Európában a vallásosság az emberek többsége számára ma már nem jelent szükségképpen vallásgyakorlatot; nem igénylik feltétlenül az egyházak közreműködését. A társadalom többsége magánügynek tekinti a vallást, és az egyre inkább az intim szférába kerül. Csökken az egyháztagok száma és az istentiszteleteken résztvevők aránya. Az egyházban megnőtt a laikusok aránya. A hívők többsége közösségi élményként éli meg a hitét. Ez a háttere a bázisközösségi mozgalmak keletkezésének, amely a fejlett országokban az elszemélytelenedett társadalomnak tulajdonítható.
Az európaiak egy része vallásosnak nyilvánítja magát. Ők többségükben azt vallják, hogy Isten és a vallás fontos számukra, a tízparancsolatban összefoglalt erkölcsi elvek alapján állnak, többnyire ez szabja meg magatartásukat. Mindemellett – különösen az ifjúság körében – az utóbbi évtizedekben csökkent az istenhit és a vallásos gyakorlat.
A kelet-európai társadalmakban (így Magyarországon is) a 20. században a hagyományos vallásosság térvesztése gyorsabb volt, mint az ateizmus térnyerése. A politikai rendszerváltás megszüntette a vallásüldözést, átértékelte a vallást, biztosítja a vallásszabadságot. Ebben a régióban a rendszerváltás után megfigyelhető volt a vallási érdeklődésnek és a hívő elkötelezettség vállalásának élénkülése, fokozódása. Az elmúlt évtizedekben azonban Európa-szerte csökkent a vallásosság és a felekezetekhez tartozók aránya.Church attendance faces decline almost everywhere retrieved 3 July 2011 Ez a 21. századi népszámlálások után Magyarországon is megfigyelhető jelenség.
Korunkban a kereszténység a legelterjedtebb vallás Európában. Egyes régiókban a társadalom nagy mértékben szekularizálódott.
A szekularizáció eszméjében és hatásában kettősség mutatkozik. Egyrészt a kultúra önállósulását jelenti, másrészt – sokak számára – az Istennel való minden kapcsolat kizárását. Az északi, protestáns többségű országokat erősebben érinti a szekularizációs folyamat, mint a délebbi, katolikus nemzeteket.
A szekularizáció következtében az élet sok területén csökkent a vallás befolyása. Az emberek gondján-baján az orvostudomány, a szervezett szociális gondoskodás kíván segíteni.
A vallási közömbösség és az ateizmus az elmúlt száz évben vált jelentőssé a vallási életben. Ateista az, aki nem hisz Istenben, aki a világot Isten nélkül tételezi fel, és kizárólag materialista álláspontra helyezkedik. A gyakorlati ateista nem tagadja nyíltan Istent, de úgy él, mintha Isten nem létezne. A vallástalanság mértéke sokak szerint összefügg a gazdasági fejlettséggel, az életszínvonal alakulásával. Ennek viszont ellentmond, hogy például az Egyesült Államok vallási élete sokkal intenzívebb, mint Európáé.
Történelem
Az utóbbi kétezer évben Európa vallási térképe többször változott. Ókor A Római Birodalomban (különösen Itáliában és Görögországban) fejlett politeista vallások alakultak ki. Később különféle keleti vallási kultuszok is eljutottak a Birodalom belsejébe (Ízisz-, Mithrász-kultusz stb.). A "barbár" területeken (a perifériákon) a vallási hiedelmek egyéb formái uralkodtak.
A monoteista (egyistenhívő) vallások közül elsőként a zsidó vallás jelent meg Európa déli, délkeleti részén. Zsidó kereskedők már a Kr. e. 3. század jártak Görögországban és Itáliában. A palesztinai történelem viszontagságos körülményei miatt már ekkor igen sok zsidó hagyta el Palesztinát, és telepedett le a Földközi-tenger keleti medencéjét határoló vidékeken, ahol zárt közösségekben élt és zsinagógákat épített vallásának gyakorlására.
A rómaiak a meghódított népek vallásait nem üldözték, sőt e népek isteneit is besorolták a birodalom istenvilágába. A zsidók monoteizmusa ellenállt ennek a vallási integrálódásnak. A zsidó felkelés bukása után felgyorsult a zsidó kivándorlás Palesztinából, és a zsidó vallásból kinőtt kereszténység a Földközi-tenger távolabb eső római provinciáiban is terjedt.
