Ledofszky Gizella (Székesfehérvár, 1876. május 5. – Balassagyarmat, 1963. január 25.)Halálesete bejegyezve a balassagyarmati állami halotti akv. 34/1963. folyószáma alatt. magyar színésznő, szubrett.

Életútja Ledofszky Ignác (1813–1903)Ledofszky Fülöp gyászjelentése (1903. november 21.) Budapesti Napló, 8. évfolyam, 319. szám, 8. o. magánzó és Strausz Josephine (1836–1895) leánya. Rákosi Szidi növendéke volt. 1895. május 11-én lépett színészi pályára Krecsányi Ignácnál, akitől később megvált. 1897–98-ban Pozsonyban és Temesváron játszott, innen 1899-ben a Magyar Színházhoz szerződött, ahol a Sulamith című operettben mint Abigail nagy sikert ért el. 1902. október 1-jén a Népszínház tagja lett, itt első fellépése november 7-én volt a Niobe című operettben. 1909 őszétől a Király Színház tagja volt, ahol az ő számára – mivel kis termetű volt – írta Márkus József A liliputi hercegnő című operettszöveget (zenéjét Hegyi Béla szerezte). 1911–12-ben tagja volt a Magyar Királyi Operaháznak. 1915 nyarán fellépett a Budai Színkörben, majd 1919-ben a Fővárosi Nyári Színházban. Mint operettprimadonna kellemes hangjával és élénk játékával tűnt ki.

Fontosabb szerepei Abigail (Abraham Goldfaden: Sulamith) Hetty (Pásztor Árpád: Niobe) Pszt (Sziklay Kornél: Koldus és királyfi) Beatrix (Charles Lecocq: Nap és Hold)

Jegyzetek

Források

Magyar Színművészeti Lexikon. Szerk. Schöpflin Aladár. Budapest, Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete, 1929. Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter. Budapest, Zsidó Lexikon, 1929. 526. o. Online elérés

Kategória:Magyar színésznők Kategória:Székesfehérváriak Kategória:1876-ban született személyek Kategória:1963-ban elhunyt személyek