Az ACS Sepsi OSK Sfântu Gheorghe () egy 2011-ben alapított sepsiszentgyörgyi labdarúgócsapat, amely a román labdarúgó-bajnokság másodosztályában szerepel.
Története
2011 nyarán Diószegi László és Kertész Dávid alapította a labdarúgó klubot és a sepsiszentgyörgyi futball hagyományait tiszteletben tartva a színe piros-fehér lett. A múltba visszatekintve egyeztek meg arról is, hogy az OSK (az Olt Sport Klub rövidítése) nevet viselje, így lett az egyesület neve Sepsi OSK.
2011-ben a csapat az V. ligában kezdett és az első fordulóban 6-0-s győzelemmel debütált a bajnokságban. Az első évben már meg is született a várva várt siker, felkerült a csapat a magasabb osztályba. A negyedik ligában a második szezonban sikerült bajnokságot nyerni, így 2014 nyarán következett a második hatalmas lépés a klub életében miután a megyei bajnokságot megnyerve jogosult lett a harmadik ligába való feljutást megelőző selejtezőre. A mérkőzést büntetőpárbaj döntötte el a Sepsi javára és feljutott a harmadik osztályba. 2015/16-os idényben is első helyen zárt a csapat, ezáltal feljutott a másodosztályba. A csapat itt is az élen végzett így története során először feljutott az első osztályba.
2018-ban elkezdték az új stadion építését, ami várhatólag 2021-ben készül majd el. A 2019-2020-as szezon végén a csapat bejutott a Román Kupa döntőjébe, de ott 1–0-s vereséget szenvedett az FCSB-től. A 2020/21-es szezonban története legjobb eredményét érte el, miután a bajnokságban a negyedik helyen végzett és az Európa Konferencia Liga indulásért való pótselejtezőt megnyerte. Története első európai kupaselejtezőjét 2021. július 22-én játszotta a csapat a szlovák Spartak Trnava ellen idegenben. A mérkőzés eredménye 0–0 lett.
A 2021–2022-es, majd az azt követő szezonban is Román Kupát nyert a csapat. Utóbbi döntőben az Universitatea Cluj együttesét múlta felül a Sepsi 0–0-s döntetlent köbetően büntetőpárbajban. A kupagyőztes csapatnak Tamás Márk és Varga Roland is tagja volt.
Bajnoki eredmények
Szezon Osztály Bajnokság Helyezés Kupa2025–262Liga II.2024–251SuperLiga15.csoportkör 2023–24 1SuperLiga5.csoportkör 2022–23 1SuperLiga6.Győztes2021–221Casa Liga7.Győztes2020–21 1 Casa Liga 4. 32 közé jutás2019–20 1 Casa Liga 9 döntős2018–19 1 Betano Liga 6. nyolcaddöntő2017–18 1 Betano Liga 9. 32 közé jutás2016–17 2 Liga II. 2. 32 közé jutás2015–16 3 Liga III. 1. 3.forduló2014–15 3 Liga III. 3. 3.forduló2013–14 4 Liga IV. 1. X2012–13 5 Liga V. 1. X
Eredményei
Nemzeti Liga II Ezüstérmes (1): 2016–17 Liga III Bajnok (1): 2015–16 Román Kupa Győztes (2): 2022, 2023 Döntős (1): 2020 Szuperkupa Győztes (2): 2022, 2023
Jelenlegi keret Utolsó módosítás: 2023. július 10.
A vastaggal jelzett játékosok felnőtt válogatottsággal rendelkeznek.