Őskeresztények Az első keresztények életének lényege Krisztus követése, tanításainak és hitelveinek gyakorlása volt úgy, hogy azok a lehető leginkább hasonlítsanak Jézus Krisztus cselekedeteire. A világtól és bűneiktől való elfordulásuk jeléül megkeresztelkedtek és egész életüket Isten országa várásának állították be.
Már az 1. században terjedt a kereszténység a Római Birodalom területén.
Ókeresztény egyház A 2-3. század folyamán a véres üldözések ellenére is rohamosan terjedt a Római Birodalom valamennyi provinciájában a kereszténység. Nagy Konstantin császár végül 313-ban engedélyezte keresztények szabad vallásgyakorlatát, és a 4. század végére a kereszténység államvallássá lett.
395-ben kettészakadt a birodalom, nyugati és keleti részre. Mindkettő keresztény volt már ekkor. Erre az időszakra vezethetők vissza a keleti és nyugati kereszténység kialakulásának és elkülönülésének kezdetei is.
Középkor Az 5. században a Nyugat-római birodalom bukása (476) után a népvándorlás sok tekintetben elősegítette a kereszténység terjedését az egykori birodalom határain túl is, a germán és szláv törzsek körében.
A kereszténység már az első századokban sem volt teljesen egységes. A nyugati (latin) és a keleti (ortodox) egyház 1054-ben vált véglegesen külön (lásd: nagy egyházszakadás).
A 12. század környékén a pápák hangoztatták azt, hogy nemcsak lelki uralmat, hanem földi hatalmat is kaptak. Az ő idejükben a pápaság eljutott politikai hatalmának csúcspontjára, és – nyugaton – sikerült megvalósítania azt a törekvését, hogy világi dolgokban is ő legyen a legfőbb döntőbíró. Királyok függtek tőlük, koronákat ajándékoztak, polgárokat mentettek fel a hűségeskü alól, hadseregeket állítottak, békét, illetve keresztes hadjáratokat hirdettek.Szimonidesz Lajos: Zsidóság és kereszténység
Újkor A római katolikus egyházból váltak ki a 16. században a történelmi protestáns felekezetek: az evangélikus (lutheránus), református (kálvinista), valamint az anglikán egyházak. A későbbiekben kialakult új-protestáns felekezetek (baptista, metodista stb.) Európában már nem terjedtek el jelentős mértékben.
Iszlám Az iszlám a 8. században az arab hódítással együtt jelent meg a Pireneusi-félszigeten, ahol közel 800 éven át virágzott. A félsziget nagy részén kevert vallási összetételű népesség (keresztény, muszlim, zsidó) élt egymás mellett békében. A spanyol reconquista nyomában (15. század végére) kiszorultak a muszlimok és a zsidók a térségből.
Délkelet-Európában a török hódítás (14-17. század) nyomán terjedt el az iszlám, amely Albániában és Koszovóban ma is uralkodó. Jelentős számú muszlim népesség él még Bosznia-Hercegovinában, Bulgáriában, Macedóniában és Cipruson, valamint Oroszország európai részének délkeleti részének peremvidékein. A 20. században mintegy 8 millió török és arab vendégmunkás telepedett le a nyugat-európai országokban, majd a 21. században szintén jelentős számú muszlim menekült érkezett Európa nyugati felére.
Vallási folytonosság Az európai kultúra kialakulásában és fejlődésében az egyik legfontosabb tényező a Római Birodalom volt, amely virágkorában Európa jelentős részére kiterjedt. Később a kontinens kulturális vívmányai a keresztény misszió által Európa határain messze túl hatottak.
A nyugati világ mai kultúrája az európai, görög-római civilizáción alapszik. Az európai népek kereszténységre térítésével a különféle népi hagyományokat nem sikerült eltörölni. A kereszténységre térés vallások együttélésére és szinkretizmusára adott alkalmat; az egyes kultuszok, mítoszok és jelképek folyamatossága mutatható ki az újkőkorszaktól a 19. századig. A körmenetek, búcsújárások, a szentelt víz használata, a szentek képein levő glória, mind „pogány” eredetűek.Ottlyk Ernő: Az egyház története, 78-79. o., 1979.Verbényi-Arató: Liturgikus lexikon A mise, amely az őskeresztény agapéból fejlődött ki, a misztériumvallások hatására a Krisztussal való egyesülés szertartásává vált.Gecse Gusztáv: Vallástörténeti kislexikon
A kereszténységet az itáliai–germán–gall–brit meghatározottságú középkor alakította életképessé, és francia–német–angol, sőt orosz világrendként vált kontinensközivé. Az elmúlt öt évszázadban az európai kultúra eljutott a világ minden tájára a földrajzi felfedezések, a gyarmatosítás és a keresztény egyházak misszionáriusi törekvései révén. Vonzóereje még ma is erős, jóllehet Európában a 20. században súlyos válságok, világháborúk dúltak és a szekularizáció, a vallásellenes ideológiák (marxizmus, nácizmus, bolsevizmus) és diktatórikus rendszerek rombolták a vallási örökséget.
