumentális szobroknak tekinthetők, egyikük a későbbi dravida templomépítészet előképe lett, míg a Shore-templom a dravida építészet csúcspontjának tekinthető. A templomegyüttest gazdag szobordíszítéssel egészítették ki, alkotói esetenként a sziklák természetes hasadékait is felhasználták kompozícióikhoz. Legismertebb díszítőeleme „A Gangesz leszállása” néven ismert nagyméretű féldombormű. A Csennaitól (korábban Madrasz) délre, közvetlenül az óceánparton álló templomokra állandó veszélyt jelent a tengervíz és a szél erodáló hatása, így egyes domborművek állapota az évszázadok alatt annyira leromlott, hogy alig kivehetővé vált. 250px Kaziranga Nemzeti Park 1985Természeti (IX)(X) Védett terület: 42 996 ha, hivatkozás: 337Kaziranga Nemzeti Park Asszám államban, a Brahmaputra folyó déli partján található, 1985-ben került fel a világörökség listájára. A területet 1908-ban nyilvánították rezervátummá, 1950-ben vadvédelmi területté majd 1974-ben alapították meg a nemzeti parkot. Jellegzetes tájelemei a sűrű erdők, a patakokkal, kisebb tavakkal tagolt füves területek. Ez a régió egyik utolsó érintetlen területe, az itt élő növények és állatok életkörülményei szorosan összefüggnek a folyó vízállásával, ami monszun idején elönti a park kétharmadát. A halban gazdag vízzel borított térség a madarak kedvelt táplálékforrása. Itt található a legtöbb indiai orrszarvú és sok más emlős- és madárfajnak ad otthont. Jelentős az ázsiai elefántok, tigrisek, leopárdok, ajakos medvék, gibbonok, vaddisznók és madarak egyedszáma, valamint vidrák, langur majmok, pelikánok, gólyák, rétisasok, fácánok, szarvascsőrű madarak, tigrispitonok, kobrák, indiai muntyákszarvasok élőhelye is. A fűvel benőtt mocsarakat és lápokat kedvelő indiai orrszarvúk számát ezerötszáz körülire becsülik. 250px Keoladeo Nemzeti Park 1985 Természeti (X) Védett terület: 2 873 ha, hivatkozás: 340 A Keoladeo Nemzeti Park India Rádzsasztán államában, Agrától 50 km-re nyugatra található. A közel 28,5 km2-es terület, kedvező természeti adottságainak köszönhetően, a vízi és vándormadarak gazdag populációjával büszkélkedhet. A Gangesz-alföldön elterülő rezervátum egykor a bharatpuri maharadzsák kedvelt kacsa-vadász területe volt. Az 1850-es években csatornák, zsilipek, gátak rendszerével egy mesterséges sík lápvidéket hoztak létre az egyébként száraz területen. A park kis mérete ellenére 120 faj, köztük sok veszélyeztetett állat élőhelye. Monszun idején az itt élő állatokhoz 240 költöző madárfaj egyedei is csatlakoznak. Nagyragadozók nem élnek a területen, csak kistestűek és főemlősök. Legjellegzetesebb állatai a madarak, köztük a világ legnagyobb gémpopulációjával és költöző madarakkal. A rezervátum kócsagok, gólyák, kormoránok vándorkacsák tömegeinek nyújt fészkelőhelyet. Ikonikus állata volt a súlyosan veszélyeztetett hódaru, ami a kipusztulás szélére került. A halevő madarak a monszun idején idesodródott halivadékok millióival táplálkoznak, az itt élő ragadozó madarak közül halászsast, vándorsólymot és más sasféléket figyeltek meg. 250px Manasz Vadvédelmi Terület 1985 Természeti (VII)(IX)(X) Védett terület: 39 100 ha, hivatkozás: 338A Manasz Vadvédelmi Terület Asszám állam északkeleti részén található. Területe meghaladja a 39 000 hektárt. Számos veszélyeztetett fajnak ad otthont, többek között tigris , törpedisznó , ködfoltos párduc , ajakos medve , indiai orrszarvú , vízibivaly , indiai elefánt, aranylangur és bengáli florikán élőhelye. A bhutáni határ közelében lévő védett terület a bhutáni Királyi Manasz Nemzeti parkkal határos. Már 1928-ban vadvédelmi területté nyilvánították, de az 1990-es években így is súlyos károkat szenvedett, főleg orrszarvú-, bengáli tigris és elefánt állománya. A Himalája lábánál fekszik, felszíne hordalékos, füves területekből, szavannákból, trópusi erdőkből és jelentős vadvizekből áll. Az ország védett övezetei közül itt a leggazdagabb a vadvilág, többek között egy tigrisrezervátum központja is. Jelentős madárállománya is, a több mint 450 azonosított faj között megtalálható a bengáli túzok, szarvascsőrűmadár-félék, a foltoscsőrű gödény és az indiai marabu.