Salvador Vilar Braamcamp Sobral röviden Salvador Sobral (Lisszabon, 1989. december 28. –) portugál énekes, a 2017-es Eurovíziós Dalfesztivál győztese. Amar pelos dois című dalával ő képviselte Portugáliát a 2017-es Eurovíziós Dalfesztiválon, Kijevben. Az elődöntőben 370 ponttal, míg a döntőben 758 ponttal végzett az első helyen.

Életpályája Tíz évesen részt vett egy televíziós műsorban, a Bravo Bravíssimóban, húsz évesen pedig az Ídolos tíz döntőse között volt. 2016. augusztus 2-án Salvador kiadta debütáló kislemezét, az Excuse Me-t, és ugyanezen a napon azonos című debütáló albumát is. A lemez tizedik lett a portugál albumeladási listán. 2017-ben részt vett a Festival da Cançãón, Amar pelos dois című dalával, melyet meg is nyert így ő képviselhette Portugáliát az Eurovíziós Dalfesztiválon. 220px|right Salvador egészségügyi problémákra hivatkozva szünetet tartott karrierjében. 2017 decemberében sikeres szívátültetésen esett át. Állapotjavulásának köszönhetően visszatért a zenei életbe, így a lisszaboni rendezésű Eurovíziós Dalfesztiválon, 2018-ban, is fellépett vendégelőadóként.

Jegyzetek

További információk Előző Jamala (2016) Az Eurovíziós Dalfesztivál győztese2017(Az Amar pelos dois című dallal) Következő Netta (2018)

Kategória:Az Eurovíziós Dalfesztivál résztvevői Kategória:1989-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Portugál énekesek