Blaha Sári, Soldos Sára Lujza Klára Mária (Budapest, 1876. október 20. – Budapest, Józsefváros, 1956. február 12.)Halálesete bejegyezve a Bp. VIII. ker. állami halotti akv. 354/1956. folyószáma alatt. népszínmű-énekesnő.
Családja
Soldos Sándor és Blaha Lujza leánya, Blaha Sándor testvére. Férje Beöthy László újságíró és színigazgató volt, akivel 1897. január 23-án kötött házasságot Budapesten, a Ferencvárosban,A házasságkötés bejegyezve a Bp. IX. ker. állami házassági akv. 112/1897. folyószáma alatt. majd 1900-ban elváltak.
Életútja
Első színi kísérlete Debrecenben volt 1896. március 14-én, a Télen című népszínmű Annuska szerepében; ugyanez évben fellépett a Népszínházban is. Azután 1898-ban a színház szerződtetett tagja lett és október 21-én lépett föl a Nagyapóban. Innen Pozsonyba ment, Relle Iván társulatához. 1900. október 18-án a Magyar Színház tagja lett, ahol először a New-York szépe című operettben mutatkozott be. Miután sikerei nem voltak, a színészi pályáról lemondott.
Jegyzetek
Források
Magyar Színművészeti Lexikon. Szerk. Erődi Jenő és Kürthy Emil összegyűjtött anyagának felhasználásával... Schöpflin Aladár. [Bp.], Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete, .
További információk
A magyar színművészet. Szerk. B. Virágh Géza. Bp., Országos Irodalmi Részvénytársaság, 1900
Kategória:Magyar színésznők Kategória:1876-ban született személyek Kategória:1956-ban elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar énekesek