Tiboldi Mária (Szolnok, 1939. április 20. – Velence, 2023. szeptember 8.) Jászai Mari-díjas magyar színésznő, a Budapesti Operettszínház és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Életpálya Szolnokon született, de 1949-től Budapesten járt iskolába. "1961-ben kitüntetéssel diplomáztam az első, 1957-ben indított zenés osztályban a Színház- és Filmművészeti Főiskolán." Először a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol játszott operettet, operát, prózát. 1963-tól a Fővárosi Operettszínház tagja.

1966-ban külföldre szerződött,

Született primadonna, varázsa, megjelenése, személyisége fejlett ének- és játékkultúrával párosul. Sokat vendégszerepelt külföldi színpadokon, tévéjátékokban, gálaesteken, show-műsorokban, játszott és énekelt németül. Vendégművészként itthon, a Veszprémi Petőfi Színházban eljátszhatta Mária szerepét A régi nyár című zenés játékban, melyet Rátonyi Róbert rendezett, de fellépett a Ruttkai Éva Színházban is, ahol Arankát alakította a Hyppolit, a lakáj című darabban. Abonyi Beáta: Marica címmel könyvet írt róla. Műsorvezetőként többször láthatták a nézők, rendezőként és darabok átírójaként is olvashattuk nevét stáblistákon. 1986-ban Jászai Mari-díjas lett, és 1996-tól a Budapesti Operettszínház örökös tagja. 2018-ban jelent meg önéletrajzi könyve: Művészbejáró címmel.

Díjai, elismerései Maritim-díj – A Spanyol Rádió nagydíja (1975) Tv-nívódíj (1984) Jászai Mari-díj (1986) Robert Stolz ünnepi játékok – Aranymedália A Budapesti Operettszínház örökös tagja (1996) Velencéért Emlékérem (2012) Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2021) Kálmán Imre-emlékplakett (2023)

Fontosabb színházi szerepei

Heltai Jenő: A Tündérlaki lányok... Olga Fényes Szabolcs – Harmath Imre: Maya... Maya Ábrahám Pál: Viktória... Viktória Kálmán Imre: Csárdáskirálynő... Szilvia (Szovjetunió, Bécs, Bad Ischl, Klagenfurt, München, Frankfurt, Japán) Kálmán Imre: A cirkuszhercegnő... Fedora (Theater des Westens – Berlin, Klagenfurt) Kálmán Imre: Marica grófnő...Marica (München, Moszkva) Lehár Ferenc: A mosoly országa... Liza (Brassó, Bukarest, Koblenz) Lehár Ferenc: A víg özvegy... Glavári Hanna (München, Bad Ischl, Japán) Lehár Ferenc: Cigányszerelem... Kőrösházy Ilona (Bad Ischl, Tours, Frankfurt) Lehár Ferenc: Cárevics... Szonja (Salzburg) Jacobi Viktor: Sybill... Sybill (München) Leo Fall: Madame Pompadour... Madame Pompadour (Festspielhaus – Salzburg, Klagenfurt) Leo Fall: Sztambul rózsája... Konja Gül (Bad Ischl, Staatstheater Baden bei Wien) Nico Dostal: Clivia... Clivia (Landestheater Salzburg) Johann Strauss: Egy éj Velencében... Anina (München, Mörbisch am See) Johann Strauss: A denevér... Rosalinda (Bécs) Franz von Suppé: Boccaccio... Beatrice Huszka Jenő: Mária főhadnagy... Antónia Nyikolaj Sztrelnyikov: Violetta... Violetta Robert Stolz ünnepi játékok: Vénus in Seide Robert Stolz ünnepi játékok: Der Tanz ins Glück Lajtai Lajos – Békeffi István: A régi nyár... Mária (Veszprémi Petőfi Színház) Richard Rodgers – Oscar Hammerstein – Howard Lindsay – Russel Crouse: A muzsika hangja... Zárdafőnökasszony Szakcsi Lakatos Béla – Csemer Géza: Dobostorta... Erzsébet Királyné Lehár Ferenc – Békeffi István – Kellér Dezső – Gábor Andor – Szenes Iván: Luxemburg grófja... Madamme Fleury Zágon István – Nóti Károly: Hyppolit, a lakáj... Aranka (Ruttkai Éva Színház)

