Zsadon Andrea (Debrecen, 1946. október 18. –) Jászai Mari-díjas, magyar színésznő, operaénekesnő, művészeti vezető.
Életpályája Gyermekkorában családja a fővárosba költözött, édesapja orvos volt, édesanyja szintén az egészségügyben dolgozott. A Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban érettségizett 1965-ben.Szilágyi Erzsébet Gimnázium. Öregdiákok, érettségi éve 1965, osztály jele B A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatójaként gyakran bejárt a színművészeti főiskola színészmesterség óráira. A Zeneakadémia énektanszakán operaénekesként és tanárként diplomázott. 1972–1975 között vidéki színházakban dolgozott. Először a kecskeméti Katona József Színház tagja volt. A nagyobb operatársulattal rendelkező debreceni Csokonai Színház és a Szegedi Nemzeti Színház is szerződtette. Mindhárom városban játszott prózai és zenés darabokban.
Debrecenben és Szegeden találták meg a komolyabb operaszerepek. 1975-től Vámos László felkérésére, a Fővárosi Operettszínház magánénekese volt. 1981-től Ausztriában vendégszerepel, állandó vendég volt Bécsben a Volksoperben. Részt vett a társulat külföldi turnéin (Japán, USA). 1986-ban házasságot kötött Szolnoki Tibor színművésszel. 1993-ban férjével megalapította és létrehozta az Operettvilág Együttest, mellyel magas színvonalú operett és operaelőadásokat állítanak színpadra a fővárosban, vidéken és világszerte. Céljuk, hogy megőrizzék és tovább vigyék a magyar operett-színjátszás tradícióját. Évente mintegy 60-80 előadást tartanak, különböző befogadó színházakban. A házaspár a projekt művészeti vezetője is. Színészi, énekesi munkája befejeztével Zsadon Andrea fordítóként is tevékenykedik, díszlettervezéssel is foglalkozik. (A következő országokban jártak: Izrael, Ausztria, Németország, Finnország, Svédország, Franciaország, Görögország, Kolumbia, Japán, Ausztrália stb.) Művészi munkája mellett tanítással is foglalkozik.
Fontosabb szerepei Giacomo Puccini: Manon Lescaut... Manon Lescaut Giuseppe Verdi: Nabucco... Anna Ruggero Leoncavallo: Bajazzók... Nedda Gaetano Donizetti: Don Pasquale... Norina, fiatal özvegy Mozart: Figaró házassága... Grófné; Cherubin Mozart: A varázsfuvola... Első hölgy Mozart: A színigazgató... Madame Krone (énekesnő) Erkel Ferenc: Hunyadi László... Hunyadi Mátyás Ralph Benatzky: Az esernyős király... Margot Kálmán Imre: Marica grófnő... Marica grófnő; Liza Kálmán Imre: Csárdáskirálynő... Sylvia Kálmán Imre: Cirkuszhercegnő... Palinska Fedóra hercegnő Kálmán Imre: A cigányprímás... Irinyi grófnő Kálmán Imre: Montmartre-i ibolya... Ninon Ifj. Johann Strauss: A denevér... Rosalinda; Adél Ifj. Johann Strauss: Egy éj Velencében... Annina; Agricola Ifj. Johann Strauss:A cigánybáró... Saffi Kacsóh Pongrác: János vitéz... Királykisasszony Ábrahám Pál: Viktória... Viktória Ábrahám Pál: Bál a Savoyban... La Tangolita Lehár Ferenc: A mosoly országa... Mi, Szu-Csong húga; Liza Lehár: A víg özvegy... Glavári Hanna Lehár: Cigányszerelem... Zórika, Dragojan lánya Lehár: Luxemburg grófja... Angéle Huszka Jenő: Mária főhadnagy... Leibstück Mária; Farkasházy Antónia Jacques Offenbach: Eljegyzés lámpafénynél ... Fanchette Offenbach: Orfeusz az alvilágban... Euridike Offenbach: A férj kopogtat... Rosita Offenbach: Szökött szerelmesek... Lucille Offenbach: A gerolsteini nagyhercegnő... Eszti Leo Fall: Pompadour... Pompadour Jacobi Viktor: Sybill... Sybill; Nagyhercegnő Jacobi: Leányvásár... Lucy, Harrisonék lánya Richard Rodgers – Oscar Hammerstein: A muzsika hangja... Zárdafőnökasszony Molnár Ferenc – Oscar Hammerstein: Carousel... Julie Jordan Franz von Suppé: Boccaccio... Fiametta Suppé: Szép Galatea... Galatea Franz Schubert: Három a kislány... Lucia Grisi Pierre Barillet – Jean-Pierre Grédy: A kaktusz virága... Madame Chouchou (Játékszín) (Vidám Színpad) Pozsgai Zsolt: Az öltöző titka... Színésznő (Mikroszkóp Színpad) William Somerset Maugham – Szenes Iván – Nádas Gábor: Imádok férjhez menni... Mrs. Shuttleworth Várkonyi Mátyás – Béres Attila: Mata Hari... Kasszírnő (madame) Alan Jay Lerner – Frederick Loewe: My fair lady... Mrs. Pearce, Higgins házvezetőnője Szigligeti Ede – Tabi László: Párizsi vendég... Erzsi, Koltai húga Móra Ferenc – Vántus István: Aranykoporsó... Titanilla, Galerius leánya Leonard Bernstein: West Side Story... Maria Sólem Aléchem – Joseph Stein – Jerry Bock – Sheldon Harnick: Hegedűs a háztetőn... Jente, házasságközvetítő
Önálló estjei Kettecskén (Szolnoki Tiborral) Zsadonszolnoki (Szolnoki Tiborral) Zsadon Andrea & Szolnoki Tibor operett műsora
Filmek, tv (Film, tévéjáték, színházi előadás felvétele, zenés összeállítás stb.) Mágnás Miska West Side Story Robog az úthenger (sorozat) Háromnapos ünnep c rész Szalmaláng – Breitner János dalai Párizsi élet Bál a Savoyban Sybill Elvált asszony – operett dióhéjban Eljegyzés lámpafénynél Az élet muzsikája Szerelem más körülmények között Kossuthkifli (sorozat) Mandulás gyász c. rész
Díjai, elismerési Jászai Mari-díj (1987) MSZOSZ Művészeti díj (1992) Kálmán Imre-emlékplakett (2006) A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2008)
Diszkográfia Közreműködő, szereplő: Kálmán Imre – Musik Des Lebens – Az Élet Muzsikája Qualiton – SLPM 16708 (1985) Kacsóh Pongrác – János vitéz (Részletek) Qualiton – SLPM 16770 (1988)
Jegyzetek
Források Új Kortárs Magyar Színész Lexikon, Magazin Holding Kft. 1999
Magyar színházművészeti lexikon: Zsadon Andrea
További információk
Kategória:Magyar színésznők Kategória:Magyar operetténekesek Kategória:1946-ban született személyek Kategória:Ki mit tud?-versenyzők Kategória:Debreceniek Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:Élő személyek