Boross Géza, Boros (Rákospalota, 1908. április 30. – Budapest, 1971. június 10.) festőművész, főiskolai tanár.
Életútja
Boros Sándor asztalos és Székely Berta fiaként született. 1926 és 1930 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult, ahol mestere Rudnay Gyula volt. Később az ő tanársegédjeként dolgozott 1930 és 1933 között. 1933-tól 1936-ig a szeghalmi reálgimnáziumban tanított rajzot, majd 1936-tól a nyíregyházi református tanítóképző tanára volt. Hatással voltak rá Tildy Zoltán, az akkori szeghalmi lelkész, és apósa, Kiss Lajos néprajztudós is. Részt vett a nyíregyházi Benczúr Kör és a Bessenyei Kör munkájában. 1947-ben a Bessenyei György Népfőiskola tanára volt, majd 1948-tól a Budapesti Műszaki Egyetem rajztanszékén működött mint adjunktus, később pedig docens.
1935. június 17-én Gyulán feleségül vette Tóth Esztert.
Kiállításai
Egyéni kiállítások 1936, 1939 • Déri Múzeum, Debrecen 1944 • Tamás Galéria 51. kiállítása [Andrássy Kurtával] 1947 • Régi Műcsarnok, Budapest 1953 • Fényes Adolf Terem, Budapest (kat.) 1958 • Déri Múzeum [Buza Barnával], Debrecen 1955, 1964, 1969 • Csók Galéria, Budapest (kat.) 1959 • Ernst Múzeum, Budapest 1964 • Móra Ferenc Múzeum, Szeged 1970 • Gimnázium, Kisvárda (kat.) 1971, 1986 • Jósa András Múzeum, Nyíregyháza 1975 • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Tornyai Múzeum, Hódmezővásárhely (emlékkiállítás kat.).
Válogatott csoportos kiállítások 1947 • Művészek Szabadszervezete I. kiállítás 1950 • 1. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest 1952 • Arckép kiállítás, Ernst Múzeum, Budapest 1960, 1962 • 8., 9. Magyar Képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest 1969 • Magyar művészet 1945-1969, Műcsarnok, Budapest 1971 • Új művek, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest 1978 • Alföldi tájak és emberek, Potsdam (Német Demokratikus Köztársaság) 1984 • Öt alföldi festő, Rashid G., Bagdad.
Művei közgyűjteményekben Déri Múzeum, Debrecen Jósa András Múzeum, Nyíregyháza Magyar Nemzeti Galéria, Budapest.
Jegyzetek
Források
Artportal
További információk
Magyar festők és grafikusok adattára. A kutató-, föltáró- s gyűjtőmunkát végezte Seregélyi György. Szeged, 1988. Szegedi ny. Szabó Ákos-Kállai Tibor: Magyar festők és grafikusok életrajzi lexikona. [Nyíregyháza], Kállainé Virágh Irén, 1997. Művészeti kislexikon. [Szerk. Lajta Edit]. Bp., Akadémiai Kiadó, 1973. Művészeti lexikon. Fel. szerk. Lajta Edit. Bp., Akadémiai Kiadó, 1965-1968. Molnár Dénes: Erdélyi műtár. Képzőművészek, iparművészek, műépítészek, művészettörténészek, fotóművészek, műgyűjtők adattára. Déva, Corvina Kiadó, 2002. Reményi Mihály: Emlékmorzsák. Nyíregyháza, Városvédő Egyesület, 2005.
Kategória:Magyar festők Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1908-ban született személyek Kategória:1971-ben elhunyt személyek