Farády István (Százhalombatta, 1951. január 28. – Budapest, 2004. december 26.) magyar színművész.

Életpálya Amatőrként a Zsolnay Gábor vezette Belvárosi Irodalmi Színpadon kezdte pályáját, itt többek között Borbás Gabi, Zsolnai Júlia, Trokán Péter voltak színjátszó társai. Első próbálkozásra sikerült a felvételije a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol Vámos László osztályába került. 1973-ban diplomázott és a kecskeméti Katona József Színház tagja lett. Alkatának köszönhetően és nagyszerű orgánumát kihasználva, pályája elején a rendezők főként hősszerepeket osztottak rá. Ebből az időszakból kiemelkedő alakítást nyújtott a Don Carlos címszerepében. Itt Kecskeméten dolgozott először Ruszt József rendezővel, aki később is pályáját meghatározó fontos személy volt életében, akit mesterének tartott. 1978-tól 1982-ig a Népszínház–Várszínház, 1982–85-ben a Nemzeti Színház művésze volt. 1987-ig a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban szerepelt. 1987–1991 között a debreceni Csokonai Színházban játszott. 1991-től szabadfoglalkozású színművész volt. A Jordán Tamás vezette Merlin Színházban, a Petra von Kant keserű könnyei című előadás díszlettervezőjeként is megismerhették a nézők. A televízió is gyakran foglalkoztatta. Itt az egyik legfontosabb munkája a Színészmúzeum című sorozat volt, ahol műsorvezetőként olyan ismert művészekkel beszélgetett, mint Feleki Kamill, Gobbi Hilda, Rajz János, Makay Margit, Dajka Margit, Greguss Zoltán, Kőmíves Sándor. Fiatalon, 53 évesen 2004-ben, karácsony másnapján tüdőrákban hunyt el. Jellegzetes, bársonyos, fátyolos hangját számos szinkronszerep, rádiójáték őrzi. Magánéletében Falvay Klára színművész volt a társa.

Fontosabb színházi szerepei William Shakespeare: Troilus és Cressida... Troilus Shakespeare: Pericles... Pericles Shakespeare: A vihar... Ariel Shakespeare: Amit akartok, avagy vízkereszt... Sebastian, fiatal nemes, Viola bátyja Christopher Marlowe: Doktor Faustus... Gonosz angyal, Bruno, Sándor Friedrich Schiller: Don Carlos... Don Carlos Henrik Ibsen: Kísértetek... Oswald Karel Čapek: A végzetes szerelem játéka... Gilles Iszaak Emmanuilovics Babel: Húsvét... Apolek úr Hubay Miklós: Freud, az álomfejtő álma... A királyfi George Bernard Shaw: Tanner John házassága... Octavius Joseph Kesselring: Arzén és levendula... Mortimer Anton Pavlovics Csehov: Három nővér... Tuzenbach Jókai Mór- Földes Mihály: A kőszívű ember fiai... Palwitz Ottó Teleki László: Kegyenc... III. Valentinianus Bródy Sándor: A tanítónő... Káplán Gotthold Ephraim Lessing: Bölcs Náthán... Egy dervis Barrie Stavis: A szivárványszínű köntös... József Zalán Tibor: Azután megdöglünk... Il, akinek ezüst dominója van Csurka István: Ki lesz a bálanya?... Fény Václav Havel: Vernisszázs... Michal Molière: Tartuffe... Tartuffe Odze György: Lordok háza... Rehus Ferenc Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A revizor... Luka Lukics Hlopov Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij: Hozomány nélküli menyasszony... A gróf Csiky Gergely: A nagymama... Szerémy gróf Arthur Miller: A világ teremtése... Ádám Tamási Áron: Ördögölő Józsiás... Józsiás Mihail Alekszandrovics Solohov – Ruszt József: Csendes Don... Narrátor Molnár Ferenc: Olympia... Albert gróf Mihail Afanaszjevics Bulgakov: Álszentek összeesküvése... Moirron

Fontosabb szinkronszerepei Győzni Indianapolisban (Winning) (1969) A jelölt (The Candidate) (1972) Kojak és a Marcus - Nelson gyilkosságok (The Marcus-Nelson Murders (1973) Gyilkos a tetőn (Mannen på taket)(1976) Starsky és Hutch (S&H) (1975-76) (MTV-szinkron) A karatézó Kobra visszatér (Ikare doku hebi - Moku geki sha wo kese)(1976) A következő áldozat (The Next Victim) (1976) Szolgák és más urak (Diener und andere Herren)(1978) Iskolajáték (School Play) (1979) Dutyi dili (Stir Crazy) (1980) Tű a szénakazalban (Eye of the Needle) (1981)

Filmek, tv Prés (1971) Pirx kalandjai (tévésorozat, 1973) A hosszú előszoba (1973) ...és a holtak újra énekelnek (1973) A szerelem bolondjai (1976) Katonák (1977) Tengerre néző cellák (1978) Mire a levelek lehullanak (1978) Rettegés és nyomorúság a Harmadik Birodalomban (1980) A különc (1980) Mondja, struccné! (1981) Liszt Ferenc (tévésorozat) (1982) Nyom nélkül (1982) Shakespeare: Vihar – rendező: Vámos László (1984) Kémeri (sorozat) (1985) Fehér kócsagok (1990) Levelek a háborúból Színészmúzeum (sorozat) Havannai kihallgatás Veszélyes övezet

Díszlettervezés Rainer Werner Fassbinder: Petra von Kant keserű könnyei (Merlin Színház)

Jegyzetek

Források Új Kortárs Magyar Színész Lexikon, Magazin Holding Kft. 1999. Magyar színházművészeti lexikon

További információk Színházi Adattár

Kategória:Magyar színészek Kategória:1951-ben született személyek Kategória:2004-ben elhunyt személyek Kategória:Százhalombattaiak Kategória:Magyar szinkronszínészek