Vallásföldrajzi régiók A protestáns vallási régió Észak- és ÉNy-Európában helyezkedik el, míg a katolikus vallási régió Délnyugat-Európában (Írország kivételével), illetve a közép-európai térségben (Lengyelország, Litvánia). A közbülső zónában található a vegyes felekezetű közép-európai katolikus és protestáns országok vallási régiója és a Kárpát-Balkán régió sok vallású (ortodox, katolikus, protestáns, muszlim) térsége.
A maradék országokban egyik-másik vallás csak relatív többséget képez: tehát lakosságuk felekezetileg vegyes.
Római katolikus Európa 11 országában (a 20 század végén) magasabb a római katolikusok aránya 80%-nál: Ausztria, Belgium, Franciaország, Írország, Lengyelország, Luxemburg, Málta, Olaszország, Szlovénia, Portugália, Spanyolország), és a hívők még öt országban teszik ki az abszolút többséget: Csehország, Szlovákia, Magyarország, Horvátország, Litvánia. Tehát összesen 16 ország több mint fele katolikus.
Protestáns A hívők arányát tekintve protestáns a népesség túlnyomó része hat országban: Dánia, Svédország, Finnország, Norvégia, Izland, Egyesült Királyság. Ezeken túl Észtország is többnyire protestáns.
Ortodox Az ortodox keresztények túlnyomó többségben Görögországban, Cipruson, Bulgáriában, Romániában, Moldovában, Szerbiában, Montenegróban és Macedóniában élnek, abszolút többségben pedig Ukrajnában, Fehéroroszországban és Oroszországban.
Iszlám Az ortodox vallási régió területén más keresztény felekezetek, az iszlám, valamint a zsidó vallás hívei is megtalálhatók. Az iszlám vallásúak többséget alkotnak Albániában és Koszovóban és ugyancsak a hívők jelentős hányadát alkotják Bosznia-Hercegovinában, Montenegróban, Macedóniában és Bulgáriában.
Felmérések
+ A vallás az EU-ban (2015) vallás / meggyőződés a lakosságszázaléka keresztény 71,6 % - római katolikus 45,3 % - protestáns 11,1 % - ortodox 9,6 % - más keresztény 5,6 % más, nem keresztény vallású 4,5 % - muszlim 1,8 % - buddhista 0,4 % - zsidó 0,3 % - hindu 0,3 % - szikh 0,1 % - egyéb vallású 1,6 % nem vallásos 24,0 % - nem hívő/agnosztikus 13,6 % - ateista 10,4 %
Istenhit Kelet-Európa +Hisz Istenben (Pew felmérés 2015-2016)https://index.hu/tudomany/2017/05/19/vallasos_a_magyar/ Ország A lakosság százalékában 99% 95% 95% 94% 92% 87% 86% 86% 86% 84% 77% 76% 75% 71% 59% 44% 29%
Teljes Európa
+ Eurobarometer 2010-es felmérés "Special Eurobarometer, page 204" Country Hisz Istenben Hisz valamifélefelsőbb intelligenciában Nem hisz egyikben sem 94% 4% 2% 92% 7% 1% 88% 8% 3% 79% 16% 4% 79% 14% 5% 74% 20% 6% 70% 20% 7% 70% 15% 12% 63% 23% 13% 59% 20% 19% 47% 37% 12% 46% 22% 24% 45% 34% 20% 44% 38% 12% 44% 25% 27% 37% 33% 25% 37% 31% 27% 36% 43% 15% 33% 42% 22% 32% 36% 26% 28% 47% 24% 28% 39% 30% 27% 27% 40% 18% 50% 29% 18% 45% 34% 16% 44% 37% átlag 51% 26% 20% 94% 1% 1% 69% 22% 7% 44% 39% 11% 31% 49% 18% 22% 44% 29%
Vallási megoszlás Közép-Európa vallási megoszlása (Pew felmérés 2010):