Filmek, tv-játékok, zenés műsorok Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? (1964) Die ungarische Hochzeit (1969) Zauber der Melodie (1969) Giuditta (Freunde das Leben ist lebenswert) (1970) Der Opernball (1971) Drei mal neun (német sorozat) 3. rész (1972) Maske in Blau Frau Luna Zum blauen Bock (német sorozat, 1972) Schlagerfestival 1929 (1974) "Von der Puszta will ich traumen" tv-műsor Magyarországról Sonntags Konzert: Jaj Kálmán, Bruderherz élő egyenes adás műsorvezetője (magyar-német osztrák koprodukció) Operettkarnevál műsorvezetője (magyar-német osztrák koprodukció) Ungarische Hochzeit (osztrák-német-svájci koprodukció) Auf immer und ewig (osztrák tv-játék sorozat) Zene az életem (önálló tv-show, vendég: Miller Lajos) (1983) Leo Fall: Pompadour (1985) A nemzet csalogánya – Képek Blaha Lujza életéből (1985) Három a kislány (Zenés TV színház) (1986) "Nem történt semmi..." (zenés összeállítás) Hanussen (1988)

Előadóest A nemzet csalogánya: címszerep (Blaha Lujza) (Korona Pódium) Francia polonéz (George Sand) (Fővárosi Operettszínház)

Önálló est Hölgy Rózsaszínben (Alpár Gittáról) (vendégszereplés: Izrael)

Rendezései Mágnás Miska (Sziget Színház) Bob herceg (Velencei nyári zenés esték) Könyve Tiboldi Mária: Művészbejáró (2018, Velence Városgazdálkodási Kft.)

Könyv róla Abonyi Beáta: Marica. Primadonna prózában; Szépíró, Bp., 1991

Albumai (hanglemezek, CD, kazetta) Maria Tiboldi – Mein Herz schlägt für Dich – CBS Records (LP) S 64606 (1971) Maria Tiboldi – Zigeunerparty – CBS Germany (LP) S 67297 (1972) Maria Tiboldi – Ich bin verliebt – (LP) CBS – Germany S 65537 (1973) Maria Tiboldi – Zigeunerparty (Gypsy Party) CBS – Israel (cat no: 65603) (1974) Maria Tiboldi – Von der Puszta will ich träumen (Volksweisen und Zigeunerlieder aus Ungarn) (LP) CBS 80332 (1974) Maria Tiboldi – Heut kann es kosten soviel es will (7", Single) Isarton 1C 006-42 148 (1974) Maria Tiboldi – Maria Tiboldi Germany (LP) Isarton Musikproduktion, Music For Pleasure 1C 048-42 194 (1976) Maria Tiboldi, Joachim Kraus – Niemand liebt dich so wie ich (LP) Leico Records LEICO-8140 Paul Lincke: Frau Luna (LP) Sonocord – 26 550-4 Germany (1987) Tiboldi Mária – Szép álom, szállj a szívemre HCD16854 Hungaroton Örökzöldek Operettek énekel Tiboldi Mária (Show Service, kazetta)

Származása +Tiboldi Mária családfájaTiboldi Mária (Szolnok, 1939. ápr. 20.)Apja: Tiboldi Tibor Ernő

(Szolnok, 1912. szept. 9.–

1967. szept. 23.)

testnevelő tanárApai nagyapja: Tiboldi Gyula

(Székelykeresztúr, 1886. dec. 22. – ?)

gimnáziumi tanárApai nagyapai dédapja: Telman József

(1841 –

Székelykeresztúr, 1911. szept. 19.)Apai nagyapai dédanyja: Erdősz KarolinaApai nagyanyja: Kiss Ilona Karolina

(Szolnok, 1890. máj. 21. – ?)Apai nagyanyai dédapja: Kiss Sándor

(Igló, 1853 – ?)Apai nagyanyai dédanyja: Dózsa Anna Rozália

(Pest, 1856 – ?)Anyja: Németh Mária Magdolna

(Mende, 1912. nov. 6. – ?)Anyai nagyapja: Németh Gyula

(Mezőtúr, 1885. okt. 8. –

Budapest, 1959. okt. 7.)Anyai nagyapai dédapja: Németh Gyula

(Gyerk, 1858. –

(Mezőtúr, 1895. dec. 15.)Anyai nagyapai dédanyja: Sepsi Eszter

(Mezőtúr, 1866. okt. 19. – ?)Anyai nagyanyja: Csekő Mária

(Békésszentandrás, 1893. szept. 30. – ?)Anyai nagyanyai dédapja: Csekő Géza

(Mezőtúr, 1869. dec. 16. –

Mezőtúr, 1902. jan. 1.)Anyai nagyanyai dédanyja: Sinka Anna

(Békésszentandrás, 1872. ápr. 8. – ?)

Jegyzetek

Források Új Kortárs Magyar Színész Lexikon, Magazin Holding Kft. 1999.

Magyar színházművészeti lexikon: Tiboldi Mária

További információk

Kategória:1939-ben született személyek Kategória:2023-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar színésznők Kategória:Magyar operetténekesek Kategória:Jászai Mari-díjasok Kategória:A Halhatatlanok Társulatának örökös tagjai Kategória:A Budapesti Operettszínház örökös tagjai Kategória:Szolnokiak