Shawn Peter Raul Mendes (/ˈmɛndɛz/ MEN-dez; Toronto, 1998. augusztus 8. –) kanadai énekes-dalszerző és zenész. 2013-ban tett szert követőtáborra, amikor feldolgozásokat tett közzé a Vine videómegosztó platformon. A következő évben felkeltette Andrew Gertler menedzser, valamint az Island Records A&R-munkatársa, Ziggy Chareton figyelmét, aminek eredményeként szerződést kötött a lemezkiadóval. Mendes saját nevét viselő debütáló középlemeze 2014-ben jelent meg, amelyet 2015-ben első stúdióalbuma, a Handwritten követett. A Handwritten az amerikai Billboard 200 lista első helyén debütált, amivel Mendes egyike lett annak az öt előadónak, akik 18 éves koruk előtt első helyen nyitottak a listán. A Stitches című kislemez az Egyesült Királyságban az első helyig, az Egyesült Államokban és Kanadában pedig a legjobb tíz közé jutott.

Mendes második albuma, az Illuminate (2016) szintén az első helyen debütált az Egyesült Államokban, míg a róla megjelent Treat You Better és There’s Nothing Holdin’ Me Back című kislemezek több országban is bekerültek a legjobb tíz közé. Harmadik albumát, a Shawn Mendes-t (2018) az In My Blood című kislemez vezette fel. Az album amerikai listavezető debütálásával Mendes a harmadik legfiatalabb előadó lett, akinek három albuma is az első helyig jutott. 2019-ben megjelentette az If I Can’t Have You és a Señorita című slágereket; utóbbi az amerikai Billboard Hot 100 élére került. Negyedik stúdióalbumával, a Wonderrel (2020) minden idők legfiatalabb férfi előadója lett, akinek négy stúdióalbuma is vezette a Billboard 200 listát. Pár év kihagyást követően ötödik stúdióalbuma, a Shawn 2024 novemberében jelent meg, és pozitív kritikákat kapott. Az album a folk műfaj felé fordult, kereskedelmi szempontból azonban kevésbé bizonyult sikeresnek elődeinél.

Pályafutása során Mendes 13 SOCAN-díjat, 10 MTV Europe Music Awardot, nyolc Juno-díjat, nyolc iHeartRadio MMVA-díjat és két American Music Awardot nyert, emellett három Grammy-díjra és egy Brit Awardra is jelölték. A Time magazin 2018-ban beválasztotta őt a világ 100 legbefolyásosabb embere közé az éves listáján.

Élete Shawn Mendes kanadai származású, édesanyja, Karen ingatlanügynök és édesapja, Manuel üzletember, aki éttermi felszereléseket ad el Torontóban. Anyja angol, apja portugál származású. Van egy 5 évvel fiatalabb húga, Aaliyah. Shawn Pickering-ben nevelkedett vallásos családban és ott járt a Pine Ridge nevezetű középiskolába is. Az iskolában jégkorongot és focit játszott, emellett pedig színészi órákon gyakorolta a színpadon létet. 2016 júniusában fejezte be a középiskolát. 2013–2015: Handwritten Mendes 2013-ban kezdett el feltölteni híres dalok feldolgozásait a Vine videómegosztó- oldalra. Az ezt követő évben fedezte fel Andrew Gertler menedzser a tehetséges fiút, így 2014 tavaszán megjelent első kislemeze, melyet The Shawn Mendes EP néven dobtak piacra. 2015. április 14-én, nem egészen 17 évesen adta ki első stúdióalbumát Handwritten néven. Az első slágere a Life of the Party volt - ezzel a Billboard Hot 100 listáján a 25. helyen kezdett, ezzel pedig ő lett az eddigi legfiatalabb előadó, aki felkerült a listára. de a Stitches című sláger hozta meg Mendesnek a világhírnevet.

2016–2017: Illuminate Mendes második stúdióalbuma, az Illuminate 2016. szeptember 23-án jelent meg, majd 2017 áprilisában kibővítették a There's Nothing Holdin' Me Back című dallal. Ezen a lemezen található a Treat You Better, illetve a Mercy is - ezen két dal nemzetközi szinten újra elismerést hozott a fiatal énekesnek. Shawn az album nevét illetően így nyilatkozott:

,,Meg akartunk róla győződni, hogy jó címe lesz az albumnak, és jött az Illuminate (felvilágosít, megvilágít, világossá tesz) ötlete, ami olyan, mint a zene: amikor az emberek sötét korszakukat élik, a zene kiút tud lenni belőle. Olyan, mintha megvilágosítana; megvilágosítaná az embereket"

2018–: Shawn Mendes 2018. március 22-én Mendes megjelentette legújabb albuma vezető dalát, az In My Blood-ot, melyet egy nappal rá a Lost In Japan követett. Az önmagáról elnevezett lemeze május 25-én jelent meg, mely pozitív kritikai véleményeket kapott. A lemez a Billboard 200-as listáján az első helyezést érte el és már a megjelenése napján 77 országban lett listavezető. Az album promotálására az énekes 2019-ben kezdte meg a Shawn Mendes nevezetű turnéját.

A lemezen egyébként olyan számok is helyet kaptak, mint a Nervous, a Youth (feat Khalid), vagy a Like to Be You (feat Julia Michaels), később pedig Zeddel közösen megjelent a Lost In Japan remix változata.

Diszkográfia Albumok Handwritten (2015) Illuminate (2016) Shawn Mendes (2018) Wonder (2020) Shawn (2024)

Élő albumok Live at Madison Square Garden (2016) MTV Unplugged (2017)

EP-k The Shawn Mendes EP (2014)

Egyéb számok Oh Cecilia (Breaking My Heart) (feat. The Vamps) (2014) I Know What You Did Last Summer (feat. Camila Cabello) (2015) Believe (Utódok c. filmben - 2015)

Turnék Saját ShawnsFirstHeadlines (2014-2015) Shawn Mendes World Tour (2016) Illuminate World Tour (2017) Shawn Mendes Festival Tour (2018) Shawn Mendes: The Tour (2019) Shawn Mendes. The Wonder Tour (2022)

2018 nyarán Shawn és zenekara fesztiválokon lépett fel, ennek keretében a Sziget Fesztiválra is ellátogatott. Ez volt az első - és eddig egyetlen - magyarországi koncertje.

Nyitóelőadóként Austin Mahone: Austin Mahone: Live on Tour (2014 - Észak-Amerika) Taylor Swift: The 1989 World Tour (2015 - Észak-Amerika)

+újabb albumok megjelenés évekiadóMTV Unplugged2017Island Records

Jegyzetek

Kategória:1998-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Kanadai énekesek Kategória:Kanadai dalszerzők Kategória:American Music Awards-győztesek