Bárdos Rezső (Peszér, 1884, július 30. – Szentes, 1951. július 10.) magyar-latin szakos középiskolai tanár, a szentesi gimnázium jeles nyelvész-pedagógusa, a városi ünnepségek, iskolán kívüli rendezvények népszerű előadója.
Származása Bárdos Rezső Peszéren (ma Kunpeszér) született. Két fiútestvére volt Ernő és Gyula. A Bárdos nevet kiskorúként vették fel. Édesapjuk Brettschneider Prokop, német eredetű, gödöllői születésű, római katolikus vallású, erdész foglalkozású, édesanyjuk Csadek Leopoldina volt.
A szentesi gimnázium tanára
Pályafutása
Bárdos Rezső a váci Kegyesrendi Főgimnáziumban érettségizett 1903-ban. Már ekkor kitűnt fizikai adottságaival, valamint irodalmi és nyelvi tehetségével. 1903 májusában egy gimnáziumok között rendezett tornaversenyen súlydobásban aranyérmet szerzett. Mindeközben a városi ünnepségek állandó szereplője, szavalója volt. Neve a Váci Hirlap hasábjain 1902 és 1911 között gyakran szerepelt.
Az egyetem elvégzését követően 1910-ben egykori gimnáziumában kezdte tanári pályafutását. Innen helyezte át a Közoktatás ügyi miniszter Tatára, majd Karánsebesre. 1915-ben az első világháború kellős közepén került Szentesre, ahol 1946-ban bekövetkező nyugalomba vonulásáig több mint 3 évtizeden át tanított.A szentesi M. kir. Állami Horváth Mihály Reálgimnázium Értesítője, 1934-35. Közzéteszi: Járay Imre. Szentes, 1935. 40. o. (e-könyvtár Szentes) Nem sokkal Szentesre kerülése után – több tanártársával egyetemben – behívták katonának. 1917 augusztusátólA szentesi M. Kir. Állami Főgimnázium Értesítője, 1917-18. Szentes, 1918. 3. o. (e-Könyvtár Szentes) 1918 nyaráig az olasz fronton szolgált.A szentesi Magy. Áll. Főgymnasium Értesítője, 1918-19. Szentes, 1919. 3. o. (e-Könyvtár Szentes)
A két világháború között bontakozott ki igazán pedagógusi pályája. Szaktárgyai, a magyar és a latin mellett franciát is tanított. A tehetséggondozás terén is érdemeket szerzett: a gimnázium önképzőkörének évtizedeken át volt vezetője, s ezen minőségében számos diákot sikerült megnyernie az igényes szépirodalom számára. Nem csupán olvastak, hanem értelmeztek, műbírálatot gyakoroltak, előadást tartottak, önálló ítéletalkotásra lettek képesek a Horváth Mihály Önképzőkör tagjai.A szentesi Horváth Mihály Gimnázium Évkönyve, 1949/50-1969/70. Szerk.: Gidófalvy György. Szentes, 1971. 56-57. o. (e-Könyvtár Szentes)A szentesi M. Kir. Állami Horváth Mihály Reálgimnázium Értesítője, 1928-29. Szerk.: Jaeger Imre. Szentes, 1929. 30. o. (e-Könyvtár Szentes) Tanítványa volt a később híres nyelvészprofesszor dr. Nyíri AntalLabádi Lajos: Szentes város díszpolgárai. 1881–2007. Szentes, 2008.Kis-Rácz Antalné, Zsiros Katalin: Nyíri Antal (1907-2000). A szentesi születésű nyelvészprofesszor emlékoldala. Szentes, 2007 és az ugyancsak jeles egyetemi tanár dr. Fenyvesi István.Vallomások Szentesről. Szerk.: Bodrits István. Szentes, 1990. 85. o. (e-Könyvtár Szentes)Dr. Fenyvesi István (1931-2016). In: Szentesi Mozaik, 2016.02.29.
Azok közé az egykor nem ritka, nagyszerű nevelő egyéniségek közé tartozott, akiknél a hatalmas műveltség, imponáló szakmai tudás nagyfokú pedagógiai érzékkel párosult. A „holtnak érzett szövegekbe is életet lehelni tudó” tanárként jellemzi őt Fenyvesi István.Vallomások Szentesről, 85. o.