A dőlttel jelzett játékosok kölcsönben szerepelnek a klubnál. + Mezszám Név Nemzetiség Születési hely Születési idő (kor) Korábbi csapat Érték (€) Szerződés lejártaKapusok1Dinu MoldovanGyulafehérvár AFC Chindia Targoviste150 0002025.06.30.33Niczuly Roland Kézdivásárhely1995. szeptember 21. FC Universitatea Cluj1 400 0002025.06.30.55Niczuly RajmundKézdivásárhelyUtánpótlásból került fel25 000Nem publikus98Gedő HunorSzékelyudvarhelyUtánpótlásból került fel25 0002025.06.30.Védők4Tamás MárkSzékesfehérvár WKS Śląsk Wrocław550 0002024.06.30.13Denis CiobotariuBukarest FC CFR 1907 Cluj750 0002025.06.30.17Darius OroianRománia, ? CSA Steaua150 0002026.06.30.20Andres DumitrescuSlatina2001. március 11. FC Lugano U21650 0002023.06.30.25Bogdan OtelitaBákó FC Gloria Buzău175 000Nem publikus27Rares IspasKolozsvár FC CFR 1907 Cluj450 0002025.06.30.44Mihai BalasaTârgoviște FC Universitatea Craiova800 0002024.06.30.82Branislav NinajPozsony Fortuna Sittard800 0002025.06.30.91Dobozi KrisztiánKézdivásárhelyUtánpótlásból került fel10 000Nem publikus96Paul PopaRománia, ?Utánpótlásból került fel25 0002025.06.30.Középpályások5Jonathan RodríguezSan Nicolás de los Arroyos FC CFR 1907 Cluj400 000Nem publikus6Nicolae PaunCaracalUtánpótlásból került fel1 300 0002025.06.30.8Ion GheorgheBukarest FC Voluntari1 000 0002024.06.30.10Cosmin MateiTârgoviște FC Dinamo București550 0002024.06.30.22Francisco Júnior Bissau CS Gaz Metan Mediaș200 0002024.06.30.30Nistor ÁkosRománia, ?Utánpótlásból került fel25 0002025.06.30.59Sherif KallakuFushë-Kruja KS Teuta Durrës350 0002025.06.30.77Adnan AganovićDubrovnik1987. október 3. AÉ Lemeszú300 0002024.06.30.Isnik Alimi Delogozsdi Qəbələ PFK650 000Nem publikusTámadók11Marius StefanescuCaracal1998. augusztus 28. Utánpótlásból került fel1 200 0002025.06.30.18Pavol SafrankoSztropkó Mamelodi Sundowns FC1 000 0002024.06.30.23Iustin GrigoreRománia, ?Utánpótlásból került fel25 000Nem publikus42Sergiu SerbanRománia, ?Utánpótlásból került fel25 0002023.06.30.90Kocsis NorbertKézdivásárhelyUtánpótlásból került fel25 0002024.06.30.97Varga RolandBudapest LKS Nieciecza200 0002024.06.30.99Mario Rondón Caracas Radomiak250 0002024.06.30.Gabriel DebeljuhPóla FC CFR 1907 Cluj1 400 000Nem publikusVitalie Damascan Soroca FC Voluntari800 000Nem publikusKölcsönadott játékosok Név Poszt Nemzetiség Születési hely Születési idő (kor) Kölcsönadva ide Érték (€) Kölcsön lejárta
A klub edzői NévIdőszakMérkőzésGyőzelemDöntetlenVereségRúgott gólKapott gólPont Valentin Suciu (2x)20244202836Bernd Storck2023-20243212812504544 Liviu Ciobotariu202326989322835 Cristiano Bergodi2021-20238441182514389141 Leontin Grozavu2019-202163242316916795 László Csaba2019184104221722 Marin Barbu20192002380 Eugen Neagoe2017-201958191624646573 Nagy Sándor20171001030 Valentin Suciu2013-20174420816695468
Frissítve: 2024.10.08.
Nemzetközi szereplés
Szezon Sorozat Forduló Ellenfél Hazai Vendég Összesítve 2021–22 UEFA Konferencia Liga 2.forduló Spartak Trnava 1–1 (h.u.) 0–0 1–1 (b.u.:3–4 2022–23 UEFA Konferencia Liga 2.forduló Olimpija Ljubljana 3–1 0–2 (h.u.) 3–3 b.u.:4–2 3.forduló Djurgårdens 1–3 1–3 2–6 2023–24 UEFA Konferencia Liga 2.forduló CSKA Sofia 4–0 2–0 6–0 3.forduló Aktobe 1−1 1−0 2−1 Rájátszás Bodø/Glimt 2−2 2−3 (h.u.:) 4−5
Jegyzetek
További információk
Kategória:Román labdarúgócsapatok Kategória:Sepsiszentgyörgy Kategória:2011-ben alapított labdarúgócsapatok