Ez a termékeny időszak nemcsak rendkívül magas színvonalú oktató-nevelő munkáját, hanem sokrétű tudományos munkásságát is magába foglalja. Állandóan és fáradhatatlanul képezte magát. Úgyszólván minden szabad percét a tanári könyvtárban töltötte, s annak szakadatlan gyarapításán túlmenően teljes újjászervezésében, modern elvek szerinti katalogizálásában, a munka oroszlánrészét vállalva, elévülhetetlen érdemeket szerzett.Évkönyv 1949/50-1969/70.
Irodalmi, nyelvészeti munkássága
Nagyon szorgalmas pedagógus volt. Az iskolai és iskolán kívüli ünnepségek, népművelő rendezvények kedvelt előadója, szónoka.A szentesi M. kir. Állami Horváth Mihály Reálgimnázium Értesítője, 1934-35. Közzéteszi: Járay Imre. Szentes, 1935. 40. o. (e-Könyvtár Szentes)A szentesi M. Kir. Állami Horváth Mihály Gimnázium Értesítője, 1935-36. Közzéteszi: Járay Imre, Szentes, 1936. 88. o. (e-Könyvtár Szentes)A szentesi M. Kir. Állami Horváth Mihály Gimnázium Értesítője, 1939-40. Közzéteszi Járay Imre. Szentes, 1940. 9. o. (e-Könyvtár Szentes) Beszédei, tudományos igényű értekezései egy mai olvasó számára is érdekesek. A Szentesi Napló, az Ethnográfia, a Magyar nyelv, valamint a Nép és Nyelv c. folyóiratokban megjelenő cikkeinek témái az irodalom, a néprajz és a nyelvtudomány területét érintik. Nyomtatásban megjelent tanulmányai jórészt a szentesi nyelvjárással kapcsolatos megállapításait, gyűjtéseit tartalmazzák. A szentesi szókincs címmel 1941-ben a Szentesi Naplóban közreadott értekezése jól tükrözi egyik fő törekvését: az igényes ismeretterjesztést. Szemelvények a terjedelmes cikkből:
Nyugdíjazása
Nyugalomba vonulása után sem szakított iskolájával. Továbbra is bejárt a tanári könyvtárba, óraadóként pedig francia nyelvet tanított a kereskedelmi iskolában. Halála után az iskola évkönyve meleg hangon szólt az egykori kollégáról: „1951-ben kísérték szerettei, tisztelői, növendékei utolsó útjára azt a nagyszerű tanárt, aki példásan tevékeny életének nyomait mindenütt itt hagyta közöttünk.”
Cikkei, tanulmányai
Adalékok a szentesi nyelvjáráshoz. Nép és Nyelv. Néprajz- nyelvészet- és irodalomkedvelők folyóirata. Szerk.: Mészöly Gedeon. Szabadka, 1943. 190-200. o. Szentesi tájszólás. Nép és Nyelv. Néprajz- nyelvészet- és irodalomkedvelők folyóirata. Szerk.: Mészöly Gedeon. Szabadka, 1944. 45-47. o. Verses mondások, rímes szólások Szentesen. Verssprüche in der Stadt Szentes. = Ethnográfia. A Magyar Néprajzi Társaság Értesítője. 1944. 41-42. o. A szentesi szókincs. (Részlet A szentesi nyelvjárás c. nagyobb tanulmányából) Szentesi Napló 1941. ápr. 13. 15. o. (e-Könyvtár Szentes) Petőfi Istvánnéról. Szentesi Napló 1941. jún. 1. Száz éve annak… Szentesi Napló 1942. május. 24. (Petőfi Sándor életéről, költészetéről) Akiket még haza kell hozni. Szentesi Napló 1943. január. 10. (a csángókról) Egri hangok. Szentesi Napló 1944. márc. 25. (Petőfi Sándor egri időszakáról) Tájszók. Magyar nyelv. Szerk.: Szily Kálmán, Gombocz Zoltán. 1914. 332-334. o.
Jegyzetek
Kategória:1885-ben született személyek Kategória:1951-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Magyar nyelvészek Kategória:Szentesiek Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia katonái az első világháborúban Kategória:Magyar latintanárok Kategória:Magyar magyartanárok